Délvideéki Kutató Központ

Írott
Horváth Gergely, Martonos, 1995.
„...mondták öreganyámnak, szerencséje, hogy itt az unokája, másképp őt is agyonütötték volna a Kisrétben.”
„Kijött a postás, hozott egy levelet apámnak, hogy vigye be a rádiót, kerékpárt, fegyvert. Amikor bement, utána nem eresztették haza. A vágóhídon dolgozott. A Marinkov Milo mondta neki, hogy szökjön meg. Hazaengedték, de nem szökött meg. Pár nap múlva eljöttek érte, a »Nagyfogú« Drago meg a »Nagyorrú« Duško.
     Volt egy szerb rendőr a régi Jugoszláviában, és mikor apámék legénykedtek, behajtották őket és ez a szerb meg is verte. Amikor meglett a fordulat, apám rendőr lett és a szerb nem értette, hogy miért nem veri vissza. Amikor apámat bevitték, a szerb megint rendőr lett és megverte.
     Bementünk öreganyámmal, aki szidta őket, mert nem engedték be. A »Nagyfogú« Drago mondta öreganyámnak, ha megfogja, agyonüti. Két napra rá behajtottak bennünket. Külön szobába vittek. Tőlem azt kérdezték, van-e fegyver. Mondtam, hogy nincs. Azt, hogy öreganyámat bántották-e, nem tudom, de estére hazaeresztettek minket.
     Apám nem sokat volt a pincében, dolgozott a Milo hentesnél. Mi hordtuk neki a kosztot. A kivégzés utáni napon, amikor vittük a reggelit, mást nem láttunk, csak az autókerekekről leesett réti sarat.
     Abban az időben a »Nagyfejű« Mladen éjszakánként zörgetett az ablakunkon, ordítozott, hogy agyon leszünk ütve.
Másfél év múlva a »Nagyorrú« Duško meg a »Nagyfogú« Drago mondták öreganyámnak, szerencséje, hogy itt az unokája, másképp őt is agyonütötték volna a Kisrétben.”

Forrás: Forrás: Forró Lajos: Jelöletlen tömegsírok. Hálózat a Szabad Információért Alapítvány, Szeged, 2007.

VisszaVissza

Ugrás a lap tetejére