A megemlékezőket Ékes Ilona, a Fidesz országgyűlési képviselője, a parlament Emberi Jogi Bizottságának tagja köszöntötte. „Emlékezni, emléket állítani kötelességünk, mint ahogy kötelességünk a halottainkat is eltemetni. Délvidéken tízezrével vannak még temetetlen magyar halottak. Erről beszélnünk kell” – mondta.
– Ha látni akarjuk a kommunizmus valódi arcát, az emberekre kell figyelnünk. Ma itt a kommunizmus történelmének egyik epizódját idézzük fel. Egyborzalmas, rettenetes, brutális epizódot – hangsúlyozta megnyitóbeszédében Kövér László. A házelnök az 1944–45-ös délvidéki történésekről szólva egyúttal kérdezett is: „Miért nem tárták fel eddig az igazságot? Mert éltek, élnek még a tettesek? Miért gyalázzák meg most is a délvidéki emlékműveket? Hiszen a történelem bebizonyította, hogy az etnikai tisztogatásra nem lehet országot és hazát építeni, a gyűlölet nem teremt szabadságot!” A politikus kiemelte: a szocializmus és a kommunizmus megszűnésével Magyarország és Szerbia „soha nem látott lehetőséget kapott a gondviseléstől, hogy újjáépítse az egymáshoz vezető utakat”. Meglátása szerint: ahhoz, hogy legyen közös életünk Európában és a Kárpát-medencében, meg kell járnunk a kiengesztelés útjait. „A múltat be kell vallanunk, hogy semmit sem feledve eljuthassunk az őszinte kibékülésig, megbékélésig” – mondta a házelnök.
A zsúfolásig telt Delegációs Terem közönsége megtekintette Dulka Andor Emberek a halál árnyékában című dokumentumfilm-sorozatának egyik részét, a csúrogi magyarok meghurcoltatásáról szólót.
Gubás Csilla naplórészleteket olvasott fel édesapja visszaemlékezéseiből, a törökkanizsai magyarok háború végi, hányattatott sorsáról.
 – Önök nem tudhatják, mit jelent csúrogi magyarnak lenni! – kezdte előadását Teleki Júlia. Arról beszélt, hogy apjának és az 1944 végén Csúrogon kivégzett nemzettársainak mindmáig nincs sírja. „Ma is ott a szeméttelep, holtukban is meggyalázzák szeretteinket” – emelte ki érzelmektől átfűtött beszédében. Teleki Júlia méltatta a szerb–magyar történészi vegyes bizottság létrehozását, de kiemelte: egy-egy ilyen testület munkája évekig eltart, az áldozatok hozzátartozóinak pedig már nincsenek éveik. „Mi nem csontokat akarunk számolni, hanem a halottainkat elismertetni. Ismerjék el a történteket, hisz ha nem tisztelik halottainkat, ha nem tisztelik az emléküket, hogyan tisztelhetik az élőket?” – fogalmazta meg sok-sok egykori kivégzett családtagjának érzéseit.
Csorba Béla Szétszórt csontjaink – magyar sorsok a Délvidéken címmel tartott előadást, amelyben felhívta a figyelmet: a gyilkosok előtt tilalomfákat állítottak fel, majd hozzáláttak a bűncselekmények nyomainak eltüntetéséhez azért, hogy semmi se emlékeztessen az elkövetett bűnre. „De a látszat ellenére a vajdasági magyarság a kommunizmus évei alatt sem felejtett” – szögezte le, s hozzátette: a történtek feltárásának követelése során a magyarokat egyetlen pillanatig sem a bosszú, hanem az igazsághoz való jog vezérelte. „Bizonyos kérdésekkel nem várhatunk éveket: el kell temetni halottainkat, fel kell kutatni a még feltáratlan tömegsírokat. Ehhez Szerbia és Magyarország, valamint a helyi hatóságok segítsége is kell, hogy az emlékhelyek fenn is maradhassanak.” Csorba arra figyelmeztetett: ma nemcsak a szerbek többsége nem tud a Délvidéken a háború végén történtekről, de az anyaországi magyarok többsége sem ismeri ezeket a tényeket. „A magyar–magyar és a szerb–magyar kapcsolatok fejlődésének e fehér foltok eltüntetése az alapja” – emelte ki.
A rendezvény keretében előadást tartott Weiss Rudolf, a Német Nemzeti Tanács tagja is, aki a vajdasági németség kálváriájáról számolt be. „Közös a sorsunk, közös a harcunk, s közösek lesznek az eredményeink is” – mondta a szabadkai kutató, emlékeztetve arra, hogy az alig négyezer lelket számláló németségnek a háromszázezres vajdasági magyarság erősíti fel a hangját. Weiss leszögezte: ki kell mondani, hogy 1944–1948 között szervezett népirtás folyt a németség ellen. „Jugoszláviában 1944–45 folyamán hetvenkét haláltábort hoztak létre, hat közülük a Vajdaság területén volt” – emlékeztetett a kutató, aki arra is figyelmeztetett: beszélni kell a borzalmakról, fel kell tárni őket, mert ha hallgatunk róluk, megismétlődhetnek.
Cseresnyés Magdolna, a Délvidéki Mártírium Alapítvány tagja egy, a zentai Tisza-parton kivégzettek csontjainak felbukkanásáról szóló levelet olvasott fel az egybegyűlteknek.
A rendezvény végén Becsey Zsolt államtitkár szólalt fel, aki nagy jelentőségűnek nevezte, hogy az elmúlt évtizedben sok kibeszéletlen, feltáratlan tragédiát fel lehetett tárni, a megfelelő formában fel lehetett dolgozni. Ilyen volt az örmények elleni népirtás vagy a katyni erdő tragédiája. „Egy dolog azonban még várat magára: az 1944–45-ben a Délvidéken történtek feltárásán még dolgozni kell” – emelte ki a politikus a rendezvényen, amelyet jelenlétével megtisztelt Makray Katalin, a köztársasági elnök neje is.
Forrás: magyarszo.com |
Vissza