Délvideéki Kutató Központ

Aktuális
A zentai Vajdasági Magyar Művelődési Intézet a levéltári kutatások és a visszaemlékezés-gyűjtés központja - 2011. július 25.
2013.08.26
A projekt kiemelt célja feltárni a magyar lakosság ellen 1944–1948 folyamán a Vajdaság településein elkövetett megtorló intézkedések (gyilkosságok) levéltári forrásait, ez alapján összeállítani az áldozatok minél teljesebb névsorát, valamint összegyűjteni a szemtanúk, kortársak visszaemlékezéseit.
A munkálatok kereteit a Bizottság társelnökeinek közös nyilatkozata és Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, valamint Glatz Ferenc az MTA Történettudományi Intézete mint kutatási háttérintézmény igazgatójának megállapodása alapozza meg. A levéltári kutatások a belgrádi központi levéltárakban, a Vajdasági Tartományi Levéltárban és a regionális (volt járási) levéltárakban már megkezdődtek, de elindult az áldozatok adatait tartalmazó adatbázis összeállítása és a helyi katonai és közigazgatási szervek iratainak számbavétele is. A levéltári kutatómunka szakmai koordinálását Mezei Zsuzsanna újvidéki főlevéltáros és Fodor István zentai levéltár-igazgató végzik levéltárosok és helytörténészek bevonásával. A visszaemlékezés-gyűjtést a Kiss Lajos Néprajzi Társaság szakemberei Papp Árpád főmuzeuológus irányításával folytatják.
Az MTA Történettudományi Intézetének munkatársai (együttműködve a MTA Néprajzi Intézetével) folyamatosan biztosítják a levéltári kutatások és a visszaemlékezés-gyűjtés módszertani támogatását. A projekt eredményeinek elektronikus és nyomtatott formában történő folyamatos közzététele széles körben dokumentálja a nyilvánosság számára a tragikus történeti események részleteit, lehetővé teszi azok tudományos feldolgozását.

Forrás: http://www.magyarszerbmult.hu/

VisszaVissza

Ugrás a lap tetejére