Délvideéki Kutató Központ

Írott
N. n., Martonos, 1995.
„Össze volt már akkor verve az apja, sebes volt mindene.”
“Az én uram nem ment el Magyarországra, azt mondta, hogy a családját nem hagyja itthon. Legyen, ami lesz. Pedig én mondtam neki, hogy menjen. Egy hét beletelt, de akkor már szedték össze az embereket a pincébe, hárman jöttek érte. Nem éjszaka, hanem nappal. Az egyik később, amikor meg akart halni, tizenegyszer üzent, hogy menjek el. Apám kérdezte, miért nem megyek, hátha megtudok valamit. Úgy voltam vele, ha addig nem mondott, akkor most már ne mondjon.
     A kisfiam három éves volt akkor, kérdezte, hol az apja. Mondtam neki, hogy a pincében. A férjem rendőr volt és a kicsi ismerte a járást a városházán. Nem szóltunk a fegyveresnek, s a kisfiam lement a pincébe. Később jött a fegyveres, hogy kié ez a gyerek. Mondom, az enyém. A gyerek meg elkezdte, hogy: »Megkerestem Antikámat. Hű, a kettő füle bibis, arca bibis. Pap bácsinak is mind bibis.«
     Megfogtam a gyereket, és elmentünk a piactérre. Kivallattuk, hogy mit látott. Össze volt már akkor verve az apja, sebes volt mindene.
     Kigondoltam, hogy nem tudom, hol van a búzaföld, hová vessem a búzát, elmentem és kértem a feljebbvalót, engedjen le a pincébe, hogy megkérdezzem a férjemtől. Leengedtek, hát csakugyan úgy nézett ki, ahogy a gyerek mesélte. Mind ott feküdtek a szalmán. A pap a legvégén volt, ő meg utána. A pap is össze volt verve. A nyakán pöckök voltak, és az be volt tapasztva. Kérdeztem tőle, az mi, de nem mondta meg. Amikor a férjemet hazaengedték, akkor mondta, hogy a pap fejét mindig bedugták a vécébe és azért van az a fején, hogy ne bírja mozgatni.
     Mutatta, hogy csupa seb és már indult is vissza. Ilyenek voltak mind. Kérdeztem, miért nem szökik el. A családja miatt maradt itt. Reménykedtek, hogy hátha kiengedik, mert mentek kihallgatásra. Mondta, hogy menjek a városházára, hátha még látjuk egymást, ha megmozdítja a kezét, akkor az azt jelenti, hogy nem jönnek ki. Hát bizony megmozdította.
     Egy reggel, amikor bementünk, azt mondta a Nagyfogú Drago meg egyik-másik, hogy elvitték őket Adára kihallgatásra. Előző este a Bús Jani bácsival felmásztunk a szalmakazalra és a Csurgó felől hallottuk a kiáltozást. Amikor ezek azt mondták, hogy Adán vannak, akkor mi a Jani bácsival elmentünk a Csurgóhoz. Bunkerok voltak ott meg futóárkok. Az első bunker meg tizennégy lépés a futóárokból be volt temetve. Csupa vér volt a föld, el is mentünk onnan.
     Később a csőszöknek, Pakainak meg egy másik magyar embernek megmutattam a helyet. Nem lehetett oda menni, mert puskás ember őrizte. Ezek a csőszök évekkel később, éjjel egy órakor zörgettek. Mesélték, hogy ahol mutattam, ott csontvázat találtak.
     Én a Józsa Bözsivel elmentem Újvidékre érdeklődni a férjem után azzal az ürüggyel, hogy férjhez szeretnék menni. Adtak címet és Zentára küldtek. Ott meg Komjáti Misa volt az elnök, egy falubéli. Ő nem tudott semmit, de mellette egy fehérruhás hozott egy cédulát amin valami szám volt. Ezzel a papírral haza, Martonosra kellett menni. Szóltunk mind a huszonnégy hozzátartozónak és bementünk a városházára. Nem mondtak meg semmit, de engem, meg a Józsánét visszahívtak. Hatan voltak bent a szobában. Úgy pofon vágták a Józsánét, hogy nekem esett, aztán engem, hogy én estem neki. Megvertek minket. A Józsánét én vittem haza. Bele is halt, megütötték nagyon a veséjét. Én aztán elhallgattam. De két fegyveres később bekísért. Akkor is megvertek, a markomban vittem haza a fogaimat. Azt mondták, háborús bűnös vagyok.
     Elvettek három tehenemet, kettőt mindjárt akkor, egyet később. A »Nagyfogú« Drago járt hozzám tyúkokért, hogy a városházára viszi. Egyszer utána mentem, hát bizony hozzájuk vitte a tyúkokat. Amikor megöregedett, mondtam neki: Ördög bújjon a beledbe, kell-e még tyúk?”

Forrás: Forrás: Forró Lajos: Jelöletlen tömegsírok. Hálózat a Szabad Információért Alapítvány, Szeged, 2007.

VisszaVissza

Ugrás a lap tetejére