„1941. április 12-én a magyar csapatok bejövetele-kor szüleimmel Belgrádban tartózkodtam. Később hallottam, hogy vérengzés nem történt. Egy szerbet ugyan lelőttek a Zenta felé vezető úton, amikor tüzet nyitott a kerékpárszázadra. A Bagi gyerekek szaros söprűvel a városháza elé állították a Péter király szobrát »őrködni«.
     Abban, hogy nem lett ellenállás és ezt követő megtorlás Kanizsán, Petrovic Jevto pravoszláv papnak köszönhető, aki 1941. április 6-12-e között féken tartotta a szerbeket. A magyar csapatokat Bödő Bálint, akkori nyilas fogadta hivatalosan (később kommunista lett). Akkor mi 1941. június 3-án szöktünk haza Belgrádból. Engem kislányruhába öltöztettek és sikeresen hazajöttünk.
     1944. augusztusában Szabadka felett lelőttek egy orosz bombázót, ami Kanizsán a járáson zuhant le. A pilótákat eltemették, a temetésen még honvédek is voltak.
     1944. szeptemberében a tanítás csak két hétig folyt, utána hazaküldtek minket. Október első hetében Temerin és Feketics felől már érkeztek a menekülő svábok. A magyar hatóságok futóárok ásásra rendelték a helyi lakosságot. Apámat is berendelték árkot ásni.
     Október 4-5-én vonult el a katonaság hátra hagyva tizenegy honvédet, hogy védjék Kanizsát. Október 7-én délután 4 óra körül jött a hír, hogy a kompot találat érte. Odaveszett Talián Lola bárónő, aki Mercédeszével menekült és vitte a rengeteg ékszerét és ezüst tárgyait. Azóta is ott van a kincs a Tisza fenekén a bárónővel együtt.
     1944. október 8-án hajnalban találat érte a malom udvarát és az ott dolgát végző molnár, Teleki Béla szörnyethalt. Reggel 5-6 óra között jött egy jelzés nélküli tank. Később derült ki, hogy orosz. Nyolc-kilenc óra tájban borzasztó csörgéssel vonult a Szovjet Vörös Hadsereg 31. gárdaezrede a városba. Kilenc óra után Szabó István inasa, Ivanovic Bogdan (mai gúnyneve Miszter) kerékpáron egy jugoszláv zászlót lobogtatott. A 11 magyar honvéd megadta magát. Őket rögtön lelövöldözték és elásták a kaszárnya garázsában. A városházán lelőtték az egyetlen ittmaradt rendőrt. Neki fia született és ezért maradt itt. Délután szerb süldő lányok vonultak orosz tisztek-kel egy fekete autóval a városon. Látszott rajtuk, hogy »ki vannak éhezve« úgy viháncoltak. Éjszaka már hallani lehetett a sikoltozásokat. Az oroszok minden nőt megerőszakoltak, akit csak bírtak. A borospincékben nagy tivornyázásokat rendeztek. Főleg a Pataki-féle pincében.
     Október 8-án vasárnap délután összeült egy helyi szerbekből álló Tízes Tanács. Kidobolták, hogy minden ház ablakába ki kell írni az ott lakók neveit, foglalkozását és születési dátumát. Ezen kívül be kellett szolgáltatni minden rádiót és kerékpárt, és este 6-tól reggel 6-ig kijárási tilalmat rendeltek el. Én jól beszéltem oroszul és ezért Törökkanizsára vittek tolmácsnak, de 2 nap múlva sikerült megszöknöm és hazajöttem. Három-négy hét múlva visszatértek azok, akiket az I. világháború után telepítettek ki. Őket azzal édesgették vissza, hogy bármelyik ház közül választhatnak, az mindenestől az övéké. Hozzánk Avdalovic Dušan költözött be. Neki volt kerékpárja, rádiója és puskája is. Ezek az emberek később rájöttek, hogy becsapták őket, hiszen ahova beköltöztették őket, ott emberek laktak. Avdalovic 1945 nyarán a házát a vasút mellett rendbetette és elköltözött tőlünk.
     1944 novemberében a zárdába terelték a férfi lakosságot, megkérdezték, ki akar a Petőfi brigádba jelentkezni; aki jelentkezett, azt Topolyára vitték. A többiek Martonoson ideiglenes katonai repülőteret építettek a töltés és az országút között. 1944 novemberében a Tízes Tanács határozatai alapján, amelyek kizárólag személyi bosszún alapultak, elkezdték begyűjteni a lakosságot. Először összeszedték a leventeoktatókat és a nyilas párt tagjait. Az embereket a városháza pincéjébe zárták. Bagi Antal vendéglőst azért vitték be, mert 1937-38-ban egy keresztúri szerb eladott 4-5 lovat és utána betért a Bagi vendéglőbe. Leült kártyázni Oláh Istvánnal és Ivkovics Jóskával. Ezek hamarosan kifosztották. Ekkor a szerb, Bagi Antal vendéglőstől követelte, hogy ezektől kérje vissza a pénzt. A vendéglőst, miután az megtagadta a nevetséges követelőzést, késsel megszurkálta. Ezért a bíróság börtönbüntetésre ítélte. Ez a szerb bosszúból 1944-ben elintéztette Bagi Antalt. A gyilkosok megengedték, hogy ebédet vigyenek a foglyoknak. Én hordtam az ételt Bagi Antalnak, Gyulai Vincének és egy Harmath nevezetűnek. Eleinte még megették az ételt, de később a lábas karimáján látszott, hogy ki lett öntve. A szerbek olyanokat is mondtak, hogy ez meg az a magyar kéri a télikabátját, az óráját stb., így fosztogatták a családokat. Közvetlenül nem találkoztunk a fogvatartottakkal, de néha gyötrődő hangok, jajveszékelések hangzottak ki.
     Az öldöklésben a következők vettek részt: Preradovic Persida, Sekulic Momcilo suszter, Grubin Savo, Preradovic Milutin, Kordovan Dragica, Jancikin Aleksandar, Nikola Radakovic, Mihajlo Oluškin, Ugranov Dušan, Svetozar Kneževic Baco.
A pincében a halálra szántak szörnyű kínokat éltek át. Kiszivárogtak, hogy némelyeknek leverték körmeit, heréit, üvegeket törtek össze, ráfektették őket és a hasukon kólóztak (szerb népi tánc, a szerző megjegyzése). Bagi Antal és Szabó Dénes plébánosnak Sztálin-kesztyűt vágtak. Ez abból állt, hogy oldalukon felvágták a hasukat és kezüket belegyömöszölték. A Preradovic lány berendelte a városházára Pálinkás Marcsa bárcás kurvát és ráparncsolt, hogy izgassa fel Szabó Dénes plébánost, amikor az ezt megtagadta a szadista nő levágta a plébános hímtagját és azt a Marcsa szájába tömte, aki ebbe beleőrült. A 70-es években halt meg, teljesen elborult elmével. Sekulic Momcilo Teksz-szögeket vert a fogvatartottak körme alá. Úgy tudom, hogy a bűnösnek vélt magyarokat jobbára már a pincében agyonverték, és a Tisza melletti erdőbe hordták ki őket egy gödörbe. Voltak olyanok is, akiket élve hajtottak ki és ott végeztek velük. Ekkor sikerült megszöknie Gajda Jánosnak és Ladócki Mátyásnak. Gajda Magyarországra szökött, majd 1946-ban felesége csábítására hazajött. Ekkor ismét elfogták, de ő újra megszökött. Két éve halt meg Szegeden, valahol a Rókusi körúton.
     A tömegsírnál egy Hajdú nevezetű cigány állapította meg a halált, de itt segítkezett Pajo Rus és dr. Topolac Milorad is. Rus-t később annyira bántotta a lelkiismeret, hogy templomszolgának szegődött. A Krizsán erdész disznajai hordták szét a hullákat, mivel azok nem lettek rendesen eltemetve. A hatóság később újratemetést rendelt el. Én három tömegsírról tudok, egy nagyról és két kisebbről. Azt, hogy mennyi áldozat volt, pontosan nem tudom, csak anynyit, hogy Bagi Antal és Szabó plébános a nagyobbik sírban nyugszik.”