Délvideéki Kutató Központ

Temerin
Forrás: 
Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovác István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
vissza
Mártírok
A lista:  nem teljes
1. Ádám „Guba” András
 
Ádám „Guba” András
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1907
Foglalkozás: napszámos
Apja Ferenc, anyja Basa Teréz. Nős. Felesége Péter Rozália, egy gyermeke volt.
Vasárnap vitték el otthonról a községházára, október 23-án nyoma veszett.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
2. Ádám István
 
Ádám István
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1895
Foglalkozás: földműves
Apja János, anyja Vígi Anna.
Nős. Felesége Tóth Mária, gyermekei száma négy.
1941-ben Veternikre került. A családi háztól vitték el a partizánok ismeretlen helyre. A kivégzett személyes holmiját egyik ismerőse adta át feleségének.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
3. Amann Anton
 
Amann Anton
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1901
Német származású. Apja Antal, anyja Schwarz Viktória. Nős. Felesége Hetzel Katalin, gyermekei száma kettő. A községházán verték agyon. Holttá nyilvánítva: 1952.2.18.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
4. Bábi Szilveszter
 
Bábi Szilveszter
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1910
Foglalkozás: földműves
Apja Mátyás, anyja Látó Katalin. Nős. Felesége Szántai Julianna, gyermekei száma négy.
Vasárnap, október 29-én az utcáról hurcolták el a partizánok a községházára, ahol agyonverték. Faragó József szállította ki lovas kocsin a temetőbe. A kápolna mögötti közös sírban nyugszik. Holttá nyilvánítva: 1950. 8. 26.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
5. Bagyura született Fischer Mária
  Születési hely: Temerin
  Születési Idő: 1921
  Német származású. Egy romániai táborból kihozták, és az országhatáron agyonlőtték.
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

6. Bakos Mátyás
 
Bakos Mátyás
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1898
Apja Mátyás, anyja Góbor Franciska.
Nős. Felesége Majoros Francsiska. Gyermekei száma kettő.
A tanyáról Csurogra hurcolták, ahol kegyetlen módon kivégezték feleségével együtt. Nádalji tanyaszomszédjai Petrovic Miso, Dekanic Branko és Kesanski Rado elhurcolásuk hallatán Csurogra siettek, de már késő volt. Dekanic leordította a partizánokat, hogy: „Ezek az emberek nem ártottak senkinek, csak az a bűnük, hogy magyarok. Magyar idő alatt én is nagy szerb voltam, de nem bántott senki!”
Kivégzésük helyét és módját illetően a szóbeli adatok ellentmondóak. Egyesek szerint Nádaljon lelték halálukat. Van, aki szerint golyó által, mások úgy tudják, hogy kettéfűrészelték őket.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
7. Bakosné Majoros Franciska
  Bakos Mátyás felsége. Az egyik adat szerint a térdeplő asszonyba több géppisztolysorozatot lőttek, mire meghalt.
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

8. Bali János
 
Bali János
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1915
Foglalkozás: munkás
Apja Antal, anyja Ádám Anna.
Nős. Felesége Koperecz Margit, egy gyermeke volt.
Munkára kapott behívót, állítólag a dohánygyárnál dolgozott. Volt, aki látta az újvidéki hídnál is. Egy cédulát kapott tőle a felesége, a kézírásról ismerte föl: „Visznek, de nem tudom hova.” A kivégzésből megmenekült Horváth kisbíró szerint a nagy közös sírban nyugszik. Holttá nyilvánítva: 1959. 07. 09.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
9. Bali János
  Születési hely: Temerin
  Születési Idő: 1909
  Foglalkozás: cipész
  Apja János, anjya Papp Mária. Egy 1945. május 17-ei keltezésű lista szerint „nestao” (magyarul: eltűnt). – Ezzel az eufemizmussal jelölték a kivégzetteket. Sírja ismeretlen.
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

10. Bálint Ferenc
  Születési hely: Temerin
  Születési Idő: 1887
  Foglalkozás: földműves
  Apja István, anyja Barna Mária. Nős. Felesége Mészáros Julianna, gyermekei száma kettő. Indián végezték ki a többi temerinivel együtt.
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

11. Bálint István
  Születési hely: Temerin
  Születési Idő: 1898
  Foglalkozás: földműves
  Apja József, anyja Brezovai Erzsébet. Nős. Felesége Varga Anna, gyermekei száma négy. Egy éjjel partizánok jöttek érte, majd a goszpodincai községházára vitték. Másnap délelőtt szekéren hatodmagával Újvidék felé lettek hurcolva, ahol nyoma veszett. Egyesek szerint a glozsani erdőben lettek kivégezve. Eltűnése után családjától a partizánok téli ruhát kértek István részére.
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

12. Balla Pál
 
Balla Pál
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1921
Foglalkozás: földműves
Apja István, anyja Faragó Éva.
Nőtlen.
A vérengzés előtt két nappal jött haza a katonaságtól. Mikor a templomudvarban a tömegből a magyar katonákat szedték ki, ő is kiállt, így került a közös sírba. A temetősoron az eldobott harisnyája fölakadt a fára, a testvére találta meg.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
13. Ballai Imre
 
Ballai Imre
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1920
Foglalkozás: bognár
Apja Ádám István, anyja Ballai Katalin.
Nős. Felesége Bálint Erzsébet. Egy gyermeke volt.
Magyar katona volt. Szabadságon tartózkodott itthon, mikor a falu férfilakosságát a templomudvarba terelték. Kiállt a sorból, amikor megkérdezték, hogy ki volt magyar katona. Ismerősei azt tanácsolták, csak pár hónapot ismerjen be, de ő azt válaszolta: „Ha csak ezért köll meghalni, hát úgy legyen” A nagy közös sírban nyugszik.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
14. Baranyi József
  Születési Idő: 1906
  Apja József, anyja Micsutka Verona.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

15. Barna Gáspár
 
Barna Gáspár
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1908
Kivégzés időpontja: 1944. 10. 29.
Foglalkozás: munkás
Apja József, anyja Papp Katalin. Nős. Felesége Ferenczi Ilona, gyermekei száma négy. Október 29-én vasárnap délelőtt a községházára vitték, ahol agyonverték. A kivégzés másnapján a partizánok elvitték a kerékpárját is. A holttá nyilvánítás napja: 1966. 12. 15.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
16. Bercsényi Ferenc
 
Bercsényi Ferenc
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1903
Kivégzés időpontja: 1944. 11. 22.
Foglalkozás: földműves
Apja Pál, anyja Kihúth Viktória.
Nős. Felesége Tóth Rozália, gyermekei száma négy.
A tanyáról 1944. 11. 22-én a partizánok kerékpárral a vállán Csurogra hajtották, majd kivégezték. Állítólag a csurogi sintergödörben nyugszik. Családját a járeki gyűjtőtáborba hurcolták, tanyáját, földjét elkobozták.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
17. Berki László
 
Berki László
Születési Idő: 1924
Foglalkozás: tanító
Apja József, tanító. Nőtlen.
A magyarok ideje alatt tanító édesapja századosi rangban volt, ő pedig mint leventeoktató tevékenykedett. Valószínűleg ez lehetett a bűne, mert a közságházán, mieőtt tarkón lőtték volna, megkérdezte a hóhérait, hogy az édesapja miatt bántják, vagy a karóráját akarják elvenni. Lecsatolta az óráját és odadobta nekik. A holttestét a vásártéri lövölde sáncárkába dobták. Más adatok szerint a vásártérről a falu nyugati határrészébe vezető Kisországút mellett temették el, egy nagy diófa alá. Édesanyja, meghallva a szomorú hírt, Bajánál a Dunába ugrott.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
18. Bollók Mihály
 
Bollók Mihály
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1902
Foglalkozás: földműves
Apja Ferenc, anyja Sörös Rozália.
Nős. Felesége Erős Katalin, gyermekei száma kettő.
Mikor a partizánok kevesellték a kiszólítottakat, megparancsolták, hogy álljon ki az, aki hat hónapnál tovább volt magyar katona. Habár Mihály mindössze három hónapot volttartalékosként a Ferenc József-csatornán őrségen, jelentkezett. A pénztárcáját megtalálták a közös sír mellett, a második hársfánál. Holttá nyilváníva: 1962. 12. 22.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
19. Bujdosó „Pénzcsináló” Ferenc
 
Bujdosó „Pénzcsináló” Ferenc
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1879
Foglalkozás: földműves
Apja József, anyja Polgár Verona. Nős. Felesége Dobosi Erzsébet, gyermekei száma kettő.
Gyakran pörösködött, ezért 1944. október végén kénytelen volt haragosai elől bujdosni. A partizánok megtalálták, és bevitték a községházára. Benedek Mihály vallomása szerint azt mondták neki, hogy köpje le a magyar zászlót, miután erre nem volt hajlandó, agyonverték. A nyilatkozó ennek szemtanúja volt. A kápolna mögött nyugszik. Fiát, aki akkor jött haza a honvédségből, Csurogon faggatták. Mivel nem tudott semmit mondani apja holléte felől, addig verték a fejét a falba, míg ki nem szenvedett. Családját a jéreki, majd a dunagárdonyi gyűjtőtáborba hajtották. Ott halt meg a Járekon született kislánya is, hathónapos korában. Holttá nyilványítva: 1953. 5. 8.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
20. Bujdosó Ferenc ifj.
 
Bujdosó Ferenc ifj.
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1903
Foglalkozás: földműves
Apja Ferenc, anyja Dobosi Erzsébet. Nős. Felesége Tóth Margit, gyermekei száma négy.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
21. Csikós István
 
Csikós István
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1908
Foglalkozás: napszámos
Apja Ferenc, anyja Varga Katalin.
Nős. Felesége Majoros Borbála, gyermekei száma három.
Egy hasonló nevű személy helyett végezték ki, azzal a váddal, hogy részt vett a csurogi razziában. A templomudvarból vitték el, a nagy tömegsírban nyugszik.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
22. Dienes Béla
  Foglalkozás: repülős
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

23. Dujmovics Antal
  „Jellegzetes temerini földnélküli család volt. 1941-ben, a honvédség bevonulása és a polgári rend helyreállítása során sokfelé kerestek rendőri állásba jelentkezőket. A hivatás olyannyira csábító volt az addigi bizonytalan napszámos sorshoz képest, hogy a család úgy döntött, a jófejű Dujmovics Antal beáll Sajkáslakra rendőrnek. A falu többségében szerb volt, de élt ott mintegy negyedrész magyar is. Nem hallottam sosem érdemleges történetet arról, hogy férjem édesapja bármi kegyetlenséget elkövetett volna rendőri mivoltában. Negyvennégy novemberében, halottak napján azonban ennek ellenére kivégezték, tulajdonképpen félholtra verték, majd a szájába lőttek a szomszédos Tündéresen (Vilovo), a községházán. A kivégzésről, Dujmovics Antal esetleges vétkességéről a hatóság sohasem értesítette a hozzátartozókat. A családi tragédia azonban ezzel nem fejeződött be. Karácsony napján egy helybeli fegyveres agyonlőtte a falu szélén a középső gyermeket, a mindössze tizenkét éves Dujmovics Pált... Férje kivégzése után annyi maradt nekik, amennyit egy talicskában (özveggyé vált Korsós Éva) egymaga hazatolt Temerinbe.” (Tehel Vincéné Matuska Magda cikke, Temerini Újság, 2000. 5. 18.)
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

24. Dujmovics Pál
  Dujmovics Antal fia. Karácsony napján egy helybeli fegyveres agyonlőtte a falu szélén a középső gyermeket, a mindössze tizenkét éves Dujmovics Pált. (Tehel Vincéné Matuska Magda cikke, Temerini Újság, 2000. 5. 18.)
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

25. Elek Pál
 
Elek Pál
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1900
Foglalkozás: földműves
Apja Pál, anyja Sörös Katalin.
Nős. Felesége Szabó Katalin, egy gyermekük volt.
A vérengzést megelőzően, esőben, orosz tisztet vitt szekéren Bácsalmásra, ekkor erős tüdőgyulladást kapott. Pár nap múlva hazajött, de az igavonó és a szekér ott maradt. A templomudvarba terelt férfiak csoportjával őt is Szerémségbe, Zimony felé hajtották kényszermunkára, ahol betegsége miatt nem bírta a gyaloglást, ezért tarkón lőtték. Hasonló körülmények között vesztette életét Kertesi István is, akinek gyomorbetegsége miatt nem volt ereje menetelni. Szemtanú: Varga János.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
26. Elek Sándor
 
Elek Sándor
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1907
Foglalkozás: szabó, professzionális labdarúgó Baján
Apja Pál, anyja Szvincsák Mária. Nős. Felesége Pásztor Ilona, gyermekei száma kettő.
Az újvidéki törvényszéken mint háborús bűnöst elitélték. Másnap reggel 8 órakor megjött a kegyelem, de nem ért semmit, mert reggel 6 órakor kivégezték. Újvidéken van eltemetve.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
27. Fábián János
  Születési Idő: 1922
  Apja János, anyja Magyar Erzsébet.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

28. Faragó András
  Születési Idő: 1918
  Apja István, anyja Kiss Apollónia.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

29. Fárbás József
 
Fárbás József
Születési hely: Kula
Születési Idő: 1898
Foglalkozás: földműves
Apja Imre, anyja Dudás Viktória.
Nős. Felesége Balla Mária. Gyermekei száma három.
Testvére, Imre, bíró volt a magyar időben Goszpodincán. Józsefet a tanyájáról vitték be Goszpodincára, ahol nyoma veszett.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
30. Fejes Gáspár
 
Fejes Gáspár
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1920
Foglalkozás: munkás
Apja Márton, anyja Csikós Marcella.
Nőtlen.
Magyar katona volt, mikor leszerelt Újvidéken, a vasúton dolgozott. A rendszerváltozás előtt Magyarországra akart menni, de édesanyja szavára itthon maradt. Édesapja helyett ő hajtotta föl a lovat, kocsit a piacközbe. Innen a templomudvarba irányították. Mikor kérdezték, hogy ki volt magyar katona, nem állt ki a sorból. Nyíszom Szabó János, aki több adatközlő szerint a kivégzettek listájának egyik összeállítója volt, odaszólt, a fiatalembernek: „Gazsi fiam, ne szégyelld, hogy magyar katona voltál, állj ki a sorból!” Így került a tömegsírba.
(József testvére, mint magyar katona veszett el, Imre testvére pedig az új jugoszláv hadseregben rejtélyes körülmények között lelte halálát.)
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
31. Fejes János
 
Fejes János
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1915
Foglalkozás: munkás
Apja András, anyja Füstös Rozália. Nős. Felesége Varga Margit, gyermekei száma kettő.
Az újvidéki börtönben halálra ítélték, majd kivégezték. Előzőleg rendszeresen kínozták.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
32. Fischer „Pahol” Anton
  Születési hely: Temerin
  Születési Idő: 1881
  Német származású. Apja Adam, anyja Kesler Elizabet. Nős. Felesége Fishler Katharina járeki német, egy gyermekük volt. „A községi hatalom bitorlói fogatos kocsikat rendeltek a községházához, hogy nagyobb mennyiségű élelmiszert és némi ruhaneműt szállítsanak el a szerémségi fronton harcoló partizánoknak. A kocsik a szállítmánnyal át is jutottak a Dunán, és az egyik szerémségi faluban átadták a partizánok hadtáp megbízottjának. Köszönet helyett a kocsisokat mind agyonlőtték, kivéve a gyerekeket, akiket hazaengedtek hírmondónak. Az áldozatok közt két német férfi is volt: Anton Fischer (Tóni bácsi) és Josef Fischer (Szepi bácsi). (Gombár Imre cikke, Temerini Újság, 2001. 04. 19.)
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

33. Fischler Josef
  (Lásd: Fischler Anton) „Josef Fischler haláláról egy szerémségi kis falu lakója hozott hírt, aki részt vett az áldozatok elhantolásában. A kivégzett zsebében egy teljes címmel ellátott elismervényt talált a Futura gabonakereskedésnek átadott búzamennyiségről” (Gombár Imre szabadkai lakos írásbeli nyilatkozata Ádám Istvánnak.)
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

34. Fogarassy József
  Foglalkozás: repülős
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

35. Fridrich Stefan
  Foglalkozás: kőműves
  Német származású. „Az újvidéki folyamőr kaszárnyában történt. Mindenszentekre virradó éjjel a száznál is több ideterelt temerini férfi a kaszárnya udvarán ('csillagszállóban') töltötte a fagyos éjszakát. A fagyos földön takaró nélkül fekvő embereknek az őrök megtiltottak minden mozgást és beszélgetést. Amikor fejött a hold, a fogolytábor parancsnoka 'szemlét tartott', és belerúgott két fekvő emberbe. Az egyik méltatlankodva mondta . Ez lett mindkettőjük bűne, a méltatlankodónak veszte is. Mindkettőjüket beszólították az őrházba és összeverték őket. Reggelre kitudódott, hogy az egyikük, a Kastély utcai Fridrich kőműves, belehalt sérüléseibe. (Gombár Imre cikke, Temerini Újság, 2001. 4. 19. )
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

36. Fuszko István
  Születési hely: Temerin
  Születési Idő: 1921
  Apja Isván, anyja Bálint Rozália. Nős. Felesége Vecsera Margit, egy gyermeke volt. Magyar katona volt.
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

37. Gajo István
  Születési Idő: 1912
  Anyja Gajo Teréz.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

38. Giricz István
 
Giricz István
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1892
Foglalkozás: földműves
Apja János, anjya Csernák Katalin.
Nős. Felesége Balogh Rozália.
A partizánok az Öreg-majorban megverték, megtépték a bajuszát, majd elhurcolták ismeretlen helyre.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
39. Góbor ...
  Születési Idő: 1924
  Foglalkozás: kereskedő
  Apja József, anyja Uracs Mária.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

40. Góbor János
  Születési Idő: 1925
  Apja János, anyja Varga Verona.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

41. Góbor Lajos
  Születési Idő: 1913
  Apja Mátyás, anyja Mészáros Katalin.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

42. Góbor László
 
Góbor László
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1921
Foglalkozás: földműves
Apja István, anyja Horváth Mária.
Nőtlen.
Önkéntes magyar katona volt. Az orosz fronton nyaklövést kapott. Pár hétre rá, hogy a hadseregből távozott, az új hatalom emberei a tömegsírba lőtték.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
43. Gódor ...
  „Vallaták. Ezt a Morvai Jóska mesélte, aki az adóhivatalban dolgozott, hogy szépen elszívta a cigarettát, oszt elmondta, hogy kik a nyilasok, oszt szépen összeszedték őket, azután mikó mindent elintéztek, akiket akartak, akkó őtet is utánakűdték. Ez akkó törtínt, mikó a Morvai Jóskát is bevitték.” (Valószínűleg okt. 28-án). (Varga Iolna sz. 1928. nyilatkozata, 1998.)
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

44. Gombár György
 
Gombár György
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1920
Foglalkozás: munkás
Apja György, anyja Bemek Viktória.
Nős. Felesége Hegedűs Ilona, gyermeke nem volt.
Három vidéki katonatársával együtt a partizánok végezték ki Petrőcön. Újvidéken nyugszik a katonatemetőben.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
45. Gyuráki Pál
  Születési hely: Temerin
  Születési Idő: 1909
  Foglalkozás: tisztviselő
  Apja József, anyja Zavarkó Verona. Nős. Felesége Újvidékről származott, neve ismeretlen. Egy gyermekük volt.
„Az újvidéki kerületi bíróság ítélte el. A halál beálltának napja 1946. 08. 04. ” (Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva)
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

46. Gyuráky Péter
 
Gyuráky Péter
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1894
Foglalkozás: kubikos
Apja Péter, anyja Viszmeg Julianna. Nős. Felesége Patarica Mária, gyermekük nem volt. A községházán verték agyon. A kápolna mögötti közös sírban van eltemetve. A kocsis, aki a temetőbe vitte, a községháza egyik szobájának menyezetén emberi agyvelőt látott. Holttá nyilvánítva: 1950. 10. 13.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
47. Hajdú „Bógyi” Imre
 
Hajdú „Bógyi” Imre
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1910
Kivégzés időpontja: 1944. október 29.
Foglalkozás: szabó
Apja János, anyja Gombár Viktória. Nős. Felesége Morvai Ilona, gyermekei száma kettő. 1944. október 28-án, szombaton este hét cseneji partizán kísérte be a községházára, ahol félholtra verték. Édesapjának megígérték, hogy fiát hazaengedik, ennek ellenére Imrét kivégezték. Kurczinák Pál községi dobosnak a felesége, Viktória a dobosház ablakából látta, amikor az áldozatot vasárnap délelőtt kétszeri összeesés után tarkón lövik. A holttestet Kamenyák András vitte ki kocsival-lóval a sintérgödörhöz, ahol egy partizán felügyelete alatt eltemette, hassal lefelé, hogy ne az arcába dobálják a földet. Ő volt az utolsó áldozat, akit a ssintérgödörbe temettek.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
48. Hajdú Gáspár
 
Hajdú Gáspár
Foglalkozás: napszámos
Apja Gáspár, anyja Kaslik Mária.
Nős. Felesége Magyar Verona. Gyermekei száma kettő.
Harminchét éves volt, mikor a nagy közös sírba lőtték. A temetőben megtalált sapkája alapján következtetnek nyughelyére.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
49. Hallai „Bracsek” István
 
Hallai „Bracsek” István
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1920
Apja Ferenc, anyja Ferenci Marcella.
Nős. Felesége Gajo Katalin, akitől egy gyermeke született (Nem volt alkalma meglátni.)
Határvadász volt Bácsalmáson, Újvidéken és Zentán. Az egységüket hazaengedték, mielőtt még leszerelt volna. A többi temerini magyar katonával együtt került a nyugati temető közös sírjába. Holttá nyilvánítva: 1954. 07. 22.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
50. Hegedűs József
 
Hegedűs József
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1913
Foglalkozás: munkás
Apja Péter, anyja Ádám Katalin. Nős. Felesége Nagyidai Margit, gyermekei száma kettő. Családi házából a községházára vitték, ahol Péter testvérével együtt halálra kínozták.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
51. Hegedűs Mihály
  Születési Idő: 1898
  Apja Mihály, anyja Puskás Rozália.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

52. Hegedűs Péter
 
Hegedűs Péter
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1911
Apja Péter, anyja Ádám Katalin. Nős. Felesége Oláh Franciska. Gyermekei száma egy. (Fia az ötvenes években egy talált kézigránátra kalapáccsal ráütött, ami felrobbant, és ő életét vesztette.) Az Illancs-pusztán lakott, Fernbach Péter uraságnak volt az intézője. A partizánok egy pisztolyt követeltek tőle, amit ő előzőleg az Illancson ásott kútba dobott. Rákényszerítették, hogy vegye ki, majd kerékpár után kötötték és futva a községházára hajtották, ahol agyonverték. Holttá nyilvnítása: 1960. 12. 03.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
53. Hegedűs Szilveszter
  Születési Idő: 1919
  Apja András, anyja Kálóczi Viktória. Nős. Felesége Varga Erzsébet.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

54. Hegedűs Vince
  Születési Idő: 1883
  Apja Mihály1 ,anyja Vígh Anna.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

55. Hévízi Ferenc
 
Hévízi Ferenc
Születési Idő: 1911
Apja András, anyja Barna Marcella.
Nős. Felesége Kurucz Katalin.
Nyíszom Szabó János templomudvari listáján szerepelt egy másik Hévízi Ferenc. A hasonló nevű személy, akivel Nyíszom néhány évvel korábban összeverekedett, Magyarországra emigrált. Ferenc hiában mondta, hogy nem őróla van szó, Szabó azt felelte: „Eggyel több. Mennél több, annál jobb.”
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
56. Hévízi Ferenc
  Születési hely: Temerin
  Születési Idő: 1899
  Apja Mátyás, anyja Vécsi Verona. Nős. Felesége Uracs Mária. Gyermekei száma kettő. Holttá nyilvánítva: 1956. 12. 22.
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

57. Hévízi Ferenc
  Születési Idő: 1922
  Apja Péter, anyja Ádám Roázlia.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

58. Hévízi György
 
Hévízi György
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1906
Foglalkozás: földműves
Apja Ádám, anyja Jánosi Erzsébet.
Nős. Felesége Szűcs Katalin, gyermekei száma négy.
Nyíszom Szabó János négy partizánnal házkutatást végzett nála, temerini házában. A szekrényben megtalálták a rendőrruhát, ez elég ok volt, hogy elhurcolják. Újvidékre vitték a repülőtérre Lenkes Istvánnal, akit később hazaengedtek. Onnan a dohánygyárba, majd Sajkásszentivánra, ahol őt és a helybeli német származású Neiman Józsefet kivégezték. Túri István ottani jegyző elmondása alapján mindkettőjüket a Józsa-szélmalomnál levő tó partján temették el. Sajkásszentivánon a megtorlásnak csak ők ketten estek áldozatul. Nagyidai Mihály szintén temerini születésű Szentivánon szolgálatot teljesítő rendőrnek nem esett semmi bántódása, előbb visszajött Temerinbe, majd a Hévízi családot valami oknál fogva kerülve Óbecsén telepedett le. Panic Milan bácsi helybeli lakos megőrizte a család személyes tárgyait a sajkásszentiváni házban, s később a hozzátartozóknak visszajutatta.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
59. Horváth „Gödri” János
  Születési Idő: 1924
  Apja Mihály, anyja Molnár Viktória. Nős. Felesége Rózsa Rozália. Egy gyermekük volt. Újvidéken, mint katona tűnt el a magyar hadsereg visszavonulásakor, 1944 októberében.
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

60. Horváth „Kis” Mihály
 
Horváth „Kis” Mihály
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1912
Foglalkozás: kereskedő
Apja Mihály, anyja Döme Mária.
Nős. Felesége Klinecz Borbála, egy gyermekük vot.
A Duna-parton végezték ki. Testvére annak a Horváth Istvánnak, aki megszökött a temerini nagy közös sírból.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
61. Horváth Ferenc
 
Horváth Ferenc
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1902
Foglalkozás: földműves
Apja Ferenc, anyja Moisko Erzsébet.
Nőtlen. A partizánok a családi házából hajtották el kocsival-lóval, azóta nyoma veszett.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
62. Horváth István
 
Horváth István
Születési hely: Indjija
Születési Idő: 1908
Foglalkozás: halász
Apja Mihály, anyja Molnár Viktória. Nős. Felesége Szőlősi Rozália, gyermekei száma három. A tömegmészárlást megelőző napon bekísérték a községházára, ahol a mázsaháznál tarkón lőtték. A kápolna mögött van eltemetve.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
63. Horváth István
 
Horváth István
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1908
Foglalkozás: földműves
Apja István, anyja Móricz Anna.
Nős. Felesége Bujdosó Erzsébet, gyermekei száma kettő.
1944 októberében gyógykezeltetésen volt édesanyjánál Temerinben. A vérbosszú szele őt is elkapta. A templomudvarból kiszólítva jutott a nagy közös sírba, noha s névazonosságon kívül semmi köze nem volt a negyvenes évek elejének történéseihez. A családja is a kommunizmus áldozata lett. Felesége és kislánya 12 évig a gyergyói (Erdély, Románia) gyűjtőtábor lakója volt. Az iskolás fiát a náluk dolgozó béres mentette meg, úgy, hogy sajátjának vallotta.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
64. Illés Mihály
 
Illés Mihály
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1885
Foglalkozás: földműves
Apja János, anjya Majoros Rozália.
Nős. Felesége Kurcinák Ágnes, gyermekei száma négy.
A partizánok bekísérték a községházára, ahol puskatussal agyonverték, majd a saját ingére fölakasztották, mert csendőr fia, ifj. Illés Mihály a vádak szerint részt vett a zsabljai razziában. Leánygyermekét, aki apja halálát megtudva bement a községházára, és azt kiabálta, hogy: „Megöltétek az apámat” – egyik partizán falhoz állította és körülgépfegyverezte. Az emigrált fiú két testvérbátyját, Andrást és Józsefet is két hónapig fogva tartották és kínozták. Idősebb Illés Mihály holttestét Simonyi Ilona koporsós és az áldozat lánya hozták el a községházáról, és a keleti temetőben temették el. Holttá nyilvánítva: 1950. 05. 10.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
65. Ivanics „ Berki” János
 
Ivanics „ Berki” János
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1890
Foglalkozás: földműves
Apja Pál, anyja Pálinkás Verona. Nős. Felesége Povázsán Viktória, gyermekei száma kettő. Szombaton, a razzia napján mikor kijárási titalom volt, János a földet boronálta a tanya mellett. Két partizán érkezett, közülük egyik puskával a gazdára lőtt. A golyó valószínűleg a lábán találta el Jánost, mert elesett. A két idegen szíjostorral megkötözte és két kerékpár között Szőregre, majd Temerinbe kísérte. A községházán arra akarták kényszeríteni, hogy Horthy Miklós fényképét köpje le, de ezt ő megtagadta, ekkor a mázsaház felől a legutolső szobába lökték be, ahol Uracs István téglagyáros volt becsukva. Mindkettőjükre kegyetlen kínzás várt. Nemsokára újabb három személyt löktek be za ajtón: Povázsán Pált, a szőregi Klipec Istvánt és Németh János pálinkafőzőt. Embertelen kínzások után mind az ötüket kivégezték. Úgy tudták, hogy Berki Jánost egy „patikus Juliska” néven ismert zsidó származású öreglány lőtte hátulról nyakcsigolyán. A tetemek koporsóba lettek rakva. A holttessteket Hallai István szállította a temetőbe, ahol a kápolna mögött Kasza István temetőcsősz temette el. 1942-ben Berkire magyarosította a nevét. Az volt a bűne, hogy 1941-ben a szerbek lakta Szőregen Varga Mihállyal együtt ők fogadták a faluba bevonuló magyar hadsereget. (Varga elbujdosott, s ennek köszönhetően élte túl a partizánok bosszúját.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
66. Ivanics János
 
Ivanics János
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1908
Foglalkozás: bognár, földműves
Apja Ádám, anyja Csizmár Viktória.
Nős. Felesége Varga Etel, egy gyermekük volt.
A templomudvarban kiszólították, majd a közös sírba lőtték. Apját és anyját Csurogon verték agyon.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
67. Jankovics András
 
Jankovics András
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1919
Foglalkozás: munkás
Apja Gábor, anyja Komiszár Anna.
Nős. Felesége Úri Rozália, gyermekei száma kettő.
Mint katona, Kassáról jött haza szabadságra. Mikor a falu férfilakosságát a templomudvarba gyűjtötték, több katonatársával a téglagyár melletti szőlősben bújkált, míg állítólag a szomszédságban lakó P. M. be nem súgta az új hatalomnak. Így került a nagytemetőben kivégzett mártírok közé. Holttá nyilvánítva: 1950. 05. 10. Az áldozat édesanyját nagyon megviselte a tragédia, mint mondják a sok sírástól megvakult.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
68. Jánosi András
  Születési Idő: 1906
  Anyja Jánosi Erzsébet.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

69. Jánosi István
  Születési Idő: 1913
  Anyja Jánosi Erzsébet.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

70. Juhász „Gerő” János
 
Juhász  „Gerő” János
Születési hely: Golubinci
Születési Idő: 1905
Foglalkozás: földműves
Szülei temeriniek. Apja György, anjya Csábi Julianna.
Felesége Faragó Mária, gyermekei száma hat.
A családi háztól vitték el, azóta nem tudnak róla semmit. Holttá nyilvánítva: 1962. 05. 15.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
71. Kalmár István
 
Kalmár István
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1895
Foglalkozás: kocsmáros
Apja Mátyás, anyja Erős Katalin.
Nős. Felesége Hering Verona, egy gyermekük volt.
1945 januárjában Bácsalmásról hazajött, bement a községházára, hogy visszakérje jogtalanul elvett házát. Január 16-án két partizán kivitte a járeki temetőbe, ahol agyonverték, majd holttestét egy nyitott német kriptába dobták. A történteket Wolpert Ferenc, a járeki láger írnoka mesélte el a hozzátartozóknak.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
72. Kalmár Károly
 
Kalmár Károly
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1907
Foglalkozás: pék
Apja József, anyja Jankovics Katalin.
Nős. Felesége Varga Erzsébet, gyermekei száma öt.
A községházára vitték be a partizánok, ahol agyonverték. Az 1945. május 15-ei lista szerint a nyilas párt tagja. A kápolna mögötti nyugvóhelyéhez a hozzátartozók egy névvel ellátott keresztet helyeztek el, amit valaki eltávolított. Később a család egy név nélküli kereszttel jelölte meg a sírt.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
73. Kálóczi Sándor
  Születési Idő: 1921
  Anyja Kálóczi Erzsébet.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

74. Kasza Imre
 
Kasza Imre
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1923
Apja István, anyja Kurczinák Teréz.
Nőtlen.
Még katona sem volt amikor kivégezték.
Apja féltette, mondta neki, hogy ilyen zűrzavaros időben ne menjen sehova. Imre azt válaszolta „Nincs mitől félni, barátságosak a partizánok. A Kalmár kocsma előtt táncolnak, mulatnak.” A határból hazafelé jövet, az ókéri úton a kisbíró megállította, és kocsistul, lovastul a falu központjába irányította, ahonnan kb. 15 fogatos jármű Újvidékre, majd onnan Palánkára lett mozgósítva. Palánkánál a Duna túloldaláról közéjük lőttek, ekkor veszett nyoma Imrének és a szintén temerini Zelenka Andrásnak. Nagyidai Sándor később Palánkán fölismerte Kasza egyik lovát, az idős kocsis azt mondta, hogy a katonaság fölcserélte a lovakat, az ő pihentjét elvitték, ezt pedig itthagyták.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
75. Katona András
  Születési Idő: 1919
  Apja János, anyja Kaslik Teréz.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

76. Kerekes Pál
  Születési hely: Románia
  Születési Idő: 1910
  Foglalkozás: napszámos
  Nős. Felesége a temerini Nagy Viktória, egy gyermekük volt. Sógorával (lásd. Nagy Imre) együtt a községházán agyonverték. A kápolna mögött van eltemetve. Az 1945. május 15-ei lista szerint a nyilas párt tagja.
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

77. Kertesi „Kurcinák” István
 
Kertesi „Kurcinák” István
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1897
Foglalkozás: napszámos
Apja János, anyja Bercsényi Katalin.
Nős. Felesége Horváth Katalin, gyermekei száma kettő.
A templomudvarból a többi temerinivel együtt őt is Indiára hajtották kényszermunkára. Gyomorbeteg lévén nem bírta a gyaloglást, gyakran leült pihenni. Félúton egy partizán föltette egy szekérre, majd nyoma veszett. A kocsin volt még egy temetini „Fekete” Elek, aki szintén hasonló körülmények között tűnt el. (Valószínűleg azonos Elek Pállal.)
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
78. Kihúth András
 
Kihúth András
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1903
Foglalkozás: munkás
Apja János, anyja Kalapáti Teréz.
Nős. Felesége Bozóki Katalin, gyermekei száma kettő.
A templomudvarban Nyíszom Szabó János szólította ki. A közös sírba lőtték.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
79. Kihúth Antal
 
Kihúth Antal
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1916
Foglalkozás: földműves
Apja Antal, anyja Pető Rozália.
Nős. Felesége Ferenci Ilona, egy gyermekük volt.
A templomudvarból szólították ki, majd a tömegsírba lőtték. A pénztárcáját a temetőkapunál eldobta, amit az arra lakók találtak meg, ebből következtetnek sírhelyére
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
80. Kihúth Károly
 
Kihúth Károly
Születési Idő: 1921
Foglalkozás: szabó
Apja István, anyja Morvai Franciska.
Nőtlen.
Kivégezték, mert magyar katona volt. A nagy közös sírban nyugszik.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
81. Kihúth Károly
  Születési Idő: 1921
  Apja István, anyja Balázs Anna.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

82. Klibán István
 
Klibán István
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1897
Foglalkozás: földműves
Apja András, anyja Gyuráki Erzsébet.
Nős. Felesége Varga Somogyi Mária, gyermekei száma négy.
Egyike az Indián kivégzett temerini időseknek.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
83. Klinec András
  Születési Idő: 1919
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

84. Klipec István
  Szombaton, október 28-án a partizánok Kamendinból megkötözve hajtották be a temerini községházába Klipec Istvánt, Nesticki Antal kamendini pusztagazdát, és annak János testvérét, aki bakter volt a birtokon. Hosszab vallatás után Antalt és Jánost hazaengedték, Istvánt viszont kegyetlen módon kivágezték. Búne állítólag az volt, hogy a csendőrságen a magyar időben följelentett egy Kamendinban dolgozó nádalji szerbet, aki beállt partizánnak, és a birtok melletti Sárgarépa-tanyán bujdosott. A nyomra vezetett csendőrök kivégezték a partizánt. Istvánon az áldozat két fia állt bosszút.
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. A VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

85. Kmetovics Pál
  Bejegyzés a temerini plébánia halotti anyakönyvében: „Vukovar – 1945”.
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. A VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

86. Kocsicska Ferenc
  „Kocsicska Ferenc holttá nyilvánításáról azt állapították meg, hogy 1944 novemberében a szovjet hadsereg fegyveresei hurcolták el.” (Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva)
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. A VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

87. Kocsicska MIhály
 
Kocsicska MIhály
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1890
Foglalkozás: földműves
Apja: József, anyja: Molnár Verona.
Nős. Felesége: Horváth Éva, gyermekei száma: három.
A telepi Morvai rendőr szólt neki, hogy a templomudvarban jelenjen meg kocsival-lóval. Azóta nyoma veszett. Volt, aki azt állította, hogy a bóri rézbányában látta, ez azonban nem valószínű.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. A VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
88. Kocsicska Mihály
 
Kocsicska Mihály
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1896
Foglalkozás: béres
Apja: György, anyja: Rózsa Teréz.
Nős. Felesége: Jankovics Etel, gyermekei száma: három.
1944. 10. 28-án Kothaj János és ismeretlen szerb partizánok éjfélkor jöttek érte, hogy vigyen magával egy napra való élelemet, mert munkára kell mennie kocsival-lóval. Fiával Újvidéken a tengerészlaktanyában találkozott a kényszermunkára hajtott temerini férfiak társaságában. Egy doboz cigarettát adott neki, mondván, hogy erre, meglehet, már nem lesz szüksége. Mihálynak mindenszentekre virradóra nyoma veszett. Fia a laktanya udvarában egy halom ruha között megismerte édesapja kabátját és első világháború-beli angol katonabakancsát.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. A VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
89. Kocsis ...
  Foglalkozás: repülős szakaszvezető
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. A VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

90. Kókai Pál
 
Kókai Pál
Születési hely: Magyarcsernye
Születési Idő: 1908
Foglalkozás: nádkereskedő
Apja András, anyja Verona.
Nős. Felesége Kurilla Mária, gyermekei száma kettő.
Fegyveres cseneji szerbek jöttek érte, a községházára hurcolták, ahol agyonverték. Holttá nyilvánítva: 1953. 02. 10.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
91. Kókai Pál
  Születési Idő: 1908
  Apja András, anyja Verona.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

92. Koperecz János
  Születési hely: Temerin
  Születési Idő: 1892
  Apja: András, anyja: Csuma Rozália. Nős. Felesége a bácsföldvári születésű Gál Mária. A becsei járásbíróság holttá nyilvánítása: „Koperec János Temerinből került Bácsföldvárra, itt is élt a felszabadulásig, amikor 1944 októberében eltűnt.” (Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva)
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. A VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

93. Kosiczki Ferenc
  Születési Idő: 1895
  Apja János, anyja Hallai Fodor Mária.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

94. Kotász István
  Születési hely: Petrőc
  Születési Idő: 1913
  Nős. Felesége Gál Mária.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

95. Kovács „Bangyi” Péter
  Születési hely: Temerin
  Születési Idő: 1914
  Foglalkozás: munkás
  Apja György, anyja Ternovácz Mária. Nőtlen.
Az újvidéki börtönben halálra ítélték, majd kivégezték. Előzőleg rendszeresen kínozták.
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

96. Kovács „Újlakos” Pál
  Foglalkozás: kocsmáros
  „A községházán láttam bevíve azt a kocsmárost, az Újlakos Pali bácsit. Agyonverték. A vasútná vót kocsmája. Azt azé vitték be, hogy az aradi vértanús kép vót főfestve a kocsma falára.” (Varga Mártonné sz. Varga Ilona nyilatkozata, 1998.)
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. A VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

97. Kovács Imre
  Születési Idő: 1895
  Apja András, anyja Bálind Rozália. Nős. Felesége Majoros Katalin.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

98. Kovács József
 
Kovács József
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1915
Foglalkozás: földműves
Apja Mihály, anyja Zelenka Rozália.
Nős. Felesége Zsúnyi Rozália, egy gyermeke volt.
A közös sírba lőtték egy Magyarországra emigrált Kovács József helyett.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
99. Kurcinák Illés
  „Kurcinák Illés temerini polgárt már a tömeges vérengzések után ítélte el a katonai bíróság 1944 decemberében, egy feljelentés alapján, de a peranyagot sajnos nem találtuk meg... Azért fizetett életével, mert a magyar hadsereg bevonulása utáni napokban néhány társával együtt megjelent a községi vasútállomás melletti szerb település iskolaépületénél, s eltávolította a szerb nyelvű feliratot.” (Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva)
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

100. László András
 
László András
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1901
Foglalkozás: zenész
Apja István, anyja Sági Verona. Nős. Felesége Magyar Katalin, gyermekei száma három. A községházán verték agyon.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
101. László István
  Születési hely: Temerin
  Születési Idő: 1914
  Apja: János, anyja: Uracs Borbála. Nőtlen. A községházán verték agyon. Holttá nyilvánítva: 1966. 11. 04.
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. A VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

102. Lengyel Ferenc
 
Lengyel Ferenc
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1907
Foglalkozás: kőműves
Apja: József, anyja: Novák Rozália. Nős. Felesége: Góbor Verona, gyermekei száma: három. A partizánok kocsival, lóval a Telepbe hajtották, később nyoma veszett.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovác István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
103. Lepár István
 
Lepár István
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1928
Apja János, anyja Lepár Mária.
Nőtlen.
Mikor a falu férfilakosságát a templomudvarba terelték, mivel a családfő idős volt, helyette a két fiú ment el. Bátyja hazatért, a 16 éves István viszont többi sorstársával együtt a közös sírba került.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
104. Lócz Sándor
 
Lócz Sándor
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1923
Kivégzés időpontja: 1944. 10. 23.
Foglalkozás: munkás
Apja: Sándor, anyja: Kartyi Teréz. Nős. Felesége: Uracs Rozália, egy gyermekük volt. A partizánok bevonulása előtt egy héttel jött haza a honvédségtől. A Majoros-tanyánál, Gergely Jánosnál törte a kukoricát családjával, mikor hazafelé jövet, október 23-án a szőregiek minden indoklás nélkül lelőtték a lovaskocsiról. Hozzátartozói, leugrálva a szekérről a kukoricásban találtak menedéket. A szőregi iskola árkából hozták haza, a nyugati temetőben temették el. Ő volt az első áldozat, ugyanakkor rá vonatkozik az utolsó magyar nyelvű anyakönyvi bejegyzés. (Később már szerbül vezették az anyakönyvet.)
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovác István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
105. Lócz Sándor
  Születési Idő: 1924
  Anyja Lócz Julianna.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

106. Lukács István
 
Lukács István
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1906
Foglalkozás: napszámos
Apja János, anyja Magócs Éva. Nős. Felesége Szkotovics Erzsébet, gyermekei száma kettő.
Az újvidéki börtönben halálra ítélték, majd kivégezték. Előzőleg rendszeresen kínozták.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
107. Lukács Károly
 
Lukács Károly
Születési Idő: 1912
Foglalkozás: munkás
Apja: István, anyja: Banko Verona. Nős. Felesége: Bálint Verona, gyermekei száma: három. Egyik este a partizánok a családi háztól hurcolták el, azóta nyoma veszett.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovác István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
108. Magyar Sándor
  Születési Idő: 1912
  Apja Sándor, anyja Mária. Nős. Felesége Móricz Franciska.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

109. Major József
 
Major József
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1901
Foglalkozás: munkás
Apja Mihály, anyja Zakinszki Verona.
Nős. Felesége Csorba Mária, gyermekei száma három.
A partizánok rendeletére tizenhét éves fiával együtt jelent meg a templomudvarban. A fiát Palánkára hajtották kényszermunkára, őt pedig a nyugati temető közös sírjába lőtték.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
110. Martinovics János (Martinovic Ivan)
  Születési hely: Mozsor
  Születési Idő: 1911
  Foglalkozás: napszámos
  Apja: Luka, anyja: Kardeljas Elizabet. Nős. Felesége a temerini születésű Orosz Erzsébet, gyermekei száma: kettő. A partizánok a tanyán elvágták a nyakát a családja szeme láttára. Felesége a konyhaküszöb alá temette.
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

111. Mayer kovács (Andrész bácsi)
  Elmagyarosodott német. „A járeki lágerban történt. A láger 'lakói' fűtetlen helyiségekbe voltak összezsúfolva, és napról-napra éheztek. Ugyanakkor a határban rengeteg töretlen kukorica, napraforgó, valamint föl nem szedett cukor- és marharépa volt. A láger férfi tagjai éjjelenként – az életüket kockáztatva – kiszöktek a földekre, hogy egy kevés csöves kukoricát vagy répát szerezzenek a éhségtől szinte haldokló gyerekeknek. Ezt tette Mayer kovács (Andrész bácsi), akit az őrök agyonlőttek.” (Lásd Gombár Imre cikkét, Temerini Újság, 2001. 4. 26.)
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

112. Medve György
  Születési Idő: 1921
  Anyja Medve Rozália (Telecska).
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

113. Mészáros Mihály
 
Mészáros Mihály
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1905
Foglalkozás: napszámos
Apja: Mihály, anyja: Vida Verona.
Nős. Felesége: Salamon Teréz, majd Barna Mária. (sz. 1916), gyermekei száma: öt, az első házasságból 3, a másodikból 2.
1942-ben, mint nagycsaládos Kátyon kapott földet és házhelyet. Egy házban lakott a szintén temerini születésű Morvai Ferenc kátyi bíróval. 1944 őszén a partizánok minden magyar férfit behívattak a községházára, de sem Mészárost, sem Morvait nem engedték ki többé. Nem sokkal később Morvai Ferenc lánya, akinek férjét is bent tartották, és aki Mészároséknak is rokona volt, a partizán hatóságoknál próbált érdeklődni utánuk, de válaszképpen annyira összeverték és összerugdosták, hogy négykézláb mászott haza. Mészárost és Morvait Káty és Tiszakálmánfalva között egy kútba lökték. Egy későbbi napon kidoboltatták, hogy az eltűnt kátyi férfiak hozzátartozói jelenjenek meg a községházán. Miután ez megtörtént, az asszonyokból és gyerekekből álló menetet megindították a Duna felé, ami azt sejttette, hogy ki akarják őket végezni. Azonban orosz katonákkal találkoztak, akiket egy katonaruhás orosz nő vezetett. Miután hevesen érdeklődni kezdett, hogy kik az asszonyok és a gyerekek, kérdésére a partizánok azt felelték, hogy fasiszták. Az oroszok ennek nem adtak hitelt, és visszafordították a menetet. Mire a faluba értek, a magyar házak már ki voltak fosztva. Erre a sorsra jutott Mészáros Mihály családja is, s kénytelenek voltak visszaköltözni Temerinbe, anyai nagyapjuk házába.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
114. Mészáros Mihály
  Születési hely: Temerin
  Születési Idő: 1905
  Foglalkozás: napszámos
  Apja: Mihály, anyja: Vida Verona. Nős. Felesége: Salamon Teréz, majd Barna Mária (sz. 1916), gyermekei száma: öt, az első házasságból 3, a másodikból 2. 1942-ben, mint nagycsaládos Kátyon kapott földet és házhelyet. Egy házban lakott a szintén temerini születésű Morvai Ferenc kátyi bíróval. 1944 őszén a partizánok minden magyar férfit behívattak a községházára, de sem Mészárost, sem Morvait nem engedték ki többé. Nem sokkal később Morvai Ferenc lánya, akinek a férjét is bent tatortták, és aki Mészároséknak is rokona volt, a partizán hatóságoknál próbált érdeklődni utánuk, de válaszképpen annyira összeverték és összerugdosták, hogy négykézláb mászott haza. Mészárost és Morvait Káty és Tiszakálmánfalva között egy kútba lökték. Egy későbbi napon kidoboltatták, hogy az eltűnt kátyi férfiak hozzátartozói jelenjenek meg a községházán. Miután ez megtörtént, az asszonyokból és gyerekekből álló menetet megindították a Duna felé, ami azt sejttette, hogy ki akarják őket végezni. Azonban orosz katonákkal találkoztak, akiket egy katonaruhás orosz nő vezetett. Miután hevesen érdeklődni kezdett, hogy kik az asszonyok és a gyerekek, kérdésére a partizánok azt felelték, hogy fasiszták. Az oroszok ennek nem adtak hitelt, és visszafordították a menetet. Mire a faluba értek, a magyar házak már ki voltak fosztva. Erre a sorsra jutott Mészáros Mihály családja is, s kénytelenek voltak visszaköltözni Temerinbe, anyai nagyapjuk házába.
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

115. Moisko „Lakatos” József
  Születési hely: Temerin
  Születési Idő: 1894
  Foglalkozás: napszámos
  Apja: József, anyja: Sétáló Teréz. Nőtlen. Családi házánál fegyvert kerestek a partizánok. A házkutatás alkalmával a padláson egy csomó német föliratú zsákot találtak. Fölzavarták a trágyadombra, majd egy zsidó származású partizán tarkón lőtte. Több napon át ott feküdt. A család temette el.
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

116. Moisko András
  Születési Idő: 1903
  Apja József, anyja Sétáló Teráz.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

117. Moisko János
 
Moisko János
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1920
Foglalkozás: földműves
Apja: Antal, anyja: Vén Teréz.
Nős. Felesége: Oláh Erzsébet, egy gyermeke volt.
Mint magyar katona, Kiskunfélegyházáról jött haza szabadságra, a bevonuló partizánok a templomudvarból a nyugati temetőbe hajtották és kivégezték. A temető bejáratánál eldobta személyi igazolványát, amit a járókelők később odaadtak a feleségének. 1950. május 12-én lett holttá nyilvánítva.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
118. Moisko János
  Születési hely: Temerin
  Születési Idő: 1874
  Foglalkozás: munkás
  Apja: Antal, anyja: Bercsényi Verona. Nős. Felesége: Szerencsés Marcella, gyermekeik száma hét. A munkatáborból hazakívánkozókkal, többek között Vígi Istvánnal, a nászával együtt őt is kivégezték. Három évvel a mészárlás után János fia, mint cséplőmunkás Indián dolgozott. Egy helybéli juhász megmutatta neki, hogy a kivégzettek hol vannak eltemetve.
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

119. Moisko József
  Születési Idő: 1894
  Apja József, anyja Sétáló Teréz.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

120. Morvai András
 
Morvai András
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1925
Apja: István, anyja: Tóth Rozália.
Nőtlen.
A kocsit és a lovat hajtotta föl a templomudvarba. Kiszólították a sorból, mindamellett, hogy még katona sem volt. Reménykedett, hogy valamelyik cseneji gazda megmenti életét, mivel évekig szolgált a cseneji tanyákon. De nem így történt. A nagytemetőben legépfegyverezték. Állítólag egy nyilas párti Morvai András helyett végezték ki, aki akkor, mint önkéntes német katona orosz fogságban volt. Répási Pál szólt, hogy „ez nem az a Morvai András”, de azt válaszolták, hogy „fej helyébe fejet”.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
121. Morvai Ferenc
  Életrajzi adatait nem ismerjük. 1942-ben Kátyon volt bíró. A nála lakó, szintén temerini születésű Mészáros Mihállyal együtt ölték meg. Lásd ott!
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

122. Morvai Ferenc
 
Morvai Ferenc
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1905
Foglalkozás: földműves
Apja: Ignác, anyja: Kovács Rozália.
Nős. Felesége: Tóth Rozália, egy gyermeke volt.
A piacközből 30-40 fogatos kocsit irányítottak a partizánok Szerémségbe, fuvarozni. Karlócát meghaladva Ferenc megállt a lovakkal, leszállt a kocsiról, valószínűleg szükségét szerette volna elvégezni. Egy partizán fegyvert rántott és lelőtte. A gyilkosság szemtanúja volt a mögötte levő kocsin ülő Vígi István, aki halálhíréről beszámolt a családjának.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
123. Morvai István
 
Morvai István
Születési Idő: 1913
Apja: István, anyja: Szántai Mária.
Nős. Felesége: Horváth Franciska, egy gyermekük volt.
1944 októberében nyoma veszett.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
124. Morvai János
 
Morvai János
Születési Idő: 1926
Foglalkozás: napszámos
Apja: János, anyja: Kalácska Rozália.
Élettársa: Morvai Franciska.
Kivégezték, mert magyar katona volt. (Két fivére a Don-kanyarban veszett el.)
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
125. Morvai János
  Születési Idő: 1927
  Apja János, anyja Tóth Anna.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

126. Morvai József
 
Morvai József
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1898
Foglalkozás: földműves
Apja: Márton, anyja: Gyuráki Viktória.
Nős. Felesége: Kiss Rozália, gyermekei száma: három.
A nyugati temető nagy közös sírjában nyugszik.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
127. Morvai Tóth József
  Születési Idő: 1921
  Apja József, anyja Surián Erzsébet.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

128. Nagy András
 
Nagy András
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1880
Foglalkozás: földműves
Apja: András.
Nős. Felesége: Németh Erzsébet. Gyermekei száma: hét.
1944 őszén Z. Z. helybéli szerb partizán elvezette, és azóta nyoma veszett.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
129. Nagy Imre
 
Nagy Imre
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1912
Foglalkozás: földműves
Apja János, anyja Bohócki Teréz.
Nős. Felesége Fekete Katalin, gyermekei száma kettő.
Állítólag egy hasonló nevű csnedőr helyett verték agyon a községházán, sógorával (lásd: Kerekes Pál) együtt. A kápolna mögött van eltemetve.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
130. Nagy Imre
 
Nagy Imre
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1921
Foglalkozás: földműves
Apja: István, anyja: Csévári Katalin.
Nős. Felesége: Ádám Ilona, gyermekei száma: egy.
Magyar katona volt. Újvidéken szolgált a határvadászoknál. Később Kecskemétre került, ahonnan hazaszökött. Jelentkezett az új hatalomnál a községházán. A tömegkivégzés napján, mint a többi magyar katonát, őtis kiszólították a templomudvarban. A nagy közös sírban nyugszik.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
131. Nagy Imre
  Születési Idő: 1920
  Apja János, anyja Gombár Viktória.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

132. Nagy József
  Temerini születésű, boldogasszonyfalvi lakos. A többi magyar férfival együtt a boldogasszonyfalvi községháza épüleétben kínozták, valahogyan kijutott az udvarra, és a kútba ugrott.
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

133. Nagy Mihály
  Születési Idő: 1920
  Apja Mihály, anyja Pásztor Erzsébet.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

134. Nagyidai „Buga” János
 
Nagyidai „Buga” János
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1891
Foglalkozás: rendőr
Apja: Mihály, anyja: Farkas Anna.
Nős. Felesége: Zarnóczki Marcella, gyermekei száma. négy.
A nagytemetői tömegmészárláskor elhagyta családi házát. Két hétig bujdosott, miközben a családját a partizánok naponta fölkeresték és érdeklődtek felőle. Egyszer feleségét és idősebb lányát bent tartották pár napig a községházán, ahol a pincében bezsúfolva megcsonkított embereket láttak. Egyik hajnalban János hazajött, és feleségétől üzent Nyíszom Szabó Jánosnak, hogy tegyen valamit az érdekében, mivel a kommunista beállítottságú Nyíszomot sok esetben megmentette, ezen kívül gyakori vendég volt náluk. De nem ez történt. Szabó János a partizánokat küldte érte. Bekísérték a községházára. Felesége egy ideig hordta az ebédet neki, míg egyik alkalommal közölték vele, hogy férje az illemhelyen borotvával a nyakát elvágva öngyilkos lett. 1950. 08. 26-án holttá nyilvánították.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
135. Nagyidai „Buga” Mihály
 
Nagyidai „Buga” Mihály
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1909
Foglalkozás: kubikos, 1941-től Pivnicán rendőrvezető
Apja Mihály, anyja Halápi Teréz. Nős. Felesége Sarok Margit, gyermekei száma egy.
A rendszerváltás előtt Magyarországra ment, majd hazajött, mivel nem érezte magát bűnösnek. A hozzátartozók elmondása alapján egy hasonló nevű földvári helyett az újvidéki törvényszékre vitték, ahonnan nyomtalanul eltűnt.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
136. Nagyidai Ferenc
  Temerini származású tündéresi (Vilov) rendőr. „Tényként kell megemlítenünk, hogy az 1942-es hideg napokra vonatkozó, ugyancsak a háborús bűnöket kivizsgáló vajdasági bizottság elaborátumában 22 helybeli (tündéresi) magyar lakos nevét találjuk bejegyezve. Közöttük van Nagyidai Ferenc temerini származású községi rendőr neve is, aki Temerinben a megtorlás napjaiban a felelősségre vonástól való félelmében öngyilkos lett.” (Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva)
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

137. Nagyidai Pál
 
Nagyidai Pál
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1906
Foglalkozás: munkás
Apja: János, anyja: Berta Mária.
Nős. Felesége: Uracs Viktória, egy gyermekük volt.
A községházán ütötték agyon, nyughelye a kápolna mögötti közös sír. Családját meghurcolták, feleségét huzamosabb ideig vallatták, majd fizikailag bántalmazták. Tizenöt éves fiát is három napig fogva tartották. Holttá nyilvánítva: 1952. 03. 14.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
138. Német „Kudari” János
 
Német „Kudari” János
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1920
Apja: János, anyja: Bálint Ilona.
Nőtlen.
A razzia előtt három nappal szerelt le. (Határvadász volt a honvédségnél.) A templomudvarban kiállt, mikor szólították a magyar katonákat. A nagy közös sírba gépfegyverezték a partizánok, kocsiját, lovát pedig elhajtották.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
139. Németh János
  Születési hely: Temerin
  Születési Idő: 1894
  Foglalkozás: pálinkafőző
  Apja: József, anyja: Németh Katalin. Nős. Felesége: Móricz Katalin. Gyermekei száma: egy. A községházán agyonvertek első csoportjába tartozott. A kápolna mögött van eltemetve. Az 1945. május 15-ei lista szerint a nyilas párt tagja. Letartóztatása napján a partizánok a környékbeli magyar férfiakat (Csernák Mihályt, Berta Pált és Pethő Istvánt) is letartóztatták, noha nem voltak nyilasok. Őket Kmetovics József mentette meg a kivégzéstől.
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

140. Novák „Patying” János
 
Novák „Patying” János
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1914
Foglalkozás: napszámos
Apja: János, anyja: Juhász Rozália.
Nős. Felesége: Bakos Franciska, egy gyermeke volt.
A templomudvarban Novák Jánost szólították, ő kiállt a sorból, noha egy hasonló nevű személyt kerestek. A nagytemetőben a tömegsírba lőtték. Holttá nyilvánítva: 1953. 09. 30.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
141. Pálinkás János
 
Pálinkás János
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1903
Foglalkozás: kubikos
Apja Gergely, anyja Péter Rozália.
Nős. Felesége Gero Viktória, egy gyermekük volt.
Vasárnap reggel vitték be a községházára Barna Gáspárral, Pásztor Istvánnal és Vecsera Imrével. Agyonverték. A kápolna mögött van eltemetve.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
142. Pálinkás János
  Születési Idő: 1900
  Foglalkozás: napszámos
  Apja János, anyja Mihály Katalin. A nyilasokra vonatkozó 1945. május 15-ei lista szerint eltűnt („nestao”), vagyis kivégezték.
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

143. Papp István
 
Papp István
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1922
Foglalkozás: napszámos
Apja: András, anyja: Oláh Rozália.
Nős. Felesége: Gyuráki Ilona, gyermekük nem volt.
Magyar katona volt. Októberben jött haza a honvédségtől betegszabadságra. A templomudvarban a sorból kiszólított magyar katonákkal együtt került a nagy tömegsírba. A temetőkapunál eldobta munkáskönyvét, amit egy, a temetősoron lakó asszony adott oda feleségének.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
144. Papp János
  Születési Idő: 1891
  Apja Mátyás, anyja Sörös Anna. Nős. Felesége Kovács Marcella.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

145. Papp József
 
Papp József
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1897
Foglalkozás: jószágkereskedő
Apja: István, anyja: Zavarkó Teréz.
Nős. Felesége: Lengyel Marcella, gyermekük nem volt.
A temerini templomudvarból a szerémségi Indiára terelt férfiakkal együtt került kényszermunkára. A vasúton dolgoztak, mostoha körülmények között. A földön aludtak, az élelmezés sem volt megoldva, így elhagyott német házakból „szajrézott” élelemmel enyhítették az éhséget. Ádám István gyúrta a tésztát, Ikotin István pedig fűtött a kemencébe és sütött, a többi temerini a vasútoldalban dolgozott. A munkatáborban kb. 8000-en lehettek. Aki szabotált, azt két cigánynak mondott partizán ásóval és lapáttal verte. A bőrcipőket és kabátokat ajánlatos volt szétvagdosni, nehogy a parizánok elvegyék. Egy este a hatalom emberei megkérdezték, hogy az idősek közül ki szeretne hazamenni. Tizenkilenc idős temerini jelentkezett, közöttük Papp József is. Egyikőjük sem jutott el Temerinig.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
146. Papp Pál
  Születési Idő: 1903
  Apja István, anyja Dobosi Verona. Nős. Felesége Péter Franciska.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

147. Pardoviczki Gergely
 
Pardoviczki Gergely
Születési hely: Nyíkinca
Születési Idő: 1902
Foglalkozás: napszámos
Apja: Antal, anyja: Benedek Borbála.
Nős. Felesége: Varga Rozália, gyermekük nem volt.
Szerémségi születésű volt. Szülei korán elhaltak, így egy zsablyai család örökbe fogadta. Zsablyáról Temerinbe nősült. A templomudvarban kiállt, mikor kérdezték, hogy ki volt magyar katona, így került a közös sírba. Holttá nyilvánítva: 1957. 11. 15.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
148. Pásztor István
 
Pásztor István
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1900
Foglalkozás: kubikos számadó
Apja József, anyja Szűcs Kamenyák Rozália. Nős. Felesége Pécsi Katalin, gyermekei száma hét. Vasárnap,október 29-én 10 óra 30 perckor vitték el a családi háztól. A községházán lánccal verték agyon. A kápolna mögötti közös sírban van eltemetve. A vérengzés után Nyíszom Szabó János az áldozat feleségétől a férje után érdeklődött, mondván, hogy valaki megszökött a vesztőhelyről. Az asszony szívrohamot kapott, amibe később belehalt.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
149. Pásztor Mihály
 
Pásztor Mihály
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1921
Foglalkozás: határvadász
Apja: Miklós, anyja: Kosiczki Borbála.
Nőtlen.
A templomudvarban kiállt a sorból, mikor megkérdezték, hogy ki volt magyar katona. Többi társával együtt a nagytemetőbe lett irányítva, ahol a nagy tömegsírba lőtték. Holttá nyilvánítva: 1958. 05. 12.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
150. Patarica György
 
Patarica György
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1910
Foglalkozás: munkás
Apja: István, anyja: Jánosi Erzsébet.
Nőtlen.
A nyugati temető közös sírjába lőtték.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
151. Patarica Károly
  Nős. Felesége: Hajdúk Rozália (Lásd a Sági Jánosra vonatkozó adatoknál!)
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

152. Patarica Károly ifj.
  Apja: Károly, anyja Hajdúk Rozália. Nőtlen. (Lásd: Sági János)
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

153. Patarica Sándor
  Születési Idő: 1920
  Apja Ferenc, anyja Uracs Rozália.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

154. Pávity (Pavic) István
  Születési hely: Mozsor
  Születési Idő: 1905
  Foglalkozás: napszámos
  Apja István, anyja Faragó Rozália (mozsori származású). Nős. Felesége Faragó Rozália (temerini származású), gyermekei száma nyolc. A partizánok hatalomra kerülésekor temerini rokonaiknál húzódtak meg. Civil ruhás szerb fegyveresek vitték el 1944 őszén a Vásártérről, a mai Ady Endre utcából, egy ingben, gatyában ismeretlen helyre (talán Mozsorba), s minden valószínűség szerint kivégezték, mert nyoma veszett. A hozzátartozók úgy tudják, hogy azért kellett lakolnia, mert védelmébe merte venni a mozsori katolikus papot, noha a család egyik ágáról szerb származású.
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

155. Péter Sándor
 
Péter Sándor
Születési hely: Temerin
Nős. Felesége: Tóth Mária, gyermekei száma: három.
Temerini születésű, boldogasszonyfalvi rendőr. Kivégezték.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
156. Pethő Vince
  Születési hely: Temerin
  Születési Idő: 1920
  Foglalkozás: földműves
  Apja: Mihály, anyja: Petro Teréz. Nőtlen. Azért végezték ki, mert magyar katona volt. Lovát és kocsiját nádalji szerbek eltulajdonították és elhajtották.
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

157. Petró Illés
 
Petró Illés
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1899
Apja: András, anyja: Pethő Anna.
Nős. Felesége: Tóth Erzsébet, egy gyermeke volt. (Lásd a Tóth Sándorra vonatkozó adatoknál!)
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
158. Pogács Imre
  Születési hely: Temerin
  Születési Idő: 1904
  Foglalkozás: állatorvos
  Apja Lajos (tanító), anyja Hermann Katalin. Nős. Felesége titeli születésű Jelisaveta Mikić.
1944-ben feleségével Magyarországra költözött, ahonnan 1945-bent tért haza, nem gondolva arra, hog bíróság elé állítják majd kivégzik. (Vojni sud 526/1945.)
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

159. Povázsán Pál
  Születési Idő: 1899
  Apja: Pál, anyja: Fejes Borbála. Nős. Felesége: Brunzer Olga. Egy gyermekük volt. A partizánok a családi háznál meg akarták kötözni, de mivel kötél nem volt náluk, a szőregi Csurcsity puskáját veregetve azt mondta: „Jó lesz a madzag is, úgyis le lesz lőve.” Sógorát, Andrást, annyira megviselte a látvány, hogy még aznap az árok szélén fölakasztotta magát.
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

160. Prokai Pál
 
Prokai Pál
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1907
Foglalkozás: mészáros
Apja Pál, anyja Móricz Rozália.
Nős. Felesége Fischer Anna, gyermekei száma kettő.
Szőregen volt hentesüzlete. A tömeges megtorlást megelőző napon egy Csurcsity nevezetű szőregi lakos Prokai Pált bevitte a községházára, ahol embertelen módon megkínozták, megcsonkították (kiverték fogait, levágták az orrát) majd agyonverték. A kápolna mögött van eltemetve. Állítólag az volt a bűne, hogy a nála dolgozó két munkás az ő kocsijával és lovával „szajrézott” 1941-ben a szerbek által elhagyott Szőregen.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
161. Radatovics András
  Születési hely: Temerin
  Temerini születésű, boldogasszonyfalvi lakos. Két gyermeke volt. Kivégezték.
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

162. Rajda Imre
 
Rajda Imre
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1912
Foglalkozás: bocskoros
Apja Mátyás, anyja Papp Erzsébet.
Nős. Felesége Nagyidai Rozália, gyermekei száma kettő.
A községházán verték agyon.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
163. Rápity József
 
Rápity József
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1911
Foglalkozás: földműves
Apja. Mátyás, anyja: Gajo Rozália. Nős. Felesége: Nagy Ilona, egy gyermeke volt. A községházán félholtra verték a partizánok, majd, gondolván, hogy már nem él, parasztszekéren több holttal együtt a nagytemetőbe vitték. Az áldozat útközben magához tért, majd megszökött. Két napig az egészségház mellett levő híd alatt bujkált, majd két hétig a Telepben, egy szárkúpban, onnan Nász Tamás tanyáján talált menedéket. A vérengzés elmúltával K. J. a piacon meglátta, följelentette, azóta nyoma veszett. Holttá nyilvánítva: 1962. 03. 30.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovác István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
164. Rezbar Pál
  Születési Idő: 1875
  Apja Mátyás, anyja Kormos Rozália.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

165. Romoda György „Gerő”
  Születési hely: Temerin
  Születési Idő: 1907
  Foglalkozás: munkás
  Anyja Romoda Ágnes. Nős. Felesége Povázsán Margit.
Az újvidéki börtönben halálra ítélték, majd kivégezték. Előzőleg rendszeresen kínozták.
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

166. Sági János
  Születési hely: Temerin
  Születési Idő: 1905
  Foglalkozás: földműves
  Apja: József, anyja: Kókai Anna. Nős. Felesége: Patarica Mária, gyermekei száma: kettő. A magyar időben Kabolon sógorával, Patarica Károllyal szatócsüzletet tartottak. A bolt korábbi tulajdonosa 1944. október végén, a fordulatkor eljött Temerinbe, lovas szekérre kényszerítette Sági Jánost, fiát, a tizenéves Jánost, Patarica Károlyt és annak kiskorú fiát, Károlyt. Pataricáné könyörgésére, hogy legalább egy férfi megmaradjon, a partizánok ifj. Sági Jánost lerugdosták a kocsiról, a három férfit pedig a nyugati temetőbe vitték, majd ismeretlen körülmények között kivégezték. Nyughelyük a temető délnyugati részén, a zsidó temető közelében van.
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

167. Sági József
 
Sági József
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1923
Apja: József, anyja: Kasza Rozália.
Nőtlen.
A magyar hadseregből jött haza három társával. Szőregnél eldobálták az uniformist, zsákruhában jöttek haza. A templomudvarban kiszólították mind a négyüket, majd kivégezték őket. (A másik 3 személyt nem tudtuk azonosítani.)
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
168. Sándor György
  Születési Idő: 1920
  Apja György, anyja Bemek Viktória. Nős. Felesége Hegedűs Ilona.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

169. Sánta István
 
Sánta István
Születési hely: Franciaország
Születési Idő: 1922
Apja: István, anyja: Sára Ilona. Nőtlen. A negyvenes évek elején szüleivel végleg hazaköltöztt Franciaországból. A Temerint elfoglaló partizánok el akarták tőle venni a gépkocsiját. Azzal a feltétellel adta oda, hogy ő fogja vezetni. A járművel együtt eltűnt.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
170. Schönerné Farkas Teréz
  Születési Idő: 1881
  Kivégzés időpontja: 1944. 10. 18.
  Apja. Flórián, anyja: Schnur Katarina. Férjezett. Férje: Schöner József. Csurogon ölték meg a partizánok 1944. 10. 18-án.
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

171. Simonyi József
 
Simonyi József
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1883
Foglalkozás: munkás
Anyja: Simonyi Erzsébet.
Nős. Felesége: Hegedűs Rozália, gyermekei száma: négy.
A Huzli tanyáján kukoricát tört családjával, ahonnan az új hatalom emberei ismeretlen irányba elhurcolták. Azóta nyoma veszett.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
172. Snajder Sándor
 
Snajder Sándor
Születési Idő: 1922
Apja: Sándor.
A templomudvarban kiállt a sorból, mikor megkérdezték, hogy ki volt magyar katona. Ez lett a veszte.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
173. Sörös Mihály
  Születési hely: Temerin
  Születési Idő: 1881
  Apja: István, anyja: Péter Anna. A vajdasági és a szövetségi Hivatalos Lap szerint: „A felszabadulás után Idiára vitték munkára, ahonnan sohasem tért vissza.” (Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva)
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

174. Surián István
 
Surián István
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1917
Foglalkozás: kereskedő, kocsmáros
Apja: Ferenc, anyja: Varga Erzsébet.
Nős. Felesége. Ökrész Margit, gyermekei száma: három.
A templomudvarból kiszólították őt, édesapját és Ferenc testvérét, aki abban az időben híres labdarúgó volt. Egy partizán, aki szintén fudbalozott, és hallot róla, visszaterelte apját és testvérét. István nem is jelentkezett, gondolta, hogy mint ahogy az új hatalom emberei híresztelték, munkára viszik őket. Nem így történt, a nagy közös sírba került. A temetőkapunál megtalálták eldobott sapkáját.
A kivégzés után, ha apró családja kérdezősködött az apa felől, az özvegy mindig azt válaszolta:„Csak imádkozzatok, a tata majd jön.” Később is titkolta a gyerekek előtt a történteket, olykor-olykor, s csak titokban állt meg a közös sír mellett, nehogy valaki megsejtsen valamit.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
175. Surián József
 
Surián József
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1902
Foglalkozás: földműves
Apja: József, anyja: Misi Erzsébet.
Nős. Felesége: Gálik Ilona, gyermekeik száma: kettő.
A templomudvarban összeterelt férfilakosság fogatos járművét a környékbeli (nádalji, cseneji) szerb lakosok elhajtották. Surián József kocsiját is egy partizán, áruszállítás céljából, el akarta hajtani. A tulajdonos szabadkozott, mondván, a lovakat nem adja, inkább elmegy árút fuvarozni. Több ilyen módon mozgósított helybéli polgár Temerinben zsákmányolt rádiók, és kerékpárok sokaságát vitte Újvidékre. A lőszert fuvarozó Surián Gornyi Milanovacnál rejtélyes körülmények között vesztette életét.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
176. Szalai László
  Valószínűleg azonos a nyilasokra vonatkozó 1945. május 15-ei lista 18-as sorszámú „Salai Lalo”-jával. A rá vonatkozó adatok ellentmondásosak és hiányosak. Apját László Andrásként tüntetik fel, születési éve és lakhelye ismeretlen. Foglalkozása: napszámos. A bejegyzés szerint „eltűnt”. Mészáros Sándor Holttá nyilvánítva c. könyvében csupán a neve szerepel a kivégzettek között.
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

177. Szerencsés Mátyás
  Születési hely: Temerin
  Születési Idő: 1899
  Apja: József, anyja: Pongó Verona.
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

178. Szilák András
  Születési Idő: 1900
  Foglalkozás: napszámos
  Apja: Péter, anyja: Grabovics Viktória. Nős. Felesége: Pápista Rozália.
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

179. Szilák Antal
 
Szilák Antal
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1919
Apja: Kovács Antal, anyja: Szilák Mária.
Nős. Felesége: Tóth Franciska, egy gyermekük volt.
Az új hatalom emberei Antalt két hétig fogva tartották a helybéli községházán, majd állítólag Glozsánba vitték, ahol nyoma veszett. Ez idő alatt feleségét és a többi helybéli magyar asszonyokat kényszermunkára hajtották. A községházán főztek, mostak, és takarítottak a partizánokra. A robotmunka alól csak késő tavasszal mentette föl őket egy orosz tiszt.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
180. Szkotovics István
  Születési Idő: 1925
  Apja Ferenc, anyja Bujdosó Borbála.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

181. Szlimák Antal
 
Szlimák Antal
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1911
Foglalkozás: napszámos
Apja: István, anyja: Kiss Mária.
Nős. Felesége: Kabács Rozális, gyermekei száma: négy.
A nagy tömegsírban nyugszik. Kálmán István a kivégzettek ruhái között fölismerte az áldozat nagykabátját.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
182. Szőlősi Imre
  Születési hely: Temerin
  Születési Idő: 1905
  Apja: Sándor, anyja: Volpert Franciska. „Eltűnt a megtorlás napjaiban, de halála napjául 1945. 5. 9-ét jegyezték be.” (Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva)
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

183. Szőlősi István
  Születési hely: Temerin
  Születési Idő: 1892
  Apja: Sándor, anyja: Volpert Franciska. „Újvidéken vitték el a néphadsereg katonái 1944. 10. 24-én. Soha többé nem tért vissza.” (Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva)
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

184. Szűcs „Sütögető” Mihály
 
Szűcs „Sütögető” Mihály
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1882
Foglalkozás: földműves
Apja: András, anyja: Petrő Rozália.
Nős. Felesége: Varga Rozália, gyermekei száma: négy.
Indián végezték ki a többi idős temerinivel együtt. Eltávozása előtt fiának átadta báránybőr mellényét, hogy ne fázzon, mivel ő „megy haza”.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
185. Talló András
 
Talló András
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1889
Foglalkozás: munkás
Apja Gáspár, anyja Hornyík Anna.
Nős. Felesége Nemes Viktória, gyermekei száma négy.
Imre fiát mikor Csenejen szolgált, egyik helybeli béres klumpájával annyira megrúgta hogy a gyerek egséz életében viselte a következményét. Az apa, András 1942-ben a bérest megfenyegette, amire két év múlva jött a válasz. 1944. október 29-én, vasárnap, a partizánok bekísérték a községházára, ahol agyonverték. Szénával letakart ordonáncos kocsin vitték ki a nyugati temetőbe. Az egyik fia fölismerte a szekérről lelógó lábat az első világháborúban kapott gránát okozta sebről, s elkísérte a temetőkapuig, de továbbá nem mehetett, mert partizánok ellenőrizték a bejáratot. A kápolna mögött van eltemetve.
A kivégzés után a szúnyogszigeti nádasból előbújt egy agyonra kínzott ember. Bement Tallóékhoz, majd elmondta, hogy látta, amikor Andrást agyonverték. Úgy tudják, hogy bizonyos B. I. nevezetű temerini asszony, aki összeszűrte a levet a partizánokkal, hamisan tanúskodott András ellen. A hírvivőt is félholtra verték a partizánok, de neki sikerült megszöknie a hullaszállító kocsiról.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
186. Tényi Károly
 
Tényi Károly
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1909
Apja Tényi Ödön, anyja Szerencsés Éva.
Nős. Felesége Balla Margit, egy gyermekük volt.
A községházán verték agyon.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
187. Ternovácz István
 
Ternovácz István
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1886
Apja: Mátyás, anyja Verebélyi Erzsébet.
Nős. Felesége Kasza Teréz, gyermekei száma négy.
(Lásd: ifj. Ternovácz István)
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
188. Ternovácz István ifj.
 
Ternovácz István ifj.
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1913
Apja István, anyja Kasza Teréz.
Nős. Felesége Kurilla Rozália, gyermekei száma három.
1942-ben kivégezték Sajkásgyörgyére (Durdevo) kisbírónak.
A megtorlást megelőző napokban temerini (Kastély utcai) családi házából Istvánt, édesapját és János testvérét sajkásgyörgyei szerb lakosok elhurcolták ismeretlen helyre. Jánost, aki rendőr volt Sajkásgyörgyén, huzamosabb kínzások után (talp- és veseverés) szabadon engedték. Istvánnak és édesapjának nyoma veszett. (A családból még egy fiú vált áldozatává a háborúnak. Lajos, mint magyar katonát a nyilasok lőtték le Magyarországon.)
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
189. Tóth „Gusztony” István
 
Tóth „Gusztony” István
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1897
Foglalkozás: földműves
Apja András, anyja Ökrész Anna.
Nős. Felesége Vigh Ilona, gyermekei száma három.
A templomudvarból Nyíszom Szabó János szólította ki. Előbb a zárdában kínozták, majd a nyugati temetőben kivégezték. Holttá nyilvánítva: 1954. 03. 04.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
190. Tóth „Herégyi” Imre
 
Tóth „Herégyi” Imre
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1899
Foglalkozás: földműves
Apja András, anyja Ökrész Anna.
Nős. Felesége Nagy Verona, gyermekei száma kettő.
Tanult ember volt, teológiát végzett. A magyarok ideje alatt községi bíró.
A partizánok bejövetele után egy cseneji szerb ajánlotta neki, hogy ne nagyon mutatkozzon, inkább bújjon el. Ő a figyelmeztetést nem vette komolyan, nem volt mitől félnie, hoszen nem ártott senkinek. Egy alkalommal behívatták a községházára, de haza is engedték. A templomudvarban, mikor Tóth Imrét szólították, kiállt, így került a közös sírba. A sortüzet túlélő Horváth István kisbíró szerint, a kiásott gödör szélén ennyit mondott: „Jaj drága gyerekeim, nem látlak benneteket többet.” A kommunista ezsmékért a Csillag-börtönt megjárt Nyíszom Szabó János haragudott rá. A kivégzés után megjelent az áldozat családjánál, és elpakoltatott mindent. Dolga végeztével a gépfegyvercső előtt álló özvegynek visszaszólt: „Kanalat hagyunk, csak nem tudom mit ezstek vele.” Később negyven hold földet vettek el, majd a családi ház került állami tulajdonba.
Holttá nyilvánítva: 1957. 02. 13.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
191. Tóth „Herégyi” István
 
Tóth „Herégyi” István
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1893
Foglalkozás: földműves
Apja Mátyás, anyja Nagy Erzsébet. Nős. Felesége Ferenczi Teréz, gyermekei száma kettő.
A partizánok kocsival-lóval kényszermunkára hajtották. Mielőtt nyoma veszett (november 11-én), szénát vitt a temerini bikaistállótól Újvidékre. Holttá nyilvánítva: 1954. 03. 04.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
192. Tóth Ferenc
 
Tóth Ferenc
Születési Idő: 1912
Foglalkozás: földműves
Apja Ferenc, anyja Faragó Mária. Nős. Felesége Varga Somogyi Julianna, gyermekei száma kettő.
Az ebéd mellől vitték el fegyveres partizánok. Később feleségét és két családját Csurogon tartották fogva. Egy alkalommal Julianna fölismerte egy partizánon férje bőrkabátját és rakott szárú csizmáját. A család később a járeki gyűjtőtáborba került. Szabadulásukkor közölték velük, hogy nem bűnösök, de Csurogra a lábukat nem tehtik be. Vagyonukat elkobozták.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
193. Tóth Ferenc
  Születési Idő: 1920
  Anyja Tóth Julianna (Zsablya).
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

194. Tóth István
  Születési Idő: 1900
  Foglalkozás: bortermelő
  Apja: Pál, anyja: Igrácski Rozália.
Nős. Felesége: Fekete Rozália. Gyermeke nem volt.
A templomudvarban kiállt, mikor a nevét hallotta. A nagy közös sírban nyugszik. Özvegyét és mostohalányát arra kényszerítették, hogy hetekig mossanak a partizánokra.

195. Tóth István
  Születési Idő: 1900
  Apja Mihály, anyja Zsúnyi Teréz. Nős. Felesége Gyuráki Mária.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

196. Tóth Mihály
 
Tóth Mihály
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1910
Foglalkozás: gabonakereskedő, „futurás”
Apja Mihály, anyja Kohanec Erzsébet.
Nőtlen.
Kényszermunkára hajtották. Újvidéken egy éjszaka kiszólították a földön alvó temeriniek közül, azóta nem tudni róla semmit.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
197. Tóth Sándor
 
Tóth Sándor
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1916
Foglalkozás: útkaparó
Apja János, anyja Jánosi Rozália. Nős. Felesége Kiss Borbála, gyermekei száma kettő.
Boldogasszonyfalván (Gospođinci) a partizánok 1944 októberében és novemberében sok magyar nemzetiségű polgárt kínoztak meg a községházán, közöttük Tóth Sándort is, akit a kínzások után édesapja szeme láttára agyonlőttek.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
198. Uracs István
 
Uracs István
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1910
Foglalkozás: kőműves
Apja István, anyja Bankó Katalin.
Nős. Felesége Orosz Ilona, gyermekei száma kettő.
Tagja volt a nyilas pártnak. A községházán verték agyon. Holttá nyilvánítva 1954. 02. 13.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
199. Uracs István
 
Uracs István
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1911
Foglalkozás: földműves
Apja Mátyás, anyja Bakos Erzsébet.
Nős. Felesége Uracs Margit. Gyermeek száma kettő.
Édesapjával (lásd Uracs Mátyás) együtt vitték bbe a községházára, ahol a visszaemlékezők szerint október 28-án mindkettőjüket agyonverték, egy túlélő szerint viszont a megkínzott Istánt halála előtt a községháza udvarán főbe lőtték. A kápolna mögötti közös sírban nyugszik.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
200. Uracs Lajos
  Születési hely: Temerin
  Születési Idő: 1908
  Nős. Felesége Takács Ilona, egy gyermekük volt. „Vasárnap regggel kilenc órakor beállított két fegyveres partizán. Én nem beszéltem velük, de Lajos azt mondta, el kell neki velük menni. Lajost azért vitték el, mert tagja volt a nyilas pártnak. Nem áll tehát, hogy Lajos a megszökése utaán hazajött, s hogy otthon még át is öltözködött volna, vagy hogy még ott keresték volna a partizánok. Él egy öccse Magyarországon is, ha ő megmenekül, akkor jelentkezett volna az öccsénél, de soha nem jelentkezett nála.” – nyilatkozta özvegye, Takács Ilona (Matuska Márton: A megtorlás napjai)
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

201. Uracs Mátyás
 
Uracs Mátyás
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1886
Foglalkozás: téglagyáros
Apja János, anyja Kasza Rozália. Nős. Felesége Bakos Erzsébet, gyermekei száma hét. Egykori téglagyári munkása, Nyíszom János, a tanyájáról hurcolta be a községházára őt és István fiát. A kommunista kollaboráns, a munkaadó egykori szavajárásával indította útnak: „Matyi bácsi, öltözzön, megyünk a Jézus nevibe!” Az első világháborúban kitűnt hősiességével, összesen 9 kitüntetést kapott, többek között bronz és ezüst vitézségi érmet, sebesülési emlékérmet, osztrák, német és bolgár emlékérmet, Károly-csapatkeresztet... A községházán kegyetlen módon agyonverték. A hullaszállító szekérről lelógó lábán levő klumpájáról ismerték föl a járókelők. A sintérgödörig - ott temették el - folyt a vér a kocsiról.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
202. Uracs Pál
 
Uracs Pál
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1915
Foglalkozás: útkaparó
Apja Pál, anyja Tamás Teréz.
Nős. Felesége Béres Julianna, egy gyermekük volt.
A községházán a partizánok martalékává vált.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
203. Uracs Pál
  Születési Idő: 1909
  Kivégzés időpontja: 1944. 10. 28.
  Foglalkozás: napszámos
  Apja József, anyja Pásztor Rozália. Nős. Felesége Pápista Rozália.
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

204. Úri István
 
Úri István
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1920
Kivégzés időpontja: 1944. 10. 30.
Foglalkozás: munkás
Apja János, anyja Gál Rozália. Nős. Felesége.Sárközi ..., egy gyermekük volt. A nagy közös sírba lőtték, október 30-án, hétfőn.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
205. Úri Péter
 
Úri Péter
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1885
Apja János, anyja Vida Verona.
Nős. Felesége Novák Erzsébet, gyermekei száma négy.
Tanyákon voltak felesek.
Indiáról hazakívánkozó idősekkel, többek között Moisko János nászával együtt őt is kivégezték.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
206. Varga „Aranycsipkés” Mátyás
 
Varga „Aranycsipkés” Mátyás
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1885
Foglalkozás: földműves
Apja Mátyás, anyja Balla Mária.
Nős. Felesége Kocsicska Verona, gyermekei száma kettő.
Egy külföldre menekült Varga Mátyás helyett végezték ki, a zsabljai razziában állítólag fölvágta egy terhes asszony hasát.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
207. Varga „Bera” Imre – „Taliján”
 
Varga „Bera” Imre – „Taliján”
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1921
Foglalkozás: földműves
Apja Pál, anjya Tóth Borbála. Nős. Felesége Varga Mária, egy gyermekük volt. A megtorlást megelőző napokban jött haza a katonaságtól. Apósa hívta magával a templomudvarba, hogy ha munkára lesznek beosztva, legyen, aki hazahajtsa a lovakat. Apósát kényszermunkára hajtották, ő viszont a többi bajtársával együtt a közös sírban kötött ki.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
208. Varga „Cifrus” János
 
Varga „Cifrus” János
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1907
Foglalkozás: földműves
Apja János, anyja Surján Marcella. Nős. Felesége Kiss Erzsébet, gyermekei száma kettő. A templomudvarból a nagytemetőbe hajtották, ahol a kivégzés elől valószínűleg meg akart szökni, mert a közös sír melletti szőlősben (ma tisztás) megtalálták a sapkáját. Ott lőhették le.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
209. Varga „Dohányos” András
 
Varga „Dohányos” András
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1901
Foglalkozás: borbély
Apja András, anyja Galyó Verona.
Nős. Felesége Varga Mária, gyermeke nem volt.
Mikor a templomudvarban Varga Andrást szólítottak, kiállt a sorból, annak ellenére, hogy mondták neki, ne jelentkezzen, mert a szőregi Varga Andrásról van szó.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
210. Varga „Nagy” Mátyás
 
Varga „Nagy” Mátyás
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1914
Foglalkozás: munkás
Apja Ferenc, anyja Pásztor Erzsébet. Nős. Felesége: Papp Ilona, gyermekei száma kettő. Vasárnap, október 29-én a családi háztól négy-öt ismeretlen partizán kísérte be a községházára, ahol agyonverték. Akápolna mögötti közös sírba temették el.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
211. Varga „Tera” János
 
Varga „Tera” János
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1897
Foglalkozás: földműves
Apja Ferenc, anyja Baráth Katalin. Nős. Felesége Juhász Mária, gyermekek száma három.
János fiával együtt tűnt el. Tanyáján a partizánok lovaskocsi után kötötték. Családját a járeki gyűjtőtáborba hajtották.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
212. Varga „Tera” János
 
Varga „Tera” János
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1921
Foglalkozás: földműves
Apja János, anyja Juhász Mária. Nőtlen.
Apjával együtt hajtották el a partizánok ismeretlen helyre.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
213. Varga „Vadász” Gyula
 
Varga „Vadász” Gyula
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1907
Foglalkozás: béres
Apja Sándor, anyja Morvai Marcella.
Nős. Felesége Szabó Katalin, gyermekük nem volt.
A nyilas párt tagja. Otthonából vitték el a partizánok a községházára, ahol a mázsaháznál agyonverték. A kápolna mögötti közös sírban van eltemetve. Feleségét a kivégzést követően pár napra mozgósították a vér eltakarítása végett.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
214. Varga András
  Születési Idő: 1921
  Apja István, anyja Vígi Verona.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

215. Varga Ferenc
  Születési Idő: 1894
  Apja Ferenc, anyja Badinszki Verona. Nős. Felesége Varga Anna.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

216. Varga Károly
  Születési Idő: 1905
  Apja István, anyja Illés Katalin.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

217. Varga Mátyás
  Születési hely: Temerin
  Születési Idő: 1891
  Foglalkozás: nyugalmazott rendőr
  Apja István, anyja Jánosi Marcella. Nős. Felesége Móric Erzsébet. Gyermekei száma három. Az anyaországban dolgozó fia a megtorlást megelőző napokban itthon volt. Kérte apját, hogy családostul költözzenek Magyarországra, de a családfő ezt elutasította, mondván, hogy nincs mitől félnie. Ferenczi Jánosné elmondása alapján, szombaton, a razzia első napján bekísérték a községházára, mivel a harmincas években rendőr volt. Tepavac Ilija, aki ott volt a községházán, azt mondta a partizánoknak, hogy ezt az embert engedjétek szabadon, mert ártatlan. (Nagyon jó rendőrnek ismerte.) Úgy is történt. Hétfőn viszont a templomudvarban a Varga Mátyás név hallatán kiállt. Így került egy másik Varga Mátyás helyett a közös sírba.
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

218. Vecsera Imre
 
Vecsera Imre
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1907
Foglalkozás: munkás
Apja József, anyja Horváth Rozália. Felesége Surián Mária, gyermekei száma kettő. A partizánok a községházára vitték be, ahol nem bírta elviselni a kínzásokat. Kínjában megütött egy partizánnőt, mire az pisztolyt rántott és tarkón lőtte.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
219. Vécsi István
  Születési hely: Temerin
  Születési Idő: 1898
  Foglalkozás: napszámos
  Apja Mihály, anyja Birínyi Katalin. Nős. Gyermekei száma kettő. Faragó Imre, temerini lakosnyilatkozata: „Kis, alacsony ember vót. Lehetett ojan ötven év körüli. Két családja vót, az öregebbik Károly, a másikra nem emlíkszek. Ott lakott a Zavarkó darálónak által, ott ahun a Piroska-bót vót. Leginkább napszámba járt kendert vágni. Mikó begyüttek a partizánok, kimentek hozzá, oszt bevitték a kössígházára. Utána nyoma veszett. Aszt mondják, azé verték agyon mert utráni vadász volt. Kísűbb a gyerekek is eltűntek Temerinbül, állítólag Magyarországra mentek ki, vagy valaki kivitte őket. Itthon nincs senkije.” Holttá nyilvánítva: 1966. 11. 04.
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

220. Vén Lajos
  Születési Idő: 1904
  Apja János, anyja Varga Rozália. Nős. Felesége Kiss Mária.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

221. Vén Péter
  Születési Idő: 1901
  Felesége Patarica Mária. A községházán verték agyon.
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

222. Vén Sándor
  Születési Idő: 1923
  Apja Lajos, anyja Kiss Mária.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

223. Vida „Csokor” János
 
Vida „Csokor” János
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1899
Foglalkozás: földműves, klumpakészítő
Apja János, anyja Bakos Mária. Nős. Felesége Moisko Mária.
1944 októberében a partizánok ismeretlen helyre hurcolták, ahonnan soha nem tért haza. Családja a járeki gyűjtőtáborban kötött ki.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
224. Vida János
  Születési Idő: 1924
  Foglalkozás: földműves
  Apja János, anyja Papp Erzsébet. Nőtlen. Újvidékről a Halpiac körüli házukból vitték el a partizánok a hajógyárhoz, ahol kivégezték. (A hozzátartozók elmondása alapján az volt a bűne, hogy a harmonikáját nem akarta odaadni a partizánoknak.)
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

225. Vígh Ferenc
  Születési Idő: 1900
  Apja Károly, anyja Pléni Brobála.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

226. Vígi István
 
Vígi István
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1882
Foglalkozás: földműves
Apja István, anyja Cseh Teréz.
Nős. Felesége Bercsényi Rozália, gyermekei száma három.
A templomudvarból Indiára lett hajtva, robotra. Mikor kérdezték, hogy az idősek közül ki szeretne hazamenni, István jelenkezett. A temeriniek távozása után gépfegyverszó hallatszott. Volt, aki megjegyzést tett: „No, hallottátok, ezek hazamentek!” Holttá nyilvánítva: 1954. 03. 04-én.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
227. Vígi Sándor
  Születési Idő: 1882
  „Az újvidéki második járásbíróság 1947-ben (...) holttá nyilvánította (...) azzal, hogy a község többi férfialkosával együtt munkára vitték, és onnan soha nem tért vissza.” (Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva)
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

228. Wolpert „Szaferi” Franc
  Születési hely: Temerin
  Születési Idő: 1889
  Foglalkozás: jószágkereskedő
  Német származású. Apja Nikolaus, anyja Parzent Barbara. Nős. Felesége Wirtz Elizabeta, gyermekei száma kettő. Megcsonkították, majd kivégezték. Halálának körülményeit, egy magát megnevezni nem akaró tanú a következőképpen mondta el Ádám Istvánnak és Csorba Bélának 2000. június 11-én: „Azt mondták, hogy Csurcsity, aki Szőregen lakott, ütötte agyon, mert annak mindig voltak olyan birkák, és mindig a herét legeltette. Egyszer Ferenc megfogta a szamarát. Még mondta a felesége: – Hagyd a fenébe azt a szamarat, engesd el, és ne törődj vele. Hát azt mondja: – Sose nincs herénk, mer mindig, legelteti. És akkor azt mondták, hogy ez miatt. Mi nem érdeklődtünk utána, mert nagyon féltünk. December 16-án bennünket elvittek a Bacski Jarak-i lógorba”... „Ő szerbül beszélt, mind magyarul, mind németül. Kereskedő volt. Jószágkereskedő. Kupec, vagy hogy mondják. Szállított lovakat meg disznókat Bécsbe meg Prágába. Ez volt a foglalkozása. Hogy mé volt ennyire útba? Némelyik azt mondja, hogy mer német”... Elmondta még, Pásztor Vince községi hivatalnoktól később úgy hallotta, hogy a hírhedt Sukovityné lőtte agyon az összevert áldozatot a községháza udvarán.
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

229. Zavarkó István
 
Zavarkó István
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1912
Foglalkozás: földműves
Apja Ferenc, anjya Szvincsák Verona.
Nős. Felesége Vígi Ilona, gyermekei száma három.
Valószínű, hogy egy azonos nevű személy helyett halt mártírhalált.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
230. Zavarkó István
 
Zavarkó István
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1903
Foglalkozás: munkás
Apja János, anjya Uracs Franciska.
Nős. Felesége Teibl Katalin, gyermekei száma négy.
A templomudvarban kiállt, mikor Zavarkó Istvánt szólították. Egy moholi zsidó nemzetiségű partizán, aki részt vett a halálba menők kiválogatásában, a szájhagyomány szerint azt mondta: „Minél több, annál jobb.” Így került a nagy közös sírba egy hasonló nevű, Magyarországra menekült egyén helyett.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
231. Zelenka András
 
Zelenka András
Születési Idő: 1889
Foglalkozás: földműves
Apja György, anyja Csikós Rozália. Nős. Felesége Balla Verona, gyermekei száma kettő.
1944 októberében a falut elfoglaló partizánok munkára mozgósították a kocsival-lóval rendelkező földműveseket. Október 24-én Zelenka Andrást is Palánkára hajtották huszonvalahány temerinivel együtt. A feladat elvégzése után valahányan engedélyt kaptak hazatávozásra. Temerin felé jövet a velük szembejövő orosz katonák ezt az irományt semmibe véve, visszafordították a jobb állapotban levő lovak tulajdonosait. Később a kocsisok a lovakat és a szekereket hátrahagyva hazazöktek, Zelenka Andrásnak és Kasza Imrének nyoma veszett.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
232. Zelenka Antal
 
Zelenka Antal
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1925
Apja Antal, anyja Zavaró Teréz.
Nőtlen, nem volt katona.
Október 29-ére (vasárnap) virradó éjjel egy temerini villanyszerelő-csoportot mozgósítottak. Újvidékre mentek a megrongált villanyvezeték rendbetétele végett. (Kis Pál, Gyuráki Gáspár, Szilák Ferenc, Szilák János, Lajkó János, és az áldozat, Zelenka Antal). A báni palotában voltak elszállásolva, ahol Antalt ismeretlen körülmények között tarkón lőtték.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
233. Zelenka Pál
 
Zelenka Pál
Születési hely: Temerin
Születési Idő: 1908
Foglalkozás: malommunkás
Apja Ferenc, anjya Szöllősi Marcella. Nős. Felesége Kókai Franciska, egy gyermekük volt. A templomudvarban szólították ki.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
234. Zsadányi András
  Születési hely: Temerin
  Születési Idő: 1921
  Foglalkozás: földműves
  Apja Jószef, anyja Giricz Verona. Nőtlen. Magyar katona volt. 1944 októberében betegszabadságon volt itthon (a honvédségnél ráesett egy gerenda). A templomudvarban a hasonló nevű községi elöljárót szólították, de mivel senki sem jelentkezett, ő állt ki a sorból. A temetőbe hajtották a többi temerinivel együtt. Útközben a temetősoron eldobta apja és lánytestvére fényképét, amit egy községi „ordenáncos”, aki az áldozatok ruháit szedte össze, odaadott hozzátartozóinak.
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

235. Zséli Lajos
  Születési Idő: 1916
  Apja István, anyja Mészáros Mária.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

236. Zsúnyi András
  Kivégzés időpontja: 1944. 11. 24.
  A temerini Szent Rozália római katolikus plébánia halotti anyakönyve alapján megállapítható, hogy 45 éves korában, 1944. 11. 24-én halt meg. A továbbiakban ez olvasható: „Umro je u Indiji. Nakon godinu dana donesen u Temerin.” >>Zrtva logora
  Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.

237. Zsúnyi András
  Nős. Felesége Erzsébet.
Inđiján temették el, 1944. november 24-én. Tetemét hazaszállították 1945. október 30-án.
  Forrás: Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995.

238. Zsúnyi Mátyás
 
Zsúnyi Mátyás
Születési Idő: 1900
Apja Ferenc, anyja Majoros Erzsébet. Nős. Felesége Kácsor Erzsébet, négy gyermekük volt.
Goszpodincai házától vitték el a partizánok az újvidéki bíróságra, ahol nyoma veszett.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.
239. Zsúnyi Mátyás
 
Zsúnyi Mátyás
Születési Idő: 1920
Foglalkozás: földműves
Apja János, anyja Góbor Rozália. Nőtlen.
Kocsival-lóval a templomudvarba hajtott, ahonnan nyoma veszett. Vélhetően Szerémségbe menet, útközben kivégezték.
Forrás: Ádám István, Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István: A temerini razzia. VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2001.