„1939-41-ig Szabadkán szolgáltam egy zsidó családnál. Amikor bejöttek a magyarok, nagy fogadás volt, én megijedtem és hazaszöktem. 1941 májusában Szegedre mentem, és Kolozsvári András rendőr tanácsosnál szolgáltam. Engem abban a házban kis csetniknek hívtak. Én azt sem tudtam, hogy az mit jelent. A gaz-dám egy fekete autón járt Szabadkára, ahol dolgozott, és minden pénteken tele autóval érkezett haza. Volt ott ruhanemű, edények meg minden. Hallottam is, mikor beszélgettek arról, hogy ennyi csetniket végeztek ki, meg annyi csetniket végeztek ki Szabadkán. Innen 1942-ben kerültem haza és két évig Kanizsán a gyékény- és kosárfonóban dolgoztam.
     A magyarok ideje alatt nem hallottam, hogy bántották volna a szerbeket, csak a Bacót verték meg Kanizsán. Idetelepültek Magyarországról sokan, őket az itteniek ejtőernyősöknek hívták. Voltak elég sokan, ők a háború után visszamentek. Én csak arra emlékszem, hogy Nagyméltóságú, meg hogy Tekintetes... Volt néhány kanizsai, akit vitézzé avattak, később ez lett a vesztük. Apámat is akarták, de ő mondta, hogy neki nem kell, ő kenyérpárti.
     Pár napra az orosz bevonulás után mentem a nővérem házába, hogy megnézzem, mi van. A temetőnél láttam életemben először orosz katonát. Ketten jöttek, az egyik vödörben vitte a bort, a másik ment mellette lovon. Valami olyat mondott, hogy továris - aztán elmentek. Nem mertünk az utcára menni, mert az oroszok erőszakolták a nőket. Az én fiam ekkor három hónapos volt. Hozzánk az oroszok háromszor jöttek be. Először ketten, egy fiatal meg egy öreg. A fiatal leült az ágyra és mondta, hogy neki is van három gyereke, akiket 1941 óta nem látott. »Dobálta« a fiamnak a puszikat. Az öreg körbejárta a szobákat, rádiót keresett meg germánokat. Másodszor másik oroszok jöttek, ekkor a húgommal, ő 16 éves volt, felszöktünk a padlásra és felhúztuk a létrát. Az oroszok bejöttek és kérdezték, hogy kié a gyerek. Anyám azt mondta, hogy az övé. Az oroszok legyintettek, mondták »ti si baba«. Elvitték a karórámat meg apám pipáját meg rálőttek a Cigány nevű kutyánkra, de az elszaladt. Amikor harmadszor jöttek, akkor a hátsó szomszédon keresztül elmenekültünk.
     Kanizsán volt három nő is, aki hozzáment oroszokhoz, a Bicskei Gizi, Király Magdolna meg a Nacsa kőműves egyik lánya. Egyszer aztán kérdeztem a Tatic főjegyzőt, hogy milyen esküvő volt. Mire ő azt mondta, hogy semmilyen, fogott egy papírt és arra írta rá, semmi hivatalos. A Király Magda meg a Bicskei Gizi férje szökött orosz katona volt, ezért ki is végezték őket. A Nacsa lány elment az orosszal Oroszországba.
     Az, hogy Kanizsán mi történt a pincében, azt apám barátjától a Hangya Gyura bácsitól tudom. Ő is volt lent a pincében, de később kiengedték. Állítólag a Kneževic Baco volt a fővezér. Voltak még, akik kijöttek. A Gubás hentes, Apró Sándor cipész, Bagi nevezetű földműves, Egész Géza kereskedő. A feleségeik rengeteg aranyat vittek a Bacónak. Gubás, Bagi és Apró Sándor néhány hónappal a kijövetel után meghalt. Egész Géza pár éve. Gyura bácsi mesélte, hogy a Szabó plébánost hogyan ölték meg. Preradovic Persida bevitte egy szobába és mondta neki, hogy b…ál meg, mire a plébános mondta, hogy én nem b…ok. Erre a Persida gúnyosan megjegyezte: hát hány szakácsnőt ba…tá már meg. Az atya azt válaszolta, hogy egyet se. Erre a nő levágta a f…át és beletömte a szájába. Bagi vendéglős combját bevagdosták és besózták. Mesélte még, hogy nagyon sokat verték őket. Voltak, akik álarcot viseltek. Amikor egyszer verték őket, az egyikük álarca leesett. A Gyura bácsi megismerte Schüller Macát. Kérdezte is tőle: »Macám, hát te is versz bennünket?!« Ekkor a nő fölkapta az álarcot és elszaladt. Ma is él Újvidéken. Nagyon verte őket a falábú Milutin is. Éjszakánként hordták a Tiszára az embereket. Volt, aki meg sem halt, úgy betemették. Így járt Nagy József is. Kettőről hallottam, akik megszöktek. Egyikük Adorjánon bujkált a kéményben, a másik átszökött Magyarországra.”