Délvideéki Kutató Központ

Újvidék
A város partizán visszafoglalásának napján, október 23-án megkezdődött a magyar férfilakosság összegyűjtése. Egy-egy helybéli lakos útmutatása alapján géppisztolyos partizánok éjjel hurcolták el házaikból a magyar férfiakat. A foglyokat több helyen őrizték: túlnyomó többségüket a tengerészlaktanyába gyűjtötték össze, de voltak likvidálásra szánt magyarok a péterváradi vár celláiban, a Dohány Monopolban, az egyik sportpályán és a Matica Srpska képtárának épületében is.
Az öldöklések központja azonban az említett tengerészlaktanya volt. A túlélők elbeszélése szerint itt napokig, hetekig tartották fogva tömegével a férfiakat. De volt az elfogottak között sok 14-15 éves fiú is. Időnként megjelent egy partizán és több száz nevet olvasott fel. A kiválasztottakat teherautóra terelték és a vesztőhelyre vitték. Legnagyobb részüket a Dunába lőtték, másokat a Káty község felé vezető országút és a Duna között húzódó, "Sanghaj"-nak nevezett területen ásták el. A meggyilkoltak között volt két ferences szerzetes is: Körösztös Krizosztom házfőnök és páter Kovács Kristóf.
A Matica Srpska épületében egész családokat tüntettek el. Szemtanúk visszaemlékezése szerint véres ruhaneműk hevertek szerteszét, a falak teljesen véresek voltak, rajta agyvelő és húsfoszlányok maradványai.
Az likvidált újvidéki magyarok száma ismeretlen. A Vajdasági Levéltárban egyelőre az Újvidékre vonatkozó adatok nincsenek meg.
Forrás: 
Matuska Márton: A megtorlás napjai. Forum könyvkiadó, Újvidék, 1991.;
Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.
vissza
Mártírok
A lista:  nem teljes
1. Ábrahám János
  A katonai bíróság halálra ítélte, az ítéletet nyomban végre is hajtották.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

2. Ács István
  Születési Idő: 1919
  Apja Lajos, anyja Dudás Erzsébet. Eltűnt 1944. október 31-én.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

3. Ács János
  Születési Idő: 1911
  Apja Lajos, anyja Szokola Mária. Eltűnt. Halála napjául 1946. május 16-a van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

4. Andaházi Tibor
  Foglalkozás: diák
  Gimnáziumi érettségi előtt állt
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

5. André Árvai Dezső
  Születési Idő: 1895
  Kivégzés időpontja: 1944. december 29.
  Apja János. Az Újvidéken megjelenő Reggeli Újság című napilap főszerkesztője volt. Golyó általi kivégzés.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

6. Andrics András
  Születési Idő: 1906
  Foglalkozás: gyári munkás
  Anyja Vinkó Éva. Eltűnt 1944. október 18-án.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

7. Andricsek János
  Foglalkozás: gyári munkás
  Apja János, anyja Atonovics Mária.
Eltűnt a megtorlás napjaiban, de a halál napjául 1945. május 9-ét jegyezték be.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

8. Antal Béla dr.
  Foglalkozás: ügyvéd
  47 éves. Apja József, anyja Katalin. Az Újvidéki Anyakönyvi Hivatal elhalálozási anyakönyve szerint 1945. április 16-án halt meg a lágerben.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

9. Árvai Károly
  Születési Idő: 1912
  Foglalkozás: szabómester
  Apja Károly, anyja Farkas Jusztina. Eltűnt. Halála napjául 1945. május 9-e van feltüntetve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

10. Balázs József
  Születési Idő: 1891
  Foglalkozás: földmunkás
  Apja Illés, anyja Kővágó Katalin. Kivégezték 1945. február 28-án. Az Újvidéki Anyakönyvi Hivatal elhalálozási anyakönyvébe halála bejegyezve a belügyminisztérium külön engedélyével az 1956-ban holttá nyilvánítottak névsorába.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

11. Balázs Mátyás
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

12. Balbah Ilona
  Születési hely: Szeged
  Anyja Miklós Rozália.
A felszabadulás első napján eltűnt.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

13. Balcer Turánszki Béla
  Születési Idő: 1924
  Foglalkozás: kereskedelmi alkalmazott
  Apja András. Az Újvidéki Anyakönyvi Hivatal elhalálozási anyakönyvébe halála napjául 1944. november 15-ét jegyezték be külön engedéllyel.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

14. Bali Lajos
  Születési Idő: 1912
  Apja Lajos, anyja Bordás Mária. Eltűnt. Halála napjául 1946. május 16-a van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

15. Balla Károly
  Születési Idő: 1918
  Apja Károly, anyja Katalin. Eltűnt. Halála napjául 1946. május 16-a van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

16. Balogh Gyula
  Kivégzés időpontja: 1944. december 29.
  Golyó által kivégezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

17. Barna János
  Születési Idő: 1911
  Foglalkozás: kereskedő
  Apja János, anyja Nagyidai Rozália. Eltűnt 1944. október 28-án.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

18. Barta Vilmos
  Anyja Jakob Rajh Jozefina. 1944. október 20-án eltűnt.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

19. Barta Vilmos
  Születési Idő: 1895
  Foglalkozás: fényképész
  Apja Jakab, anyja Rajh Jozefina. Eltűnt 1944. november 25-én.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

20. Bartus István
 
Bartus István
Születési hely: Újvidék
Kivégzés időpontja: 1944
Foglalkozás: mozdonyvezető
Forrás: Matuska Márton
21. Bauer János
  Kivégzés időpontja: 1944. december 29.
  Golyó által kivégezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

22. Bekk Károly
  Születési Idő: 1922
  Foglalkozás: asztalos
  Apja Károly, anyja Klir Ilona. Eltűnt. Halála napjául 1946. május 15-e van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

23. Benkó István
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

24. Biehler György
 
Biehler György
Születési hely: Újvidék
Születési Idő: 1906
Kivégzés időpontja: 1944
Foglalkozás: zenész
Forrás: ifj. Biehler György
25. Biller György
  Születési Idő: 1906
  Foglalkozás: iparos
  Apja József, anyja Komlódi Jusztina. Eltűnt 1944. oktber 31-én.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

26. Birka István
  Születési Idő: 1924
  Foglalkozás: diák
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

27. Boghert Ferenc
  Születési Idő: 1915
  Foglalkozás: kereskedő
  Apja Viktós, anyja Pulmán Mária. Eltűnt. Halála napjául 1945. május 9-e van feltüntetve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

28. Bolbak Ilona
  Apja Károly, anyja Salamon Rozália.
Eltűnt. Halála napjául 1945. május 9-e van feltüntetve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

29. Boros András
  Születési Idő: 1895
  Foglalkozás: sírásó
  Apja András, anyja Kovácsevics Vera. A Kucsev-Brodrica-i kényszermunka-táborban halt meg 1948. május 25-én.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

30. Boros György
  Születési Idő: 1917
  Foglalkozás: földmunkás
  1944-ben eltűnt.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

31. Boros Lajos
  Születési Idő: 1924
  Apja István, anyja Sumaher Verona. Eltűnt. Bejegyezve 1946. május 16.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

32. Brezsnyáki Ferenc
  Születési Idő: 1913
  Apja András, anyja Asztalos Katalin. Eltűnt. Halála napjául 1946. június 16-a van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

33. Buterer Antal
  Születési Idő: 1916
  Foglalkozás: napszámos
  Eltűnt.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

34. Cehola János
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

35. Cehola János
  Születési Idő: 1907
  Apja András, anyja Farkas Júlia. 1944. október végén a NOP által letartóztatták és azóta nyoma veszett.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

36. Csehola János
  Születési Idő: 1907
  Foglalkozás: földmunkás
  Apja András, anyja Farkas Julinna. Eltűnt 1944. október végén.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

37. Cséki István
  Születési Idő: 1906
  Foglalkozás: halász
  Apja András, anyja Tóth Mária.
A nisi büntetőintézetben halálozott el. Az Újvidéki Anyakönyvi Hivatal elhalálozási anyakönyvébe bejegyezve a belügyminisztérium külön engedélyével.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

38. Csizmadia Pál
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

39. Dániel Lajos
  Születési Idő: 1912
  Apja Mihály, anyja Juhász Erzsébet. Eltűnt. Halála napjául 1946. május 16-a van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

40. Déri István
  Születési Idő: 1898
  Anyja Déri Sára. Eltűnt. Halála napjául 1946. május 16-a van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

41. Dobi Kálmán
  Születési Idő: 1906
  Foglalkozás: hentesmester
  Apja Ferenc, anyja Csapó Anna. 1944. november 1-én eltűnt. Halála napjául 1945. május 9-e van feltüntetve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

42. Dobosi Sándor
  Születési Idő: 1919
  Foglalkozás: kereskedő
  Apja István, anjya Móricz Ilona. Eltűnt 1944. október 26-án.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

43. Dornstettel Jakab
  Születési Idő: 1885
  Foglalkozás: cukrászmester
  Apja Márton, anyja Friz Erzsébet. Eltűnt a megtorlás napjaiban.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

44. Dulics István
  Születési Idő: 1910
  Eltűnt. Halála napjául 1946. május 15-e van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

45. Ehjler Henrik
  Foglalkozás: kovács
  Az újvidéki tengerészkaszárnya második számú szobájából hurcolták el.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

46. Elek Pál
  Foglalkozás: munkás

47. Eski József
  Születési Idő: 1888
  Foglalkozás: ács
  1888. november 1-én született. Apja Ferenc, anyja Drozlik Krisztina.
A pozareváci büntetőintézetben hunyt el 1948. május 10-én.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

48. Fábrián János
  Kivégzés időpontja: 1944. december 29.
  Golyó által kivégezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

49. Farkas István
  Születési Idő: 1888
  Foglalkozás: tisztviselő
  Apja István, anyja Kontra Erzsébet. Eltűnt. Halála napjául 1945. május 9-e van feltüntetve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

50. Farkas Lajos
  Születési Idő: 1913
  Foglalkozás: szabómester
  Apja Ádám, anyja Horvát Éva. Utolsó tartózkodási helye Újvidék volt, eltűnt.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

51. Farkas Pál
  Születési Idő: 1906
  Foglalkozás: hentesmester
  Apja András, anyja Kocsis Erzsébet. Eltűnt.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

52. Farkas Zoltán
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

53. Fehér Ferenc
  Születési Idő: 1905
  Kivégzés időpontja: 1945. január 31.
  Foglalkozás: gépkocsivezető
  Apja Ferenc, anyja Teréz. A katonai bíróság golyó általi halálra ítélte és 1945. január 31-én kivégezték.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

54. Fejes Mihály
  Foglalkozás: munkás
  Az újvidéki tengerészkaszárnya második számú szobájából hurcolták el.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

55. Fejes Mihály
  Születési Idő: 1912
  Apja Mihály. Eltűnt. Halála napjául 1946. május 16-a van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

56. Fele László
  Születési Idő: 1928
  Foglalkozás: műszerész
  Apja Rudolf, anyja Dudás Anna. Az Újvidéki Anyakönyvi Hivatal elhalálozási anyakönyvébe halála bejegyezve a belügyminisztérium külön engedéylével az 1949-ben holttá nyilvánítottak névsorába.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

57. Fiser Ágoston
  Születési Idő: 1892
  Foglalkozás: kereskedő
  Apja Lajos, anyja Gotsek Ilona. 1944. október 25-én letartóztatták és azóta nem adott életjelet magáról.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

58. Fiser Ágoston
  Születési Idő: 1892
  Foglalkozás: kereskedő
  Apja József, anyja Gotsald Ilona. Eltűnt 1944.december 25-én.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

59. Frankl Ede
  Születési Idő: 1896
  Apja Sándor, anyja Regina.
Utolsó tartózkodási helye Újvidék volt, ahonnan eltűnt.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

60. Fricz Frigyes
  Kivégzés időpontja: 1944. december 29.
  Golyó által kivégezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

61. Gabonics László
  Születési Idő: 1906
  Foglalkozás: géplakatos
  Apja József, anyja Gara Katica. Eltűnt. Halála napjául 1945. május 9-e van feltüntetve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

62. Gajder Zihfrid
  Születési Idő: 1894
  Foglalkozás: magántisztviselő
  Apja józsef, anyja Lafler Júlia. Eltűnt 1944. október 28-án.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

63. Gál János
  Születési Idő: 1898
  Foglalkozás: tisztviselő
  Apja Pál, anyja Mility Judit. Az Újvidéki Anyakönyvi Hivatal elhalálozási anyakönyve szerint halálának időpontja 1944. október 26.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

64. Garai János
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

65. Garai József
  Apja János, anyja Mondovics Ilona.
Eltűnt. Halála napjául 1946. május 16-a van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

66. Gercsev Frigyes
  Születési Idő: 1893
  Apja Johhan, anyja Anna. Eltűnt 1944-ben.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

67. Gere Gyula
  Születési Idő: 1915
  Apja Béla, anyja Bognár Erzsébet. Eltűnt. Halála napjául 1946. május 16-a van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

68. Gombás András
  Apja András, anyja Uri Katalin. Pirosi illetőségű.
1944 végén újvidéken eltűnt.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

69. Gondok Sándor
  Foglalkozás: földműves
  Apja Mihály, anyja Oláh Mária.
A megtorlás napjaiban 1944. október 29-én tűnt el.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

70. Gyarmati József
  Születési Idő: 1906
  Kivégzés időpontja: 1944. november 18.
  Foglalkozás: géplakatos
  Apja Sándor, anyja Fejes Erzsébet. A halálos ítélet végrehajtva 1944. november 18-án. Az Újvidéki Anyakönyvi Hivatal elhalálozási anyakönyvébe halála bejegyezve a belügyminisztérium külön engedéylével az 1949-ben holttá nyilvánítottak névsorába.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

71. Gyuráki Pál
  Születési Idő: 1909
  Kivégzés időpontja: 1946. augusztus 4.
  Foglalkozás: tisztviselő
  Temerini illetőségű. Apja József, anyja Zavarkó Ilona. Az újvidéki kerületi bíróság itélte el. A halál beálltának napja 1946. augusztus 4.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

72. Hagen Béla
  Születési Idő: 1893
  Apja Lipót, anyja Regina. Eltűnt. Halála napjául 1946. május 16-a van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

73. Hajdú András
  Születési Idő: 1918
  Foglalkozás: szobafestő
  Apja András, anyja Zahari Ilona. Eltűnt 1944. október 30-án.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

74. Hajduk István
  Születési Idő: 1907
  Apja István, anyja Kovács Jusztina. Eltűnt. Halála napjául 1946. június 16-a van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

75. Halasi Ferenc
  Születési Idő: 1910
  Foglalkozás: asztalos
  Apja József, anyja Balázs Verona. Eltűnt. Halála napjául 1946. május 15-e van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

76. Halász Erzsébet
  Születési Idő: 1899
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

77. Halász József
  Születési Idő: 1915
  Apja Ferenc, anyja Gál Julianna. Eltűnt 1944-ben. Halála napjául 1945. január 3-a van feltüntetve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

78. Halász Kálmán
  Születési Idő: 1901
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

79. Halász Nándor
  Születési Idő: 1896
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

80. Harangozó Lajos
  Születési Idő: 1924
  Foglalkozás: kovácssegéd
  Apja Sándor, anyja Szilági Julianna. Eltűnt. Halála napjául 1946. május 25-e van feltüntetve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

81. Hauszkó József
  Születési Idő: 1917
  Foglalkozás: munkás
  Apja Mihály, anyja Csizmár Erzsébet. Kivégezték. A halála napjául 1950. március 15-e van feltüntetve. Az Újvidéki Anyakönyvi Hivatal elhalálozási anyakönyvébe halála bejegyezve a belügyminisztérium külön engedélyével az 1951-ben holttá nyilvánítottak névsorába.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

82. Hauszvirt György
  Foglalkozás: tisztviselő
  Az újvidéki tengerészkaszárnya második számú szobájából hurcolták el.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

83. Hauszvirt Márton
  Foglalkozás: hentes
  Az újvidéki tengerészkaszárnya második számú szobájából hurcolták el.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

84. Herbut Mihály
  Születési Idő: 1902
  Apja Ferenc, anyja Kovács Julianna. Eltűnt. Halála napjául 1946. május 16-a van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

85. Hoffmann Imre
  Foglalkozás: tisztviselő
  Az újvidéki tengerészkaszárnya második számú szobájából hurcolták el.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

86. Horgos István
  Születési Idő: 1912
  Apja István, anyja Pápista Verona. Eltűnt. Halála napjául 1946. június 16-a van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

87. Horthy Péter
  Születési Idő: 1904
  Apja Péter, anyja Csizili Erzsébet. Eltűnt 1944. október 23-án.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

88. Horvát kertész fia
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

89. Horváth Árpád
  Születési Idő: 1897
  Kivégzés időpontja: 1944. december 29.
  Foglalkozás: kereskedő
  Apja István, anyja Stadler Jozefina. Kivégezték. Az Újvidéki Anyakönyvi Hivatal elhalálozási anyakönyvébe halála bejegyezve a belügyminisztérium külön engedélyével az 1950-ben holttá nyilvánítottak névsorába.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

90. Horváth István
  Foglalkozás: gimnáziumi tanuló
  Az újvidéki tengerészkaszárnya második számú szobájából hurcolták el.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

91. Horváth Mihály
  Kivégzés időpontja: 1945. október 18.
  Foglalkozás: asztalos
  Apja Ferenc, anyja Surján Erzsébet. Kivégezték 1945. október 18-án. Az újvidéki kerületi bíróság értesítése 1955. augusztus 3-án.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

92. Idei Ferenc
  Születési Idő: 1913
  Apja József, anyja Pacik Irén. Eltűnt. Halála napjául 1945. május 15-e van feltüntetve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

93. Imre Ernő
  Hódmezővásárhelyi illetőségű. Anyja neve Mária. Az Újvidéki Anyakönyvi Hivatal elhalálozási anyakönyve szerint halálának időpontja 1944. október 12., vagyis a halál akkor következett be, amikor a város még nem szabadult fel. A bejegyzésből még az is olvasható, hogy az illető haslövést kapott.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

94. Irsai József
  Foglalkozás: gimnáziumi tanuló
  Az újvidéki tengerészkaszárnya második számú szobájából hurcolták el.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

95. Istók Miklós
  Születési Idő: 1894
  Kivégzés időpontja: 1944. december 29.
  Foglalkozás: kereskedelmi alkalmazott
  Apja András. Golyó által kivégezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

96. Juhász ...
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

97. Juhász Sándor
  Foglalkozás: diák
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

98. Kalóci Sándor
  Születési Idő: 1921
  Kalóci Erzsébet. Eltűnt. Halála napjául 1946. május 16-a van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

99. Kaurics Péter
  Születési Idő: 1898
  Apja Péter, anyja Nemingler Mária. Eltűnt. Halála napjául 1946. május 16-a van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

100. Kendl Ferenc
  Születési Idő: 1899
  Apja Ferenc, anyja Anna. Utolsó tartózkodási helye Cserevics szerémségi faluban volt, 1944. november 9-én a néphadsereg katonái elvitték, és azóta nyoma veszett.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

101. Kiss András
  Születési Idő: 1911
  Foglalkozás: munkás
  Apja István, anyja Varga Mária. Eltűnt 1944. november 28-án.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

102. Klodik Gáspár
  Születési Idő: 1905
  Kamenicai illetőségű. Eltűnt 1944-ben.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

103. Kocsicska Ferenc
  Születési Idő: 1895
  Foglalkozás: földműves
  Apja János, anyja Hallai Éva. Eltűnt. Halála napjául 1945. május 9-e van feltüntetve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

104. Kócz József
  Születési Idő: 1904
  Foglalkozás: kereskedő
  Apja József, anyja Szalafer Magdolna. Az Újvidéki Anyakönyvi Hivatal elhalálozási anyakönyve szerint halálának időpontja 1944. október 26.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

105. Komrád Árpád
  Kivégzés időpontja: 1944. december 29.
  Golyó által kivégezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

106. Koos József
  Születési Idő: 1904
  Foglalkozás: drogerista, kereskedő
  Apja József, anyja Ilona. A katonai hatóságok 1944. október 26-án a tengerészlaktanyába vitték és innen nem tért vissza.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

107. Koperec István
  Születési Idő: 1907
  Foglalkozás: napszámos
  Apja István, anyja Katalin. Kivégezték. A halál napjául 1947. október 21-e van feltüntetve. Az Újvidéki Anyakönyvi Hivatal elhalálozási anyakönyvébe halála bejegyezve a belügyminisztérium külön engedélyével az 1956-ban holttá nyilvánítottak névsorába.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

108. Kormos István
  Születési Idő: 1908
  Apja Antal, anyja Utasi Mária. Állítólag 1944. őszén eltűnt.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

109. Koroknai Imre
  Születési Idő: 1922
  Foglalkozás: földmunkás
  Apja Imre, anyja Fábri Ilona. Eltűnt 1944. október 23-án.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

110. Kósa Ferenc
  Születési hely: Csurog
  Születési Idő: 1896
  Apja Péter, anyja Dubai Mária. Újvidék felszabadulása után eltűnt.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

111. Kósa Pál
  Születési Idő: 1907
  Foglalkozás: földműves
  1907.február 4-én született. Apja Péter.
Eltűnt. Halála napjául 1945. május 9-e van feltüntetve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

112. Kot Mihály
  Születési Idő: 1924
  Apja Ferenc, anyja Bajer Ilona. Eltűnt 1944. október 23-án.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

113. Kotlai Viktória
  Születési Idő: 1890
  Foglalkozás: varrónő
  Apja Károly, anyja Rozália. Eltűnt. Halála napjául 1945. január 31-e van feltüntetve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

114. Kovács Mátyás
  Születési Idő: 1913
  Foglalkozás: kovácsmester
  1913. február 13-án született. Apja József, anyja Vastag Margit.
1944. október 24-én elvitték a partizánok és azóta teljesen nyoma veszett.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

115. Kovács Mihály
  Születési Idő: 1903
  Apja György, anyja Fekete Terézia. Eltűnt. Halála napjául 1945. május 9-e van feltüntetve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

116. Kurilla Mihály
  Apja János, anyja Sáfrány Mária.
Eltűnt. Halála napjául 1946. március 5-e van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

117. Ladócki Károly
  Születési Idő: 1929
  Apja Mihály, anyja Verglin Magdolna. Eltűnt. Halála napjául 1946. május 16-a van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

118. Lahlstehher Vilmos
  Születési Idő: 1910
  Foglalkozás: villanyszerelő
  Apja Ottó. Eltűnt 1944-ben.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

119. Lahócs András
  Születési Idő: 1901
  Apja András, anyja Verona. Eltűnt. Halála napjául 1946. május 16-a van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

120. Lajcsák Rozália
  Születési Idő: 1918
  Apja Márko. Eltűnt. Halála napjául 1946. május 15-e van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

121. Lakai Ferenc
  Születési Idő: 1914
  Apja József, anyja Boros Julianna. Eltűnt. Halála napjául 1946. május 16-a van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

122. Lakatos János
  Születési Idő: 1906
  Apja József, anyja Kiss Magdolna. Eltűnt. Halála napjául 1946. május 16-a van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

123. Lakatos Vince
  Minden ingó és ingatlan vagyonát elkobozták. A katonai bíróság halálra ítélte és az ítéletet végre is hajtották.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

124. László András
  Születési Idő: 1910
  Apja András, anyja Matild. Utolsó tartózkodási helye Újvidék volt, ahonnan eltűnt.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

125. Lénárt Antal
  Anyja neve Katalin.
Eltűnt.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

126. Linder ...
  Foglalkozás: kereskedő
  Az újvidéki tengerészkaszárnya második számú szobájából hurcolták el.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

127. Linder István
  Születési Idő: 1904
  Apja György, anyja Katalin. Eltűnt. Halála napjául 1946. május 15-e van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

128. Lőrik Antal
  Születési Idő: 1909
  Foglalkozás: géplakatos
  Apja Máté, anyja Rozália. Az Újvidéki Anyakönyvi Hivatal elhalálozási anyakönyve szerint halálának időpontja 1945. február 6. Külön engedély a bejegyzéshez.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

129. Lukács István
  Kivégzés időpontja: 1944. december 29.
  Golyó által kivégezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

130. Magyar József
  Születési hely: Budapest
  Születési Idő: 1902
  Apja Zsigmond, anyja Török Júlia. Utoljára a szabadkai vasútvonalon látták 1944. november 5-én.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

131. Magyar József idősb.
  Születési Idő: 1902
  Apja József, anyja Ternigen Mária. Visszatérőben valamelyik munkásegységből a szabadkai vasútállomáson 1944. november 5-én eltűnt.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

132. Magyar László
  Foglalkozás: tisztviselő
  Az újvidéki tengerészkaszárnya második számú szobájából hurcolták el.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

133. Májer István
  Foglalkozás: kéményseprő
  Anyja Rozália. A Sremska Mitrovicai polgári személyek internálótáborában halálozott el 1946. december 23-án.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

134. Major Pál
  Születési Idő: 1906
  Foglalkozás: asztalos
  Apja Péter, anyja Lacik Erzsébet. Eltűnt. Halála napjául 1946. május 16-a van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

135. Mantiska Rozália
  Születési Idő: 1909
  Anyja Patarica Katalin. Eltűnt. Halála napjául 1946. május 15-e van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

136. Maray József
  Foglalkozás: tisztviselő
  Apja Mihály, anyja Gál Terézia.
Eltűnt, de a halála napjául 1945. május 9-e van feljegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

137. Marinel Lajos
  Születési Idő: 1895
  Apja Ferenc, anyja Viktória. Újvidékről eltűnt.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

138. Markovics Imre
  Születési Idő: 1917
  Apja Péter, anyja Erzsébet. Eltűnt.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

139. Márkus József
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

140. Martinek Mihály
  Születési Idő: 1896
  Anyja Pál Anna. Eltűnt. Halála napjául 1946. május 15-e van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

141. Mazányi János
  Születési Idő: 1924
  Apja Péter, anyja Csizmadia Julianna. Eltűnt. Halála napjául 1946. május 16-a van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

142. Megler András
  Születési Idő: 1909
  Foglalkozás: gépkocsivezető
  Apja Antal, anyja Szőlősi Mária. Eltűnt. Halála napjául 1946. május 15-e van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

143. Ménesi Ferenc
  Foglalkozás: gyári munkás
  Az újvidéki tengerészkaszárnya második számú szobájából hurcolták el.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

144. Merkovics Imre
  Születési Idő: 1917
  Apja Péter, anyja Dudás Erzsébet. A halál napjául 1946. május 16-a van feltüntetve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

145. Mike Imre
  Születési Idő: 1913
  Foglalkozás: cipész
  Apja János ,anyja Németh Júlia. Eltűnt 1944. október 30-án.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

146. Miker Károly
  Születési Idő: 1913
  Foglalkozás: cipész
  János, anyja Németh Júlia. Eltűnt 1944. október 30-án.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

147. Mókus József
  Születési Idő: 1923
  Apja Péter, anyja Margaretta. Eltűnt. Halála napjául 1946. május 15-e van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

148. Mókus László
  Foglalkozás: diák
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

149. Móric András
  Születési Idő: 1914
  Apja Pál, anyja Bakos Mária. Eltűnt. Halála napjául 1946. május 16-a van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

150. Muhi Sándor
  Születési Idő: 1919
  Apja Sándor, anyja Hugyi Teréz. Eltűnt 1944-ben.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

151. Muhnyak András
  Születési Idő: 1907
  Apja Sándor, anyja Horváth Judit. Eltűnt. Halála napjául 1946. május 16-a van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

152. Müller Gyula
  Foglalkozás: nyomdász
  Az újvidéki tengerészkaszárnya második számú szobájából hurcolták el.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

153. Müller István
  Születési Idő: 1899
  Foglalkozás: címfestő
  Eltűnt 1944. október 30-án.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

154. Nagy Sándor
  Születési Idő: 1884
  Foglalkozás: kertész
  Apja Ferenc, anyja Begovics Rozália. Eltűnt. Halála napjául 1945. május 9-e van feltüntetve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

155. Németh András
  Születési Idő: 1917
  Apja György, anyja Szikora Viktória. Utolsó tartózkodási helye Újvidék volt, 1944-ben eltűnt.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

156. Németh György
  Születési Idő: 1912
  Apja György, anyja Szikora Viktória. Utólsó tartózkodási helye Újvidék volt, ahonnan eltűnt.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

157. Novák Antal
  Születési Idő: 1903
  Foglalkozás: géplakatos
  Anyja Borbála. Eltűnt. Halála napjául 1945. május 9-e van feltüntetve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

158. Novoszel János
  Foglalkozás: kereskedő
  Csurogi születésű. Apja Szilveszter, anyja Szabó Matild.
Eltűnt 1944. november 12-én, a halál napjául azonban 1946. június 12-ét nyilvánították.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

159. Pacek István
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

160. Papp Árpád
  Születési Idő: 1921
  Apja András, anyja Papp Judit. Eltűnt. Halála napjául 1946. május 16-a van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

161. Papp György
  Születési Idő: 1903
  Foglalkozás: nyomdász
  Apja András, anyja Zsoljevics Kató. 1945. április 17-én eltűnt.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

162. Pásztor Ernő
  Születési Idő: 1914
  Foglalkozás: cukrász
  Apja Mihály, anyja Vida Katalin. Eltűnt.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

163. Pece Pál
  Születési Idő: 1910
  Apja Pál, anyja Henc Viktória. Eltűnt.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

164. Pecskai István
  Foglalkozás: gyári munkás
  Az újvidéki tengerészkaszárnya második számú szobájából hurcolták el.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

165. Puhán Sándor
  Kivégzés időpontja: 1944. december 29.
  Golyó által kivégezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

166. Radoszavljevics Lajos
  Anyja Sterm Rozália.
Eltűnt. Halála napjául 1946. május 16-a van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

167. Répási Katalin
  Születési Idő: 1910
  Eltűnt 1944-ben
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

168. Rusz László
  Születési Idő: 1909
  Apja Ferenc, anyja Risz Erszébet. Eltűnt. Halála napjául 1946. május 16-a van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

169. Sántha János
  Foglalkozás: kereskedő
  Apja János, anyja Balogi Mária. Eltűnt. Halála napjául 1945. május 9-e van feltüntetve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

170. Sántha József
  Születési Idő: 1914
  Apja István, anyja Mária. Eltűnt. Halála napjául 1946. május 15-e van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

171. Sebestyén Lajos
  Születési Idő: 1908
  Apja Antal, anyja Lidia. Eltűnt 1944-ben.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

172. Sebestyén Lajos
  Születési Idő: 1908
  Foglalkozás: géplakatos
  1908. június 10-én született. Apja Sándor, anyja Lídia.
Eltűnt. A halála napjául 1946. május 16-át jegyezték be.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

173. Somogyi János
  Kivégzés időpontja: 1944. december 29.
  Golyó által kivégezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

174. Somogyi János
  Születési Idő: 1899
  Apja Illés. Az Újvidéki Anyakönyvi Hivatal elhalálozási anyakönyvébe halála napjául 1944. december 28-át tüntették fel.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

175. Somogyi Mihály
  Születési Idő: 1897
  Foglalkozás: kőműves
  Apja Mihály, anyja Kovács Eszter. Eltűnt 1944-ben.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

176. Sötét József
  Születési Idő: 1925
  Apja János, anyja Oravec Erzsébet. Eltűnt. Halála napjául 1946. május 16-a van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

177. Stefán Ferenc
  Születési Idő: 1900
  Foglalkozás: munkás
  Apja Fülöp, anyja Hander Anna. Eltűnt 1944. október 30-án.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

178. Sulyok János
  Foglalkozás: vegytisztító
  Az újvidéki tengerészkaszárnya második számú szobájából hurcolták el.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

179. Summaher László
  Foglalkozás: diák
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

180. Szabadi János
  Születési Idő: 1914
  Foglalkozás: munkás
  Apja János, anyja Csizma Júlia. Eltűnt. Halálának napjául 1946. május 15-e van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

181. Szabó Antal
  Születési Idő: 1913
  Apja István, anyja Zemberi Rózsa. A felszabadulás után a népfelszabadító hadsereg katonái letartóztatták és azóta teljeseen nyoma veszett. Eltűnt. Halála napjául 1945. május 5-e van feltüntetve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

182. Szalkai Ferenc
  Születési Idő: 1910
  Apja János, anyja Maurics Mária. Eltűnt. Halála napjául 1946. május 16-a van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

183. Szántó János
  Születési Idő: 1906
  Foglalkozás: kereskedő
  Apja János, anyja Balog Mária. Eltűnt. Halála napjául 1945. május 9-e van feltüntetve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

184. Szántó László
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

185. Szappanos János
  Születési Idő: 1898
  Apja Sándor, anyja Nyers Anna. Eltűnt 1944-ben.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

186. Szarka László
  Foglalkozás: géplakatossegéd
  1944. november 17-én a néphadsereg katonái elvitték és azóta nem adott életjelt magáról.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

187. Szarka László
  Foglalkozás: géplakatos
  Apja Mihály, anyja Harangozó Julianna.
Az Újvidéki Anyakönyvi Hivatal elhalálozási anyakönyve szerint halálának időpontja 1944. október 30.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

188. Szekeres Bálint
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

189. Szigeti László
  Születési Idő: 1919
  Apja Bálint, anyja Kovács Alojzie. 1944. októberében a néphadsereg katonái elvitték és azóta nyoma veszett. Halála napjául 1946. május 16-a van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

190. Szilágyi Gyula
  Születési Idő: 1898
  Apja István. Eltűnt. Halála napjául 1946. május 16-a van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

191. Szilágyi József
  Születési Idő: 1911
  Apja Ferenc, anyja Vislovszki Mária. Eltűnt. Halála napjául 1946. május 16-a van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

192. Szobolszki Mihály
  Születési Idő: 1922
  Apja István, anyja Lajner Julianna. Eltűnt 1944. október 24-én.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

193. Szokola István
  Születési Idő: 1915
  Foglalkozás: villamoskalauz
  Apja András, anyja Juhász Teréz. Eltűnt 1944. október 30-án.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

194. Szokola József
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

195. Szőlősi Ferenc
  Születési Idő: 1911
  Foglalkozás: munkás
  Apja Pál, anyja Klinec Erzsébet. Eltűnt 1944. október 28-án.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

196. Szőlősi Imre
  Születési Idő: 1905
  Apja Sándor, anyja Volpert Franciska. Eltűnt a megtorlás napjaiban de halála napjául 1945. május 9-ét jegyezték be.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

197. Szőlősi István
  Születési hely: Temerin
  Születési Idő: 1882
  Apja Sándor, anyja Volbert Franciska. Újvidéki tartózkodása idején 1944. október 24-én a néphadsereg katonái elvitték, és sohasem tért vissza
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

198. Szücs István id.
  Foglalkozás: lakatos
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

199. Szűcs Lajos
  Születési Idő: 1905
  Kivégzés időpontja: 1944. november 30.
  Apja Lajos, anyja Fiser Franciska. Az Újvidéki Anyakönyvi Hivatal elhalálozási anyakönyve szerint halálának időpontja 1944. november 30.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

200. Takács ...
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

201. Takács Antal Lajos
  Születési Idő: 1911
  Apja Sándor, anyja Ökréz Verona. Eltűnt. Halála napjául 1946. május 16-a van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

202. Takács Ferenc
  Foglalkozás: gimnáziumi tanuló
  Az újvidéki tengerészkaszárnya második számú szobájából hurcolták el.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

203. Takács János
  Foglalkozás: földműves
  30 éves lehetett
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

204. Takács Lajos
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

205. Takács Lajos
  Foglalkozás: kereskedő
  Az újvidéki tengerészkaszárnya második számú szobájából hurcolták el.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

206. Takács László
  Születési Idő: 1927
  Foglalkozás: diák
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

207. Takács László
  Születési Idő: 1927
  Apja Lajos, anyja Fogarasi Mária. Eltűnt. Halála napjául 1946. május 15-e van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

208. Tényi György
  Foglalkozás: hentes
  Az újvidéki tengerészkaszárnya második számú szobájából hurcolták el.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

209. Tesényi Gyula
  Kivégzés időpontja: 1944. december 29.
  Golyó által kivégezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

210. Till József
  Foglalkozás: kereskedelmi utazó
  Apja József, anyja Ágnes.
Eltűnt 1944. októberében.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

211. Tobolka Rezső
  Anyja Rezső Anna.
Eltűnt. Halála napjául 1946. május 16-a van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

212. Tóth András
  Születési Idő: 1909
  Apja György, anyja Katalin. Eltűnt. Halála napjául 1946. november 28-a van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

213. Tóth József
  Születési Idő: 1910
  Foglalkozás: vasúti dolgozó
  Apja Géza, anyja Varsai Julianna. Eltűnt. Halála napjául 1945. május 9-e van feltüntetve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

214. Tóth Károly
  Születési Idő: 1921
  Foglalkozás: munkás
  Apja neve János, anyja Tara Anna. Eltűnt. Halála napjául 1945. május 9-e van feltüntetve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

215. Tóth Lázár
  Születési Idő: 1921
  Foglalkozás: munkás
  Apja János, anyja Tara Anna. Eltűnt. Halála napjául 1945. május 9-e van feltüntetve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

216. Turai György
  Az újvidéki tengerészkaszárnya második számú szobájából hurcolták el.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

217. Turai István
  A felszabadulás után a tengerészlaktanyába vitték, a népfelszabadító hadsereg katonái tartóztatták le (tanúk Tóth Antal és Nagy Pál). Ez 1944. október 23-án történt. Az említett tanúk később hazakerültek, neki azonban teljesen nyoma veszett.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

218. Turai József
  Születési Idő: 1902
  Apja András, anyja Teleki Mária. 1944. október 28-án a néphadsereg katonái a tengerészlaktanyába vitték. Ott néhány napig még látták, azután eltűnt.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

219. Turai Mihály
  Az újvidéki tengerészkaszárnya második számú szobájából hurcolták el.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

220. Turiai János
  Az újvidéki tengerészkaszárnya második számú szobájából hurcolták el.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

221. Urbán Oszkár
  Születési Idő: 1894
  Foglalkozás: kereskedő
  1894. november 25-én született. Apja Ignác, anyja Csernyák Mária.
Eltűnt 1944. október 30-án.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

222. Urbány Károly
  Foglalkozás: könyvkereskedő
  Az újvidéki tengerészkaszárnya második számú szobájából hurcolták el.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

223. Valló (Géza?)
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

224. Vancsics András
  Születési Idő: 1891
  Apja András, anyja Károlyi Ilona. Halála napjául 1946. május 16-a van feltüntetve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

225. Vapor János
  Születési Idő: 1905
  A megtorlás napjaiban eltűnt, de halála napjául 1945. május 9-e van feltüntetve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

226. Varga Béla
  Születési Idő: 1911
  Foglalkozás: kereskedő
  A felszabadulás után a városban az utcán fogták el, és azóta nem adott életjelt magáról.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

227. Varga Ferenc
  Születési Idő: 1894
  A megtorlás napjaiban tűnt el, de halála napjául 1945. május 8. van feltüntetve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

228. Varga Imre
  Foglalkozás: munkás
  Az újvidéki tengerészkaszárnya második számú szobájából hurcolták el.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

229. Varga Imre
  Születési Idő: 1913
  Apja György, anyja Ballai Katalin. Eltűnt. Halála napjául 1946. május 15-e van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

230. Varga János
  Születési Idő: 1903
  Apja János, anjya Sebők Júlia. Kivégezték. A halál napjául 1945. október 30. van feltüntetve. Az Újvidéki Anyakönyvi Hivatal elhalálozási anyakönyvébe halála bejegyezve a belügyminisztérium külön engedélyével az 1956-ban holttá nyilvánítottak névsorába.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

231. Varga Károly
  Születési Idő: 1912
  Foglalkozás: kereskedő
  Apja Károly, anyja Bálint Franciska. Eltűnt. Halála napjául 1946. július 16-a van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

232. Varga Katalin
  Foglalkozás: háztartásbeli
  Az újvidéki tengerészkaszárnya második számú szobájából hurcolták el.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

233. Varnyú István
  Születési Idő: 1920
  Kivégzés időpontja: 1944. október 8.
  Foglalkozás: földmunkás
  Apja János, anyja Ilona. Az Újvidéki Anyakönyvi Hivatal elhalálozási anyakönyve szerint halálának időpontja 1944. október 8. Valószinűleg Becsén végezték ki, de Újvidéken lett bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

234. Varsányi János
  Születési Idő: 1919
  Apja Sándor, anyja Badta Julianna. Eltűnt. Halála napjául 1946. május 16-a van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

235. Varsányi János
  Születési Idő: 1919
  1919. január 20-án született. Apja Sándor, anyja Barta Júlia.
Eltűnt. Halála napjául 1946. május 16-a van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

236. Vásárhelyi Károly
  Foglalkozás: gyári munkás
  Apja Miklós, anyja Etelka.
Eltűnt. Halála napjául 1945. május 9-e van feltüntetve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

237. Vastag Zoltán
  Születési Idő: 1909
  Apja Imre, anyja Etel. Eltűnt. Halála napjául 1946. május 16-a van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

238. Virág János
  Születési Idő: 1916
  Apja Ferenc, anyja Fehér Klára. A felszabadulás utáni napokban eltűnt.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

239. Vizi Márton
  Születési Idő: 1912
  Foglalkozás: gyári munkás
  Apja Márton, anyja Judit. Az Újvidéki Anyakönyvi Hivatal elhalálozási anyakönyve szerint halálának időpontja 1945. április 15. Külön engedély a bejegyzéshez.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

240. Vlaovics Péter
  Születési Idő: 1913
  Anyja Bogdán Anka. Eltűnt. Halála napjául 1946. május 16-a van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

241. Volman Ottó
  Születési Idő: 1924
  Apja Hugó, anyja Ajfeld Anna. Eltűnt. Halála napjául 1946. május 15-e van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

242. Vörös Sándor
  Születési Idő: 1927
  Kivégezték, de ennek időpontja nincs feltüntetve. Az Újvidéki Anyakönyvi Hivatal elhalálozási anyakönyvébe halála bejegyezve a belügyminisztérium külön engedélyével az 1957-ben holttá nyilvánítottak névsorába.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

243. Vratari Antal Béla
  Születési Idő: 1907
  Foglalkozás: kereskedősegéd
  Apja Ferenc, anyja Farkas Erzsébet. Eltűnt. Halála napjául 1945. május 15-e van bejegyezve.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995

244. Zahorai András
  Foglalkozás: futballista
  Az újvidéki tengerészkaszárnya második számú szobájából hurcolták el.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

245. Zummer János
  Születési Idő: 1926
  Eltűnt. Halála napjául 1945. május 5-e van bejegyezve.