Délvideéki Kutató Központ

Aktuális
Boris Tadič szerb elnök aláírta a szerb kárpótlási és vagyon-visszaszármaztatási törvényt - 2011. szeptember 10.
2013.08.26.
A Vajdasági Magyar Szövetség elnöksége sajnálattal vette tudomásul, hogy Boris Tadić szerb köztársasági elnök aláírta a vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvényt, amely 2011. október 6-án lép hatályba. A VMSZ korábban rámutatott, hogy a törvény az egyéni felelősség elvét figyelmen kívül hagyva a kollektív bűnösség elvét alkalmazza. Pásztor István, a VMSZ elnöke közleményben tudatta, hogy a párt megbízta parlamenti képviselőit, kezdeményezzék az Alkotmánybíróságnál a jogszabályi rendelkezés alkotmányossági felülvizsgálatát és hatályon kívül helyezését.
A VMSZ az elmúlt napokban többször is jelezte, hogy több szempontból is elfogadhatatlannak tartja a törvény javasolt változatát, ezen felül rövidnek tartja a nagy horderejű törvényre szánt négynapos vitát (szeptember 22–26.). A kapkodás oka, hogy október 12-én hozza nyilvánosságra az Európai Bizottság a tagfelvételi kérelemről a véleményét, és addig meg kell, hogy legyen a három szóban forgó törvény is. Ám a vagyon-visszaszármaztatási törvény szövege olyan ideológiát képvisel, hogy a magyar nemzet a vesztes nemzet, és minden tagja, aki a háborúban bármilyen módon részt vett, bűnös. A törvényjavaslat szerint, aki a megszálló csapatok kötelékében szolgált, nem kaphatja vissza vagyonát. Ez azt jelenti, hogy azok a vajdasági magyarok nem jogosultak a visszaigénylésre, akik 1941 áprilisa és 1944 ősze között — törvényi kötelezettségüknek eleget téve — szolgáltak a magyar államnak. Így aki honvéd volt, automatikusan nem részesülhet kárpótlásban, amint leszármazottjai sem. A magyar kormány ez ellen ugyancsak jelezte tiltakozását, amelynek keretében Németh Zsolt államtitkár 2011. szeptember 28-án behívatta Szerbia budapesti nagykövetét. Az államtitkár elmondta, hogy a nagykövet figyelmét felhívták, a törvény ellentétes a szerbiai jogrendszerrel, a nemzetközi normákkal és az EU alapelveivel is. Boris Tadič elnök a tiltakozások ellenére 2011. október 3-án aláírta a törvényt.

Forrás: magyarszerbmult.hu

VisszaVissza

Ugrás a lap tetejére