Éjjel a szabadkai határban egy magyar vadászgép lelőtt egy szovjet repülőgépet, amely lőszert és egyebet szállított Tito partizánjainak. A gép a kanizsai járáson zuhant le, 4 katona életét vesztette.

Hennyey Gusztáv, a Lakatos-kormány külügyminisztere Milan L. Popović bácskai szerb vezetőnél felvetette, hogy a területen élő szerb lakosságból az elítélt bácskai szerb szervezkedők vezetésével állítsák fel az ún. "bácskai szerb véderőt", amely megakadályozta volna a Tito vezette partizánok vajdasági előrenyomulását. Ugyanakkor Újvidéken megkezdték a magyar hatóságok evakuálását. 

A Vörös Hadsereg Kladovónál átlépte a román-szerb határt. A Jugoszláv Népfelszabadító Katonaság egységei megkezdték Bánát elfoglalását.

A JNFK Vajdasági Főparancsnoksága dokumentumában előírta, hogy a katonai igazgatás bevezetése után lehetetlenné kell tenni a népárulók menekülését, ezért be kell vezetni a polgári személyek mozgásának ellenőrzését. 

A londoni emigrációban lévő II. Péter jugoszláv király proklamációban nyilatkoztatta ki, hogy Jugoszláviában minden hatalmat a Tito vezette népfelszabadító mozgalomra ruház át. 

Moszkvában egyezményt kötöttek a Vörös Hadsereg és a JNFK hadműveleteinek koordinálásáról. 

Lakatos Géza magyar miniszterelnök "a román nemzetiségekkel szemben tanúsítandó magatartás tárgyában" kiadott felhívásában óv minden olyan meggondoltatlan cselekedettől, amelynek a magyarságra nézve káros visszahatásai lehetnek. 

A JNFK Főparancsnoksága Tito rendeletével a vajdasági Főparancsnokság parancsnokává Kosta Nađot, helyettesévé pedig Aćim Grulovićot, az addigi parancsnokot nevezte ki. 

A Vörös Hadsereg és a JNFK Bánáti Operatív Övezetének egységei bevonultak Versecre és Nagybecskerekre. A JKP Vajdasági Tartományi Bizottsága a JKP minden bánáti és bácskai körzeti szervezetének utasítást adott, amely többek között kimondja: "A leghatározottabban meg kell kezdeni az ötödik hadoszlop, mindenekelőtt a megszállók ismert szolgáinak megsemmisítését. A pártszervezeteknek a legsokoldalúbban segítséget kell nyújtaniuk az OZNA szerveinek a bűnösök, különösen azon svábok és magyarok felkutatásában, akik irtották és bántalmazták népünket, fosztogatták és pusztították vagyonát stb. Minden banditát meg kell büntetni bűncselekményeiért." 

A szegedi V. honvéd kerületi parancsnokság elrendelte Bács-Bodrog vármegye Ferenc-csatornától délre eső részének hadműveleti kiürítését. 

Pancsován megalakult az 1200 fős Magyar Munkás Zászlóalj, azzal a feladattal, hogy hadianyag szállításával segítse a jugoszláv és szovjet egységeket. 

A német hatóságok elrendelték a bácskai németek kitelepítését Németországba. Október 13-áig 60-70 000 németet evakuáltak a Palánkai, a Kúlai és az Apatini járásból. 

Churchill és Sztálin Moszkvában egyebek között megállapodtak a Balkán érdekövezetekre való felosztásáról ("százalékos megállapodás") 

A Vörös Hadsereg egységei és a partizánok bevonultak Szabadkára. Az ezt követő napokban több száz ártatlan embert, köztük sok magyart gyilkoltak meg. A Horgosra bevonuló partizánok kifosztották a templomot, az apácazárdát és a katolikus parókiát. Péterrévén megalakult az ideiglenes Népfelszabadító Bizottság, amelynek egyetlen magyar tagja sem volt. Megválasztották a háborús bűnöket kivizsgáló bizottság tagjait is. 

A zentai Népfelszabadító Bizottság úgy határozott, hogy a kétes személyeket el kell távolítani a Népőrségből, és megszigorította a belépési feltételeket. A Városháza nagytermében gyűlést tartottak: az összegyűlt két-háromszáz polgár a rövid beszédek után az utcára vonult, ledöntötték Horthy István kormányzóhelyettes szobrát és az országzászlót. 

Az Óbecsén garázdálkodó Milka Bočković partizánlány és barátnője elhurcolta Petrányi Ferenc apátplébánost, aki belehalt a napokon át tartó kínzásokba. 

Martonoson a helyi szerbek egy csoportja feldúlta és kifosztotta a plébániát, majd Werner Mihály plébánost 23 másik magyar falubelivel együtt elhurcolta. 

A Sloboda Vojvodina közölte, hogy megalakult a háborús bűnöket kivizsgáló vajdasági bizottság. 

Zentára bevonult a VIII. vajdasági brigád és felvonulást rendezett a város központjában. A Népfelszabadító Bizottság aznapi ülésén kezdeményezte, hogy írják össze azokat az önkénteseket, akik "a leigázott haza további felszabadításában" vesznek majd részt. 

A budapesti rádióban elhangzott Horthy Miklós közleménye, hogy Magyarország fegyverszünetet köt a Szovjetunióval. A német csapatok elfoglalták Budapest stratégiai pontjait, majd másnap Szálasi Ferenc vette át a hatalmat. 

Az aznap a németek lakta Versecre érkező Tito a következő táviratot küldte Peko Dapčevićnek: "Sürgősen küldd el Fehértemplomon át Versecre az egyik legjobb erős brigádod, esetleg a krajišnikit. Szükségem van rá, hogy megtisztítsam Versecet a sváb lakosoktól."

Tito aláírta a JNFK Főparancsnokságának rendeletét, amely 22-ei hatállyal katonai közigazgatást vezetett be a Bácskában, a Bánátban és a Drávaszögben. Parancsnokává Ivan Rukovina vezérőrnagyot nevezte ki. 

A katonai közigazgatás bánáti parancsnoksága 2. számú rendeletében közölte: a németek lakhelyüket csak külön engedéllyel és csak munkavégzés céljából hagyhatják el; ha házukat elhagyták nem térhetnek vissza, hanem gyűjtőtáborba kerülnek; tilos németül beszélni bármilyen hivatalos helyen; a németek nem viselhetnek jugoszláv vagy szovjet nemzeti jelvényeket, tilos dolgozniuk bármilyen nyilvános üzemben vagy intézményben, üzleteik, gyáraik, ipari és kereskedelmi vállalataik a Népfelszabadító Bizottság, illetve a katonai hatóság ellenőrzése alá kerülnek. Aki ezt elmulasztja, a legszigorúbban büntetik, ha az illető német, akár kivégzéssel is. A rendelkezések azokra a magyarokra, románokra és más nemzetiségek által lakott településekre is vonatkoznak, amelyek "lakosai a népfelszabadító mozgalom ellenségei voltak, vagy most is azok".

A JKP vajdasági Tartományi Bizottsága körlevélben szólította fel az összes körzeti pártbizottságot, hogy lássanak hozzá az egységes Népfelszabadító Front szervezeteinek megalakításához.

 A Zomborba bevonuló partizánegységek tagjai megkezdték a magyarok tömeges elhurcolását. 

Mozsoron a partizánok bevonulása után összeszedték a felnőtt magyar férfiakat. 

A JNFK első egységei bevonultak Újvidékre. A katonai parancsnokság még aznap követelte a helyi Népfelszabadító Bizottságtól, hogy "írja össze mindazokat a németeket és magyarokat, akik közvetletül együttműködtek a megszállókkal és Újvidéken maradtak." 

Megalakult a JNFK Bánáti és Bácskai-baranyai Katonai Körzetének parancsnoksága. 

Az újvidéki Helyi Népfelszabadító Bizottság rendelettel szólított fel minden egykori városi hivatalnokot, hogy jelentkezzen munkára. 

Újvidéken megkezdték a magyar férfiak összegyűjtését. A dunai Hadi-szigetre, a Horgász-szigetre, a vágóhídhoz, a dohánygyár udvarára és a futballpályára hurcoltak és meggyilkoltak éjszakánként 300 embert. 

Bajmokon a partizánok elhurcoltak és hosszú kínzás után meggyilkoltak 78 magyart és 2 németet. Czimbell Károlyt, a falu bíráját elevenen megnyúzták. 

Tiszakálmánfalván összefogdostak és Zsablyára vittek 26 magyart, ahol meggyilkolták őket. 

Újvidékről egy kisebb partizánegység érkezett Temerinbe. Megkezdődtek a tömeges kihallgatások és kivégzések. 

Tiszakálmánfalváról a kovilji határba vittek és meggyilkoltak öt magyart. 

A Bácska-baranyai Katonai Körzet hadbírósága plakátokon közölte a lakossággal, hogy október 29-én halálra ítélt és golyó által kivégzett 250 magyar nemzetiségű háborús bűnöst, akik a három évig tartó megszállás idején részt vettek a délszláv népek ellen elkövetett öldöklésben és terrorban Bácska és Baranya területén. 

Csúrogon a partizánok a községháza előtt agyonlőttek 130 magyart. A hozzátartozókat kényszerítették annak végignézésére, akiknek utána el kellett szállítaniuk meggyilkolt rokonaikat a sintérgödörbe. 

Nikola Radaković magyarkanizsai szerb vezető irányításával egy csapat partizán érkezett Adorjánra, ahol összedobolták a falu lakosságát, a férfiakat kiválogatták. 

Jugoszláv fegyveres csoportok megszálltak több Baja környéki települést. Csávolyon, Garán, Hercegszántón karhatalmat hoztak létre a helyi délszláv lakosokból, és kikiáltották e helységek Jugoszláviához való csatlakozását. 

A londoni emigrációban lévő II. Péter király Jugoszlávia nemzetközi jogfolytonosságának biztosítása érdekében átruházta a hatalmat a Tito vezette népfelszabadító mozgalomra. Ezt követően Belgrádban aláírták a Tito-Šubašić egyezményt. 

Szivácon 71 magyar lakost meggyilkoltak. 

Mozsoron kínzások közepette meggyilkoltak 69 magyart.

Vaša Čubrilović történész eljuttatta a partizán hatóságokhoz a kisebbségi kérdés megoldására vonatkozó javaslatát, amelyben a legkeményebb represszió alkalmazását látta célszerűnek: "El kell őket távolítanunk az országból mert erre rászolgáltak. (...) Számunkra a fő kérdés, hogyan lehet szétzúzni a kisebbségi tömbböket a jelentős geopolitikai helyeken. (...) A kisebbségi kérdést ebben a háborúban átköltöztetéssel kell megoldani. (...) Ha Bácskából 200 000 magyart eltávolítanánk, megoldanánk a magyar kisebbségi kérdést. (...) Gyűjtőtáborokat kell létesíteni, vagyonukat elkobozni, családjukat szintén táborba küldeni, s az első adandó alkalommal átküldeni őket nemzeti államukba. (...) A kisebbségi kérdést, ha nem oldjuk most meg, soha többé nem fogjuk megoldani." 

A bevonuló partizánok Bezdánból az isterbáci erdő szélére tereltek 500 embert, közülök 122-t kivégeztek. 

Adorjánon a Magyarkanizsáról odaérkezett szerbek a Tiszára terelték és a folyóba lövöldözték a helybeli ártatan magyarok egy csoportját. 

Szabadkán letartóztatták és még aznap kivégezték Tiller Ferenc (írói neve Tímár Ferenc) költőt, újságírót, a Délvidéki Magyarság című lap főszerkesztőjét.

Az októberi forradalom évfordulóján szervezett ünnepségen Božidar Maslarić tábornok beszédében kollektív bűnösséggel vádolta a Jugoszláviában élő magyarságot. 

Zentára érkezett három fegyveres, egyenruhás partizán az OZNA tartományi vezetőjétől kapott paranccsal, hogy végezze ki a letartóztatott magyarokat. A fogva tartott személyek közül egyet nyílvánítottak ártatlannak, a többi 65-nek a kezét összedrótozták, a Tisza partjára kísérték és a lövészárkokba lőtték őket. 

Az újvidéki és palánkai partizánosztag szlovák tagjaiból megalakult az I. szlovák népfelszabadító rohambrigád. 

Moholon a partizánok legyilkoltak az akkor már hetek óta fogva tartott helybeli magyarok egy csoportját. 

Mozsoron a Jánoshalmára menekült és onnan visszahozott Köves István plébánost rostélyon elvelenen megsütötték. 

Pancsován a partizánok meggyilkolták Thomka Károlyt, Hertelendyfalva református lelkészét. 

Sajkáslakon a helybeli szerbek kivégeztek húsz magyart. 

Az újvidéki katonai bíróság elnöke Pavle Gerenčević őrnagy mintegy 150 halálos ítéletet hozott a legvagyonosabb és legtekintélyesebb újvidéki polgárok, magyarok, szerbek, németek, férfiak és nők felett egyaránt. Az ítéletet nyomban végrehajtotta a vajdasági főparancsnokság kísérő zászlóaljának egyik szakasza. A kivégzés helye az újvidéki vámövezet helyén elterülő erdő volt. 

Elrendelték a németek internálását és vagyonuk elkobzását. A rendelet a "csángó magyarokra", azaz a telepesekre is vonatkozott. A Vajdaságban 40 internálótábort állítottak fel, ahol mintegy 140 000 németet zsúoltak össze. Ugyanaznap elrendelték a 16 és 50 év közötti magyar férfiak munkaszogálatra történő behívását. 

Tatomir Vukanović szerbiai oktatási megbízott javaslatot terjesztett elő, hogy minden katonai egységnek írásos parancsban tiltsák meg a történelmi emlékművek, könyvek, képek és egyéb szellemi értékek megsemmisítését. 

A zentai Helyőrség-parancsnokság Janković Djordjet nevezi ki a martonosi Népőrség élére.

Péterrévén a napokon keresztül kínzott dr. Takács Ferenc plébánost az egész falu jelenlétében a templom falához kísérték és agyonlőtték. 

Horgoson a szerb vezetők több helybeli lakossal együtt kivégezték a 84 éves Virágh István plébánost, mert 1941-ben tábori misét celebrált a Horgoson állomásozó magyar katonáknak. 

Magyarkanizsán a helyi szerb vezetők kitereltek a Tisza partjára és meggyilkoltak 21 ártatlan magyart. 

A Jugoszláv Népfelszabadító Katonaság Bácska-baranyai Katonai Körzetének katonai bírósága halálra ítélte dr. Miloš Petrovićot, aki annak idején Újvidék főterén felállította Svetozar Miletić szobrát. 

A Jugoszláv Népfelszabadító Katonaság vajdasági főparancsnoksága leiratban közölte a Petőfi zászlóalj engedélyezését, amelybe a magyar nemzetiségű önkéntesek lépnek be. A Petőfi zászlóalj székhelyéül Topolyát jelölték ki. 

Tito nyilatkozata az államberendezésről: "Az új Jugoszlávia hat föderális egységből áll majd, ezek: Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Macedónia, Bosznia és Hercegovina, Crna Gora. Egyes vidékek, mint Vajdaság, valószínűleg autonómiát kapnak a föderális egységek egyikében." 

Nagybecskereken megalakult az Egységes Népfelszabadító Front 62 tagú Észak-bánáti Körzeti Bizottsága és annak 16 tagú Végrehajtó Bizottsága. 

Rákosi Mátyás újvidéken kereste fel Jovan Veselinov Žarkot, a JKP Vajdasági Tartományi Bizottságának titkárát, hogy eszközöljön ki számára egy találkozót Titóval, és segítséget kérjen a csehszlovákiai magyarok kitelepítésének ügyében. Rákosi a Titóval való titkos találkozón hangoztatta, mekkora kára lenne a Magyar Kommunista Pártnak, ha a magyarokat kitelepítenék Jugoszláviából. 

Ivan Rukovina vezérőrnagy, Bánát, Bácska és Baranya katonai igazgatásának parancsnoka az alárendelt egységekhez intézett 69. sz. rendeletében figyelmeztetett, hogy a magyarok és a németek elleni eljárásban sok helyütt "szabálytalanságok" történtek, amelyek "szégyent hoztak katonai hatóságokra, ártottak népeink és országunk érdekeinek. (...) Az AVNOJ II. ülésén hozott határozatok értelmében a kisebbségeket Jugoszlávia egyenrangú polgárainak kell tekinteni, akikre ugyanolyan jogok és kötelességek hárulnak, mint az ország többi lakóira."

Magyarkanizsán a község katonai parancsnokának csak fegyveres fenyegetéssel sikerült lefegyvereznie és felszámolnia a Népőrséget. 

Egy hónapos megpróbáltatások után szabadon engedték azoknak az újvidéki magyar és német foglyoknak a csoportját, akik között volt Buda József újvidéki református lelkész is. 

Bácska-baranyai Katonai Körzetének tanügyi osztálya utasította a Szabadkai Katonai Körzet tanügyi osztályát, hogy a diákok beiratkozásakor a tanítási nyelv tekintetében vegyék figyelembe a szülők kívánságát. 

Kúlán több mint 500 magyart végeztek ki, főleg értelmiségieket és jómódú polgárokat. 

A Szlavóniában 1943 augusztusában megalakult Petőfi Sándor zászlóaljat a JNFK horvátországi parancsnoksága Magyarországra indította, hogy egyesüljön a Sellyén tartózkodó három újonnan alakult vajdasági magyar zászlóaljjal. 

Versecen megalakult az Egységes Népfelszabadító Front Dél-bánáti Körzeti Bizottsága. 

Újvidéken  megkezdődött a Vajdasági Antifasiszta Ifjúság Egyesület Szövetségének I. kongresszusa. Kihangsúlyozták, hogy a feladatok végrehajtása során "ápolni és erősíteni kell a testvériséget és egységet" 

Magyarország kormánya semmisnek nyílvánította a Németországgal kötött szerződéseket és hadat üzent Németországnak. 

A magyarországi Kiscsány faluban megalakult a Petőfi Sándor nevű 15. vajdasági brigád. A magyar önkéntesek toborzását és a brigád megalakítását topolyai magyar kommunisták egy csoportja kezdeményezte. 

Pancsován a Keresztény Ifjúsági Egyesület nagytermében megalakult a XIV. területi Magyar Népfront, amely 1946 tavaszáig működött. 

Megalakult az Egységes Népfelszabadító Front Zombori Körzeti Bizottsága. 

Nagybecskereken bemutatták a háború utáni első magyar nyelvű színielőadást Marocsik György cukorgyári munkás rendezésében. 

Stanoje Simić jugoszláv követ a szövetséges nagyhatalmak képviselői előtt a magyar fegyverszüneti megállapodással kapcsolatos véleményét kifejtve követelte a magyar Ideiglenes Nemzeti Kormánytól, hogy egyszer s mindenkorra mondjon le a háború idején elfoglalt területekről, és adja ki a háborús bűnösöket. 

A Szabad Vajdaság cikkéből: "Több száz magyar topolyai férfi és nő önként belépett a Petőfi brigádba, hiogy fegyverrel a kézben harcoljon a fasizmus ellen. Ezek a magyar alakulatok valahol a Dunántúlon harcolnak. 

Magyarország Moszkvában fegyverszüneti szerződést kötött a szövetséges hatalmakkal, amelyben elismerve vereségének tényét vállalta, hogy megszünteti a szövetséges hatalmak elleni háborút, és hadat üzen Németországnak. Kötelezi magát, hogy Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia általa megszállt területéről kivonja az összes magyar csapatot és hivatalnokot. 

Bánát, Bácska és Baranya Katonai Parancsnokságának rendeletére Csúrog teljes magyar lakosságát a járeki gyűjtőtáborba hurcolták, miután a Megszállók és Csatlósaik Háborús Bűnösségét Kivizsgáló Bizottság "megállapította, hogy Csúrog község valamennyi felnőtt magyar lakossága közvetlenül vagy közvetve részt vett az 1942. januári véres razzián. A bizottság a lakosságnak ezt a részét háborús bűnösnek nyilvánította. 

Zsablyáról a tömeges kivégzések után még életben maradt magyarokat átterelték a járeki gyűjtőtáborba. 

A Sloboda Vojvodina a csúrogi magyarok kitelepítése kapcsán megjelentetett közleményben hangsúlyozta, hogy a kitelepítettek ugyan magyarok, de nem mint a magyarok ellen hozták ezt az intézkedést, hanem olyanokat kívánnak büntetni, akik "gaztetteket követtek el". 

Titónak rendelete jelenik meg, amely szerint február 15-éig a hadseregnek mindenütt át kell adnia a helyét a polgári hatóságoknak.

Tito elrendelte a katonai közigazgatás február 15-ei hatállyal való megszüntetését. 

II. Péter londoni emigrációban lévő jugoszláv király a királyi hatalmat az Alkotmányozó Nemzetgyűlés határozatáig a királyi helytartótanácsra ruházta át. 

Topolyán magyar tannyelvű gimnázium nyílt. 

A Sloboda Vojvodina leszögezte: a katonai közigazgatás "alapvetően megoldotta a német kérdést a Vajdaságban, a magyar antifasiszták pedig elfogadták, hogy helyük a Tito elvtárs vezette népfelszabadító mozgalomban van."

Tito táviratban értesítette Jovan Veselinov Žarko tartományi párttitkárt, hogy Vajdaságban hamarosan megszűnik a katonai közigazgatás és a Főparancsnokságnak alárendelt Katonai Körzet alakult, amelynek alapvető feladata a hatalom és a belső biztonság megszilárdítása, a harcoló egységek ellátása, a mozgósítás és mindaz, ami egy "önállóbb szereppel rendelkező Katonai Körzet" illetékességébe tartozik.

A Vajdasági Népfelszabadító Főbizottság határozatot hozott a körzeti Népfelszabadító Bizottságok megalakításáról - Sremska Mitrovica, Nagybecserek, Pancsova, Újvidék, Szabadka, Zombor - amelyek felügyelik és irányítják a járási és helyi Népfelszabadító Bizottságok munkáját. 

Tito a Fjodor Ivanovics  Tolbuhin marsallhoz, a 3. ukrán front parancsnokához intézett levelében megemlítette, hogy mivel 50 000 délszláv él a bajai háromszögben és Pécs környékén, a békekonferencián fel kívánják vetni e terület Jugoszláviához csatolását. 

Tito 1945. január 27-i rendelete alapján Bácskában, Bánátban és Baranyában megszűnt a katonai közigazgatás, és a hatalmat átvették a Népfelszabadító Bizottságok. 

Battonyán megalakult a magyarországi szlovákok és délszlávokat tömörítő Magyarországi Szlávok Antifasiszta Frontja. 

Megalakult az Egységes Népfelszabadító Front Szabadkai Körzeti Bizottsága. 

Az OZNA emberei megjelentek Budapesten és a SZEB szovjet missziójának segítségével megkezdték az általuk összeállított lista alapján a háborús bűnökkel vádolt személyek elfogását. 

Vlada Zečević, Jugoszlávia Nemzeti Felszabadítási Bizottságának belügyi megbízottja végzéssel tiltotta meg, hogy a telepesek "Macedóniából, Kosovóról, Metohijából, Szerémségből és Vajdaságból" visszatérjenek korábbi lakhelyükre. 

A Minisztertanács 8. ülésén a Minisztertanács jegyzője jelentést terjesztett elő a bácskai partizánok kegyetlenkedéseiről. 

Vladimir Velebit jugoszláv külügyminiszter helyettes Prágában azt nyilatkozta: "A 300 000 jugoszláviai magyarnak feleannyi magyarországi jugoszlávval történő kicseréléséről még nem döntöttünk, mert bevárjuk a csehszlovák-magyar lakosságcsere eredményét. 

Lazar Brankov kapitány, a SZEB jugoszláv missziójának titkára jelezte a magyar kormánynak, hogy az 1941 után Jugoszláviába telepített magyarok utolsó transzportját a "napokban" teszik át a határon. 

Tito utasítást adott a Petőfi brigád felszámolására. Három zászlóalját más vajdasági brigádokba osztották be. 

Újvidéken a szerbiai Kommunista Párt (SZKP) vajdasági szervezetének VII. értekezletén a nemzeti kérdést vetették fel. A konferencián Jovan Veselinov Žarko, a Tartományi Pártbizottság titkára nyitotta meg: (...) "A magyarokkal a helyzet sokkal összetettebb. Tudjátok, hogy sok magyar részt vett a Horthy-féle vérengzésben. A magyarok irányába azonban különleges az álláspontunk. Magyarország mint állam számunkra sosem lehet olyan veszélyes, mint Hitler Németországa., mert Németország az az ország, amely újra népünk ellen fordulhat, ha nem győzzük le. (...) A magyarok iránt a következő álláspontot alkalmazzuk: kifejleszteni azt az érzést, hogy ebben az országban éljenek, és érte küzdjenek."

Vajdaság Népfelszabadító Főbizottsága döntést hozott Vajdaságnak Szerbiához való csatlakozásáról. "Vajdaságnak a föderális Szerbia keretében autonóm tartományként teljes autonómiával kell rendelkeznie. (...) a nemzeti kisebbségek az autonóm Vajdaságban minden jogot élvezni fognak."  

Jovan Veselinov Žarko ismertette Vajdaság Népfelszabadító Főbizottságának határozatát Vajdaságnak Szerbiához való csatlakozásáról, többek között kijelentve: " (...) A németeket kizártuk nemzetiségeink sorából, nincsenek polgári jogaik a Vajdaságban. Számukra nincs hely a jugoszláv hazánkban. Büntetjük és meg fogjuk büntetni a magyarság soraiból azokat, akik a Horthy-hóhérokkal együtt ölték a szerb népet és a Vajdaság más szláv lakosságát. A becsületes magyarok tartományunkban élvezik mindazokat a jogokat, amelyek nekik mint nemzetiségnek járnak."

Jovan Veselinov a Vajdasági Népfelszabadító Főbizottság küldöttségének nyilatkozata kapcsán a Sloboda Vojvodinában a következőket írta: "A magyarok iránti álláspontunk is világos. A népfelszabadító mozgalom elítéli a rekaciós, elsősorban nagyszerb elemeknek az álláspontját, akik minden magyart felelőssé akarnak tenni a Horthy bűnözői által népünk ellen  elkövetett büntettekért. (...) A becsületes magyarok, ez pedig elsősorban a munkásság és a dolgozó parasztság, kezdik belátni és Jugoszláv Hadseregünkben tettekkel is bizonyítani, hogy Vajdaság többi nemzetével jó viszonyra törekszenek, hogy országunk felszabadításában, kulturális és gazdasági felemelkedésében saját anyagi helyzetük javítását látják."

Jugoszláviából megkezdték az országból legálisan is kitoloncolhatók átdobását a magyar határon. 

Jugoszlávia és a Szovjetunió Moszkvában szerződést kötött a barátságról, a kölcsönös segítségnyújtásról és a háború utáni együttműködésről, melynek értelmében a szerződő felek vállalták, hogy folytatják Németország elleni harcot, és ebben katonai és egyéb támogatást is nyújtanak a másik félnek. 

Szeged polgármester-helyettese jelentette a miniszternek, hogy a városban kiütésestífusz-járvány van, a megbetegedettek száma megközelíti a háromezret, és már százezer menekült zsúfolódott össze a városba. Kérte, tegyenek lépéseket a jugoszláv kormánynál, hogy a kiutasítottakat Baja felé irányítsák. 

Mozsor teljes magyar lakosságát a járeki gyűjtőtáborba hurcolták. 

Sreten Vukosavljević telepítésügyi miniszter javasolta Jugoszlávia Gazdasági Tanácsának, hogy vitassa meg a vajdasági magyarok egy részének kitelepítésére vonatkozó javaslatát. Eszerint 80 000 magyart telepítenének ki Vajdaságból, illetve a Topolyai, Zentai és Óbecsei járásból. Vukosavljević még azt is suggalta, hogy Magyarországnak át kellene engednie Bácska és Bánát északi részét, tehát a két Kanizsát, Horgost, Zentát, keletre egészen Mokrinig annak fejében, hogy Magyarország fogadjon be még 200 000 magyart, mert mint írta, "ezzel megszabadítanánk Vajdaságot jelentős számű magyartól, ugyanakkor viszont nem károsítanánk meg jelentősebben gazdasági szerkezetét." 

Erdei Ferenc a minisztertanács ülésén közölte, hogy csángókat és mintegy tízezer magyart tettek át a határon Jugoszláviából. Megfogalmazása szerint a jugoszlávok a magyarokat "népi elkeseredéssel kezelik", s ő úgy látja jónak, hogy "ez ellen nekünk is népi önvédelemmel kell szembeszállni". 

Erdei Ferenc belügyminiszter Bóné Gyulát nevezte ki a délvidéki menekültek kérdésével megbízott miniszteri biztossá. 

A Vajdasági Népfelszabadító Főbizottság Elnökségének határozata alapján létrehozták Vajdaság Népeinek Nemzeti Becsülete Elleni Bűncselekmények és Kihágások Elítélését Végző Bíróságot. 

Magyarországon a Délvidékről menekült - oda 1941-ben Bukovinából áttelepített - székelyeket betelepítették a Tolna és Baranya megyében internálótáborba helyezett németek elkobzott házaiba és földjeire. 3821 család jutott így 34 593 katasztrális hold birtokába. 

Jugoszláviában állami bizottságot hoztak létre a Vajdaságban a partizánok bevonulását követően elkövetett "igazságtalanságok" kivizsgálására, a bizottság munkájára vonatkozó források azonban nem kerültek elő. 

Nagybecskereken megalakult a Vajdasági Magyar Közművelődési Közösség, az első magyar művelődési egyesület a háború után a Vajdaságban. 

Kanizsán megalakult az Egységes Népfelszabadító Front helyi szervezete. 

Tito Eszéken mondott beszédében kijelentette: " Világosan meg kell mondjam, hogy nem leszünk kegyetlenek és nem fogunk bosszút állni. A mi feladatunk, hogy legyőzzük a nehézségeinket és újjáépítsük falvainkat."

A Magyar Kommunista Párt megtartotta első országos értekezletét, amelyen Rákosi Mátyás beszámolójában többek között a következőket mondta: "Nagy örömmel hallottuk a fiatal román demokrácia miniszterelnökének, Grozának a magyar-román barátságról szóló nyilatkozatait, és innen, erről a helyről jelenthetem ki, hogy a Magyar Kommunista Párt, a magyar dolgozók és a magyar nép nevében örömmel ragadják meg ezt a felénk nyújtott kezet és rajta leszünk, hogy a magyar nép hasonló szavakkal, és ami még fontosabb hasonló tettekkel válaszoljon. Ugyanilyen jelenségeket látunk a megújhodott, hősi Jugoszláviában. Tito marsall Jugoszláviája hasonló érzelmeket táplál a magyar nemzettel szemben, és semmi kétség, hogy a magyar nemzet ezt a barátságos szellemet hasonlóval viszonozza."

Az AVNOJ elnöksége elfogadta a nemzeti, faji és vallási gyűlöletkeltés tilalmáról szóló törvényt. 

Dálnoki Miklós Béla, az Ideiglenes Nemzeti Kormány elnöke az Alvary Douglas Frederich Gascoigne brit misszióvezetővel folytatott megbeszélésen azt hangsúlyozta, hogy Csehszlovákiával ellentétben Jugoszláviából csak azokat a magyarokat távolítják el, akik 1941 után költöztek oda. 

Zomborban megalakult a Magyar Közművelődési Közösség. Az eseményről a Szabad Vajdaság így számolt be: "A magyarság élve a jogokkal, amelyeket Tito új Jugoszláviájának demokráciája biztosít a nemzeti kisebbségeknek, a petrovgradi, suboticai és pančevói kultúrközösségek megnyitása után Somborban is megalakította közművelődési szervezetét."

Vajdaság Népfelszabadító Főbizottsága határozatot hozott a helyi, járási és körzeti népfelszabadító bizottsági választások megtartásáról és az új Vajdaság Népfelszabadító Főbizottság megválasztásáról. 

Dél-Bánát kerületi delegátusa megállapította, hogy egyes községekben a magyarok száz százalékban csatlakoztak az egységfronthoz. 

Az AVNOJ Elnöksége 1944. november 21-én meghozott határozatához fűzött magyarázatában pontosította, hogy a német nemzetiségű személyek vagyona elkobzásának rendelkezése a jugoszláv állampolgárságú német nemzetiségűekre vonatkozik. 

Újvidéken megalakult az Egység magyar sportegyesület. Elnökévé Sesztén Józsefet, alelnökévé Szocek Imrét és Bese Irént választották meg. 

A Vajdasági Népfelszabadító Főbizottság, az Antifasiszta Női Front Vajdasági Tartományi Bizottsága és a Vajdasági Antifasiszta Ifjúság Főbizottsága választás előtti közös kiáltványából: " (...) Vajdaság népei - szerbek, horvátok, magyarok, szlovákok, ruszinok, románok! A népfelszabadító harc vívmányai országunk minden népét megilletik, mindazokat, akik nem vétettek a nép érdekei ellen a szörnyű megszállás idejében, mindazokat, akik politikailag, gazdaságilag, kulturálisan és erkölcsileg nem működtek együtt a megszállóval. Harcunk egyik legnagyobb vívmánya népeink testvérisége és egysége, amely a megszálló és a hazai árulók elleni küzdelemben kovácsolódott."

A Minisztertanács 34. ülésén a belügyminiszter tájékoztatót adott a magyarországi szlovákok mozgalmáról és a szomszédos államokban élő magyarok áttelepítésére irányuló törekvésekről. 

A Szabad Vajdaság tájékoztatott arról, hogy "A hivatalos lap közli az AVNOJ 1944. november 21-ei döntésének tolmácsolását, kapcsolatban az ellenséges vagyonok elkobzásával. (...) Nem veszik el a polgárjogot és a vagyont azoktól a német nemzetiségű, német származású vagy német nyelvű jugoszláv állampolgároktól, akik vegyes házasságban élnek szerbbel, horváttal, szlovénnal, vagy valamely elismert népkisebbség tagjával (magyar, román, stb.)".

Sóti Pál-Andrija munkás, a vajdasági főbizottság tagja magyar nyelven fordult az újvidéki jelenlevő magyarokhoz és hangsúlyozta, hogy az új demokrata és föderatív Jugoszláviában biztosítva van a magyarok kulturális és politikai fejlődése a népfelszabadító harc keretein belül. A magyarok a maguk antifasiszta szervezetein keresztül vesznek részt Vajdaság és ezzel Jugoszlávia újjáépítésében. A magyar Petőfi brigád vérével mutatta meg, hogy a magyar nép őszintén kivánja Vajdaság minden népének egységét, testvériségét és együttműködését. 

Az Óbecsén tartott választási népgyűlésen Nikola Petrovic kereskedelmi és közellátási miniszter, az AVNOJ elnökségének tagja mondott beszédet. Részletesen foglalkozott a szerb és a magyar nép viszonyával: "Mindkét nép reakciós vezetői a múltban századokon át uszították népeiket egymás ellen, és bizonyos mértékben sikerült is szakadékot teremteniük közöttük. Kinek volt ebből haszna? Csak a reakciósoknak, de sem a szerb, sem a magyar nép nem látott ebből hasznot. A nagyszerb reakciósok a múlt súlyos örökségével számolva azt hangoztatják, hogy a magyar megszállók gaztetteiért az egész magyar népet kell megbüntetni. Mi ilyen módszereket nem alkalmazhatunk, és nem is alkalmazunk."

A magyar kormány a szovjet kormányhoz eljuttatott emlékeztetőben "megfontolandónak" tartotta a "megfelelő területi kompenzációkkal" végrehajtott lakosságcserét Jugoszláviával, de csak a szórványmagyarság vonatkozásában. 

Az AVNOJ Elnöksége - három nappal a népbizottsági választások előtt - rendeletet hozott az általános amnesztiáról és kegyelemről. 

Újvidéken megtartották a Vajdasági Magyar Kultúrszövetség alakuló közgyűlését, amelyről táviratot küldtek Titónak: "Jugoszlávia szabad népei között teljes öntudattal és felelősséggel ápoljuk nyelvünket és kultúránkat a közös, baráti célok érdekében. Azzal a hittel kezdjük meg munkánkat, hogy tevékenységünkkel demokratikus államunk megszilárdítását szolgáljuk."

Megkezdődtek a magyar-jugoszláv jóvátételi tárgyalások. 

Megszűnt az éjszakai kijárási tilalom Vajdaság egész területén. 

A vajdasági népképviselők első közgyűlése megszavazta Vajdaság autonóm tartományként való csatlakozását Szerbiához. 

A Jugoszláv Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága kampányt indított "a testvériségért és egységért, a sovinizmus ellen", amely különösen a Vajdaságban jutott kifejezésre, mert megítélése szerint "a magyar klérus igyekezett elválasztani a magyar ifjúságot az ifjúsági mozgalomtól", akárcsak "a többi nemzeti kisebbség reakciója", 

A választói névjegyzékről szóló, még aznap elfogadott törvény választójoggal ruházta fel a 18 évnél idősebb személyeket, köztük a nőket is. Ugyanakkor megvonta a szavazati jogot a "népellenségektől", köztük a népet nemzetiségű jugoszláv állampolgárok hatalmas többségétől. 

A jugoszláv kormány Oktatásügyi Minisztériumának ideiglenes közoktatási tanácsa utasítást adott ki a nemzeti kisebbségek iskoláinak megnyitásáról és működéséről. 

A Magyar-Jugoszláv Társaság előkészítő bizottsága elutazott Belgrádba. A Magyar Távirati Iroda (MTI) jelentése szerint: "A magyar-jugoszláv barátság elmélyülése során újabb jelentős lépés történt."

A Szerb Népszkupstina Elnöksége meghozta a Vajdaság AT megalakulásáról és berendezéséről szóló törvényt, amely kijelölte a tartomány határait. Ezek alapján tisztázódott, hogy Baranya nem tartozik Vajdasághoz. 
A törvény 4. szakasza előírta, hogy "Vajdaság Autonóm Tartomány területén minden nemzetiség és az egész lakosság nemzetiségére, fajára, vallási hovatartozása és nemére való tekintet nélkül - a német nemzetiségű személyeket kivéve, akiket az AVNOJ 1944. november 21-i döntése alapján megfosztottak állampolgári jogaiktól - azonos jogokkal és kötelezettségekkel rendelkezik, tehát teljes egyenjogúságot élvez mint Szerbia, illetve a DFJ állampolgára." 

Obrad Cicmil ezredes, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság jugoszláv missziójának vezetője Lazar Brankov kapitány, tolmács kíséretében felkereste Gyöngyösi János külügyminisztert, hogy az Olaszországgal szembeni jugoszláv területi követelésekkel kapcsolatos magyar álláspontról érdeklődjön. Gyöngyösi kérte, hogy a magyar hadifoglyok szabadon bocsátása mellett bocsássák szabadon "azokat a civil magyar internáltakat is, akik nem háborús bűnösök". Cicmil erre ígéretett tett, de nem közölte, hogy az ügy felülvizsgálata már hónapokkal korábban megkezdődött. 

Az Agrártanács rendeletet hozott a népfelszabadító háború harcosai Vajdaságban való letelepítéséről. 

Sreten Vukosavljević telepítésügyi biztos eljuttatta elaborátumát Edvard Kardeljhez és Milovan Đilashoz, amelyben javasolta a magyarok kitelepítését akár területi kompenzáció árán is. 

A jugoszláv kormány hazaengedte a magyar hadifoglyokat. 

A Szabad Vajdaság Magyar Szóra változtatta nevét. 

Budapesten megalakult a Magyar-Jugoszláv Társaság. Elnöke Moór Gyula jogászprofesszor volt. 

Tito Csehszlovákia belgrádi követével folytatott beszélgetése során kijelentette, hogy segíteni fogják a magyar népi demokráciát helyzetének megszilárdításában, s amennyiben Magyarország nem jelentkezik területi igényekkel, Jugoszlávia nem veti fel a határkérdést, és nem folyamodik a magyar lakosság egyoldalú kitelepítéséhez sem. 

A külügyminisztériumban béke-előkészítés céljából készített feljegyzés 40 000-re tette a Délvidéken meggyilkolt magyarok számát. Megjegyezte: "nincs nyoma annak, hogy a tömeges kivégzéseket bárhol is szóvá tették volna: akár a Szövetséges Ellenőrző Bizottságban, akár Moszkvában, netán a párizsi béketárgyalásokon, Belgrádról nem is szólva."

Újvidéken megkezdődött a háborús bűnökkel vádolt magyar politikusok, rendőri és polgári tisztségviselők első nagy pere. 

Részlet a Magyar Külügyminisztérium Jugoszláv-magyar határmegállapítás című dokumentumából: "Az 1942. január 21-23-i újvidéki események közismertek. Az itt, továbbá a bevonulás és egyéb tisztogatási műveletek alkalmával áldozatul esett délszlávok számát propagandájuk erősen eltúlozta. Tárgyilagos becslés szerint a három és fél éves magyar uralom alatt összesen 15-16 000 áldozattal lehet számolni, szemben a különböző délszláv politikai irányzatok 3 usque 5-szörös számadataival. Ebből is háborús bűnként csak az újvidéki mészárlás tekinthető, amely a bűnösök bíróság elé állításával el fogja nyerni büntetését. A bírósági eljárást azonban már megelőzte az önbíráskodásnak egy fajtája, amikor a Bácskába bevonult partizánok több helyen véres bosszúállást szerveztek. A magyar áldozatok számát itt kb. 40 000-re lehet becsülni. Nemcsak területi, de semmilyen más igényt nem lehet eg többszörösen megtorolt bűncselekménnyel megindokolni." 

Tito fogadta a csehszlovák újságírók Jugoszláviában tartózkodó csoportját. A kérdésre, "hogyan tekint Jugoszlávia a csehszlovák-magyar lakosságcsere?" így válaszolt: "Jugoszláviában mi már a háború alatt határozott állást foglaltunk a nemzeti kisebbségek ügyében. A németekkel, mint főbűnösökkel szemben, miután példátlan kegyetlenségeket követtek el Jugoszláviában, a legszigorúbban jártunk el, a magyar kisebbségekkel pedig enyhén és nagylelkűen bántunk. Ez nem a gyengeség jele volt, hanem épp azért foglaltunk el ilyen álláspontot, mert győztünk. (...) Az új Jugoszlávia sohasem fogja megengedni, hogy olyan kisebbségek éljenek határai között, amelyek nem Jugoszláviát tekintik hazájuknak, hanem egy másik országot."

Közzétették Jugoszlávia új alkotmányának tervezetét, amelynek 13. szakasza kimondta: "A nemzeti kisebbségek a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaságban saját kulturális fejlődésük és szabad nyelvhasználatuk minden jogát és védelmét élvezik."

Dessewffy Gyula a budapesti Kis Újságban A béke előkészítése című cikkében az etnikai határok kijelölésének lehetőségét mint "jogos reménységet" tüntette fel, a határoktól távolabb "egy tömegben" élő magyarok számára autonómia biztosítását javasolta, a szórványok esetében pedig a népcserét vélte járható útnak az erőszakos kitelepítések mellőzésével. 

Révai József a Szabad Nép karácsonyi számában Nemzetrontó sovinizmus című cikkében arra hívta fel a figyelmet, hogy az utóbbi hetekben érezhetően megromlott Magyarország és a szomszédos államok viszonya, mert a magyar közélet fórumain mind jobban teret hódít az etnikai határok követelése. 

A Miniszterelnökség kisebbségi osztályán készült, A jugoszláv-magyar viszony fejlődése és eseményei 1944 ősze óta című tanulmány szerint "1944 őszén a jugoszláv hadsereg csapatai felszabadították Bácskát. és onnan a magyarok nagy része a kivonuló magyar csapatokkal együtt eltávozott. Bácskába azok tértek vissza, akik esztendőket töltöttek a hegyekben és erdőségekben. Ezek más mérték szerint ítélték meg a magyarokat és belátták, hogy az 1941-es események a régi magyar hadsereg túlkapásai voltak. Így igen kevés embert vontak csak felelősségre. AZ új Jugoszlávia népuralomra rendezkedett be és a központi hatalomban a magyarság számaránya szerint képviseletet kapott. Megnyíltak a magyar iskolák is, és a magyarok olyan kedvező helyzetbe kerültek, amire gondolni sem mertek". 

Dessewffy Gyula a Kis Újságban, a Kisgazdapárt lapjában a határokon túl élő magyarság jogai biztosításának fontosságát hangsúlyozva Jugoszláviát pozitív példaként említette.