„Amikor bejöttek a szerbek, az én uram meg a Sörös Sanyi átmentek Magyarországra. Egy hétre rá hazajöttek. Este a kerten keresztül bejöttek édesapámékhoz. Kérdezték tőle, hogy mit csináljanak. Apám mondta nekik, hogy ők tudják mit csináltak. Jani mondta, hogy semmit, meg hogy nem megy vissza. Reggel korán elmentem a Putnik Svetozar bácsihoz, hogy megmondjam, itthon vannak, meg megkérdezzem, hogy mit csináljanak. A Svetozar bácsi amikor meghallotta, mondta, hogy »Édes gyerekem, mondjad neki, hogy menjenek vissza, mert meghalnak.« Ne féljek, ő nem mondja meg senkinek. Adott három birsalmát, hogyha hazafelé valaki megkérdezi hol voltam, mondjam azt, hogy a gyereknek viszem a kompótba. Mondtam Janinak, hogy mit mondott Svetozar bácsi. Jani annyit mondott: ha meg kell halnom, majd kijöttök a temetőbe.
     Az én uramat a Bandin Sofija vitette be, meg a Sörös Sanyit, »Sima« Jani bácsit, »Iván« Kálmán bácsit. Fél pince a Sofija műve volt. A Janit meg Sörös Sanyit azért, mert még magyar időben nyolc vagy kilenc óra után kijárási tilalom alatt találkoztak egy csoport szerb gyerekkel. Jani mondta nekik, hogy menjenek haza, mert ha jönnek a csendőrök, nem jó vége lesz. Jani rendőr volt ugye, dehát nekik is parancsoltak. Ezek el is indultak, amikor távolabb értek, elkezdték kövekkel dobálni a rendőröket. Másnap ugye behívatták őket és adtak nekik valahány pofont.
     A szerb gyerekek közt volt Bandin Sofija egyik fia Boro és azt mondta, hogy a Boronak azóta folyik a füle. Ez nem volt igaz.  A Sofija másik fia, a Miodrag egyszer szökött a Tiszán ladikkal és Török Jani bácsi, aki halász volt ezt jelentette, ezért kellett meghalnia. A Varkulya Palinak meg azért, mert egy szerbnek mondta, hogy a járdán nem szabad talicskát tolni. Az én uramat bent nem bántották, kapott két pofont, ki is vérzett az arca, láttam a zsebkendőt. Nézni kellett neki, amikor Sörös Sanyit verték. Szerb ünnep volt, Sveti Sava vagy Nikola a f.sz nem tudom mi. Koszorúztak is a szerb temetőben. Nagy cirkuszt csináltak. A Janiék ki voltak engedve a Vucic Mitónál disznót vágtak.
     A Forró Lajcsi, az öregapád meg ő segítkeztek. Vittük be a reggelit. A nagykapu ki volt nyitva, szaladgáltak át a Mitohoz, már aki szaladgálhatott. Nem mindenkinek engedték oda az ennivalót, a Kocsis Janinénak úgy hányták vissza a krumplistésztát, hogy mindenfelé repült. A komámasszony, a Sörös Sanyi felesége hozta az ételt, jött vele a fia a Petyi is. A Sörös Sanyi állt a pinceküszöbön, a talpait nem bírta lerakni. Tiszta lila-fekete volt.
     A Péter mikor meglátta, elordította magát, oszt haza. Rossz volt látni. Máig mindig siratja az apját. Attól a naptól a Sörös Sanyit fölvitték a kisbírók szobájába. Gennyes lett a karja, állítólag kiszúrták puskacsővel. Engem beengedtek, valami kölök mondta, hogy menjünk be a szobába beszélgetni, nem zavar bennünket. Bementünk, a Jani fogta a kilincset, oszt rítunk mind a ketten, nem is beszélgettünk. Ha jó kedvük volt a szerbeknek, kiengedték a folyosóra beszélgetni. Mindig azt gondoltuk, hogy hazajönnek. Fizetéssel ki lehetett váltani. A Jani mondta, hogy ne fizessek úgyis kiengedik őket. Bagi Kálmán kijött mondta, hogy borzasztó volt amit csináltak. A plébános kapott a legtöbbet, neki kellett kivinni a vödröt. Mondták neki, hogy azzal a szent kezeddel kavard meg. Meg kellett neki kavarni. Utolsó napokban a Janit meg még valakit kiengedtek az iskolába könyveket hordani. Talán azért, hogy elszökjenek. Amikor eltűntek, nem tudtunk mit csinálni, nem tudtuk hol vannak. A kendő gőzölgött a fejemen, látta a szomszédasszony. A »Nagyfogú« Drago bejött hozzám. Kérdezte hogy, tudom-e, hol vannak az emberek? mondtam, hogy nem. Azt mondta, hogy megy ő Szabadkára és majd utánaérdeklődik, mert sajnálja az uramat meg a Józsa Karcsit, habár adott a Janinak két pofont, de azért, mert amikor munkaszolgálaton volt a felesége nem bírta kifizetni a kutyaadót és a sinter elvitte a kutyát, és a Jani volt vele. Később minden kiderült. A Rajic Lubo, a Lukács szeretett inni, járt a kocsmába a Papp Sanyi anyjáékhoz. Ilka néni meg vallatta. A Lubo elmondta, hogy a Sörös Sanyit meg a Kéri Janit élve temették el. Ezek könyörögtek, lőjjék le őket, hogy ne szenvedjenek. Sokáig zaklatott engem a Rajic. Bementem a városházára a Bakalic Radišahoz, elmondtam neki. Mondta ne féljek, csak 6 óra után zárjam be az ajtót. Egy este zörögtek. Kiabáltak, hogy milicia, én nem nyitottam ki, gondoltam, mire betörik az ajtót, én a hátsó ablakon kimászom a szomszédba. Egyszer csak hallom, hogy jött a Dobos Milan bácsi és káromkodott, elzavarta őket. Három év múlva tudtam meg, hogy kik voltak. Tarics Örzse mondta, hogy a »Csengős« Milan fia a Jocó meg a »kis« Mladen. A Jocó mesélte, hogy mennyire tetszettem neki. Jóval később az »Udbás« Boró behívatott a városházára és rám akarták fogni, hogy jóba vagyok a Kovács plébánossal, de én nem vállaltam, hát nem is volt igaz. Kiengedtek, de megfenyegettek, hogy ne merjem senkinek elmondani, hogy miért hívattak.”